... Istvánról

Nem is olyan rég volt ilyen bejegyzés, és nem is olyan sokára lesz. Viszont most ismét egy embert szeretnék bemutatni, akiről már meséltem pár bejegyzésben. Ez a nap pedig jeles számára, hiszen jubilál, és az, hogy 10 éve a suliban dolgozik tette lehetővé, hogy megismerjem és megszeressem. Szóval következzék a suli szíve, az én legjobb barátom.

… I s t v á n r ó l


Sex&Shout

Kedves Unatkozó Utazók!

Tudom, már nagyon régóta kint áll, hogy erről a blogról írjak kritikát. El is kezdtem, de végül nem találtam se a megkezdett dokumentumot, se a motivációm. De most viszont elhoztam nektek a régóta várt véleményt.
!A véleményt 2016. 07. 03-án írtam meg – de a nyaralás miatt most terveztem feltenni, mert előtte elfelejtettem. Ennek következtében a blogon történt változásokat nem vettem figyelembe.!

Visszatérve

Sziasztok!


Eltűntem két hétre és Ti csak annyit láthattatok addig is, hogy néhány bejegyzés pipát kapott vagy éppen a kis aloldalon sorakozót bejegyzés címek is megszaporodtak. Ez azért lehet, mert sok mindent meg akartam veletek osztani, de valahogy nem úgy jöttek ki a dolgok.
Elmondom, hogy most mi lesz. Szeretném megírni teljesen a 2., 3., 4. évem bejegyzéseit – mindegyik csak félig van kész –, aztán megírom Colleen Hoover: This girl véleményem. Mivel a palacsinta receptem elég gyors, így valószínűleg az is a nagy visszatérésem előtt meg lesz írva – viszont két féle módon, ugyanis készítek egy laktózmentes palacsintatortát is.
Ma mindenképpen hozom a régóta várt blog véleményt, amit balga módon nem tettem fel utazás előtt, mert gondoltam ráérek.

Köszönöm a türelmet!