... Istvánról

Nem is olyan rég volt ilyen bejegyzés, és nem is olyan sokára lesz. Viszont most ismét egy embert szeretnék bemutatni, akiről már meséltem pár bejegyzésben. Ez a nap pedig jeles számára, hiszen jubilál, és az, hogy 10 éve a suliban dolgozik tette lehetővé, hogy megismerjem és megszeressem. Szóval következzék a suli szíve, az én legjobb barátom.

… I s t v á n r ó l

Előzmények: Ellenszenves, de az esetem?

El kell, mondjam, hogy Istvánt gyakorlatilag 2011 óta ismerem, azonban első face to face kontaktusom 2012-ben történt vele. Ugyanis az történt, hogy Jurcsi és Bence elvállalták a Diáknapi videó elkészítését, azonban ez csak az óra utáni szünetig tartott, mert egy „Kinga, légyszi’ segíts” felkiáltás után ott álltam, hogy megint rám lett sózva valami, de nem az én nevemen fut. Szóval gondolhatjátok, hogy amikor elérkezett a Diáknap és én OTT, a teremben kaptam meg a fél adag file-t, aminek a videóban szerepelnie kell, de én meg emiatt nem elmentettem a félkész videót, hanem csak a projektet – Windows Movie Maker, háromezerszer lefagyott tőle a gép, de semmi gond – és akkor a teremben nem töltött be semmi. Pedig otthon kipróbáltam és ment, és a nyamvadt file-ok rajta voltak a pendrive-on. Akkor jött István.

Emlékszem, hogy álltam a gép előtt és amint megláttam két dolog jutott eszembe. Először, hogy már úgy közeledik, mintha jobb dolga is volna, mint szerencsétlen lányok – lásd én, aki akkor egy sort szerencsétlenkedett – szerencsétlenkedéseit asszisztálni. A második gondolatom az volt, hogy amúgy, ha nem lenne informatikus még jól is nézne ki – jó, nekem az esetem, de…

És akkor én megalázottnak éreztem magam, mert ott álltam a gép előtt életem első hivatalos projektjével és közölték velem nyersen, hogy „Ha nincs a mappában, akkor nem fogja megtalálni. Ennyi.” És én ott álltam és elvörösödve még csak annyit sem mondtam, hogy kössz vagy valami, hanem néztem, ahogy visszamegy oda, ahonnan jött.

Így indult tehát a mi ismeretségünk, ami számomra elég negatív volt – habár így beszélve róla, semmi rossz szándék nem lapult a szavai mögött. Ezután az élmény után le kellett mennem érte, mert vagy nyolc osztálytársamnak – köztük nekem is, hurrá – vírusos lett a pendrive-ja. És, hogy miért engem küldött le NagyP Istvánért? Mert nekem nem akart egyest adni, hogy nincs kész a házi feladatom. És akkor István éppen feljött a szendvicsével és én megkértem, hogy jöjjön ő pedig – morcosan, hogy a reggelije előtt megzavarták – azt mondta „Mindjárt megyek, csak elviszem a reggelim”. Mondjuk, neki köszönhetem, hogy nem kaptam végül egyest infóból.

Játszani? Vele?

Mindig is vártam arra, hogy betoppanjon az életembe az a barát, akire azt mondhatom, hogy „Ő az, aki tényleg ott van mögöttem/mellettem akár még előttem is, ha kell”. De sosem gondoltam volna, hogy létezik olyan, mint én – márpedig engem elviselni néha nagyon nehéz. És aztán Sleepynek köszönhetően sikerült megismernem.

Amikor szóba került, hogy Monopolyzzunk, akkor nagyon megörültem, azonban amikor megtudtam, hogy Istvánt is meghívta… azzal a nézéssel ölni lehetett volna. Bennem még éltek a múlt sérelmei, amikor István csatlakozott hozzánk és hozta a vaníliás töltelékes ostya rudat – ott eldöntöttem, hogy adok egy esélyt ennek a dolognak. És a nap végére már egy újabb ismerősöm lett a nagy kék közösségi hálón.

