Visszatérés?

by - április 16, 2017


Kedves Unatkozó Utazók!


Mint láthatjátok a külcsín megváltozott több mint két hónapja – kisebb keresgélés, nagyobb rászánás és pár keresetlen szó után sikerült mindent a helyére raknom. Amúgy imádtam minden kódrészlet bogozását és megértését, hiszen különben nagyon nehezen tudtunk volna együttműködni – imádok kódolni, de néha azért rendesen le tud fárasztani.
A külcsín változásával a belbecs is itt-ott változott, mivel a lenyíló menü újfajta rendszerezésre adott lehetőséget. Az impresszum rész eltűnt, de minden fontos információ elérhető a fenti menüsáv információ részének megfelelő oldalára kattintva. Azonban még nem vagyok mindennel kész, amit át szerettem volna írni vagy meg akartam volna írni – idővel beérem magam.
Oldalt megjelent a To-do listen már kategorizálva az írásra váró bejegyzések címe – illetve a megírtaknál a pipa. Ha eljutok odáig és kitalálom a tökéletes megoldást, akkor majd eszközölöm az aktualitást is, hogy pl. ne 158 könyvcím jelenjen meg lenyílásra, hanem mondjuk csak 10 és egy tovább nyíl pedig a többire irányítson. Arra jutottam, hogy az éppen aktuális írás alatt levők, vagy belekezdett dolgok – maximum 10 – jelennek meg oldalt, a többi (velük együtt) egy-egy aloldalon lesznek elérhetőek.
Ez egy elég minimalista design, de ilyet is kerestem már régóta. A kedvenc és lányos barackszínt sikerült még így is belecsempésznem. A fejlécen a továbbiakban is személyes jellegű képek lesznek – az idő előrehaladtával változhatnak – mindig három.
Még tervezek pár változtatást az átláthatóság kedvéért – illetve, mert például az oldalsávban a köszöntőt is személyre szabnám, meg akkor már a rólam szóló személyes aloldalt is. Aztán persze végre a kitörölt történetes-verses oldalakat is újraírom – erre tervezem azt, hogy esetleg a történeteket innen lehet majd elérni, a befejezetteket egy az egyben.
Tényleges visszatértemre akkor lehet számítani, ha végre egyenesbe jöttem. Ehhez az kell, hogy legalább a már régóta ígérgetett bejegyzéseket (lsd: TDL, Ahoy, stb) megírjam és legyen egy kis munícióm, mert aki régóta blogol tudja, hogy kellenek előre megírt bejegyzések is az aktualitások mellett.
Amúgy ha megfigyelitek, akkor van jó pár bejegyzés már megírva, de attól tartok, hogy az iskola mellett nagyon nehezen sikerülne összehoznom hetente egy-egy bejegyzést – márpedig nekem sokkal több gondolatom van, amit papírra akarok vetni, mint heti egy bejegyzés. Folyamatosan írom, ami eszembe jut és még így sem érzem magam teljesen visszatértnek. Talán azért, mert mostanság a blogos segítések is annyira érdekelnek – ezt tanulom félig-meddig –, hogy a különböző finomságokat áruló helyek mellett még ez köt le igazán.
[Igazság szerint a saját regényemet is szeretném megírni, de annyira nincs időm. Még a történetes blogomat sem frissítettem egy ideje.]

Megújult design, összeszedettebb szövegek – én ezt szeretném és ezen az úton haladok. Szóval kis türelmet kérek. De nagyon szívesen hallgatom az ötleteiket, hogy miről szeretnétek olvasni. Jöhet bármi, akár blogos, akár személyes kérdés. Amúgy pedig az új design mellett megjelent egy új rovat: Tanácsadás néven és ott is várom a kérdéseiteket.

Üdv, és kellemes tavaszi napsütésekben gazdag időt kívánok!

S.L.B.

Ezek is tetszhetnek:

0 megjegyzés