Amikor beültünk a terembe akkor én nagyon meg voltam illetődve – egyetlen lány, három pasi, kettővel tegeződöl, a harmadikról meg kiderült, hogy 30+ és nem 27. Két dolog járt az agyamban: 1. Vajon mit gondolhat arról, hogy egy kis diáklányka össze-vissza tegeződik egy tanárával?; 2. Nos, és vele most akkor tegeződjek, vagy magázódjak? Marci persze nem akadt fent ilyen kérdéseken – tegezte az elejétől kezdve. Én meg először puhatolódzva mondtam neki, hogy „Te jössz” és mivel nem harapta le a fejem, hogy hogyan is képzelem, hát megengedtem magamnak.

Jaj, de jó is volt az a Monopoly. Olyan kellett volna több is, csak mi, hárman. Szerintem akkorákat sosem nevettünk még – a kezdeti ártatlanság.

Ki is ő?

István egykori Corvinos diák, most pedig a Corvin rendszergazdája – idén, egészen pontosan ma, tizedik éve. Már betöltötte a harmadik x-et, de szerintem ezt senki meg nem mondaná – én olyan 27-28-ra tippeltem anno. Első ránézésre kicsit rémisztő lehet, de a következő pillanatban már mosolyog és ekkor kiderül, hogy nem is eszik embert.

Nagyon szereti az édességet, kedves, nem szereti, ha fotózzák – nekem viszont rengeteg képem van róla és vele, amiken mosolyog(!!!). Szerinte a fehér csoki nem is csoki – ezzel Sleepyvel nem értünk egyet –, a kedvence az egészmogyis Milka. Az asztalának fiókjában gyakran lapul egy általunk csak mogyisrúdnak nevezett isteni desszert – ami a Monopolys vaníliás rúd mogyorós változata.

Az egyik kedvenc tortája a Sacher – amit én előszeretettel sütök neki, mert jó lekvárosan szereti, ahogy én. Nagyon finom bejglit készít – akkor is, ha csak a töltelék az ő része –, és istenifinom fantás-túróst tud készíteni. És imádja a palacsintát, ezért jó vele Guruba menni – bár a sós palacsintát nem szereti, az édesek közül mindig tud mit választani.

Megharagszik, ha valaki a kajájával vagy italával szórakozik – milyen ismerős, akárcsak én –, de ha igazán szerencsés vagy, akkor még a mekis sült krumpliját is megosztja veled, meg a salátáját is, meg mindent. Na jó, igazán mázlista vagyok, hogy a mosolygós fotók mellett még a kajáját és italát is megosztja velem.

Igazából szerintem ő a legjobb barát, akit ember kívánhat magának, hiszen kedves, vicces és számíthat rá bárki – már, aki rendes vele és kedveli. Nekem ő a legjobb barátom és prioritást fogok élvezni nála jövőre, hiszen nem lát majd minden nap – persze engem sűrűn fog látni, mert a segítsége és a társaságra számomra már lételem lett. De remélem, hogy az édeshármas mozizások (értsd: Meki-mozi-Guru ebben a sorrendben) megmaradnak – akár Sleepyvel.

Életem során megtanultam, hogy nem a barátok mennyisége, hanem a minősége számít. Tudom azt, ha senki nem lenne mellettem, ő még akkor is – bár lehet, hogy az agyára mennék. Szeretném, ha életem jelesebb eseményein ott lenne és osztozna az örömömben – legyen szó a diplomaosztóról, az esküvőről, a Keresztlánya majdani születéséről. Mert ő István, aki olyan, mint én csak fiúban.

Nektek van legjobb barátotok?

Milyen ő?

Hogyan ismerkedtetek meg?

Szerintetek létezik fiú-lány barátság?

És a barátság akadálya lehet a nagy korkülönbség?