2014. február 28.

Sajnos felébredtem...

Ugyebár tegnap nagy ügyes voltam és ma apucika körbekérdezősködött - és azt mondta nem lehet megjavítattni. Vagyis meg lehetne, de az kb. egy új tab árával vetekszik. Szóval a gazdaságosabb megoldás valószínűleg az lenne, ha eladnám - mármint minden alkatrészét... vagy igazából nem is tudom. Az biztos, hogy most egy darabig valszeg nem lesz tab, mert születésnapok és névnapok ezrei következnek (jövőhét szerdán megnyitja one of my teachers és utána szinte naponta lesz mit ünnepelni... még meg kell vennem a csokit).
Szóval hétvége és én meg találtam (még régebben) pár képet, amit most úgy összevissza kirakok és igazából... 

2014. február 27.

Bad dream

Amikor az ember már-már azt hinné, hogy minden oké és nem történhet semmi - na, akkor tuti, hogy biztos történik valami. Miért is én lennék az, aki kivétel? De hogy én mit fogok kapni aputól, azt nem tudom...
Történt ugyanis, hogy letettem a pici tabletet az asztalra csak éppen arra nem figyeltem, hogy félig a telefonra helyeztem. Ebből adódóan történt ugyanis a baleset, mert mikor én óvatosan lehajoltam, hogy felkapcsoljam a lámpát, majd fel... beütöttem az asztalba a fejem, ami a gravitációs vonzóerővel közrejátszva a tabletet a földre vonzotta. Betört a kijelzője.
Na most két dolog van, amit tudni kell (ami miatt ez egy olyan dolog amiért nekem félni valóm van). 1: apu nem egy műszaki zseni, de ha valakinek a valamijével történik valami hát... akkor az amúgy nyugodt édesapámból egy "nemfogokveledbeszélnihogylehetszekkorahülye?" apa lesz. 2: én nagyon vigyázok a kütyüimre, mert nekem fontosak és szeretem őket biztonságban tudni... ilyenkor ha történik valami egyikőjükkel hát én zokogok.
Ez így nagyon nem jó...

2014. február 25.

Iskola

(Milyen jó bejegyzés, már vagy a milliomodik bejegyzést írom ezzel a témával kapcsolatban.)
Mivel más cím nem jutott eszembe (vagyis a "Menjen a francba a földrajztanár" nem lett volna túl jó választás), így ezt a remek, kreatív címet adtam - szerintem ezért minimum egy nyelvtan ötös járna...
[Ja, igen. Ma sikeresen megcsináltam a nyelvtan házim. Önéletrajz+motivációs levél. Ha év elején kaptuk volna ezt a feladatot egy fokkal könnyebb lett volna a helyzetem, mert akkor még beszélt velem egy egyed, akiről tudom, hogy biztos lett volna valami tanácsa mégis mi a francot írjak a motivációs levélbe. Sajnos ez az egyed úgy látszik nem túl humános módon próbál semmibe venni. (Ennél még az is jobb lett volna, ha ír valami bunkó kifogást, vagy bármit... mindegy.)]

2014. február 22.

Everyday

Szóval, hogy is van ez? Élek!
Történtek olyan dolgok, amikre felfigyeltem és inkább nem vettem róluk tudomást, mert túl fájdalmas lett volna belegondolni. Ez a dolog számomra elég meghatározó, mert úgy szerettem, mintha a testvérem lett volna - és elmegy másik osztályba.
Bence.
Ő volt a padtársam és az egyik legjobb barátom - bár szerintem ezt senki se érti, hiszen a kapcsolatunkban rendre ki lettem használva, de a hátterét nem tudják ennek az egésznek. Azt mondta nekem tizedikben, amikor megkért üljek mellé, hogy ő ígéri nem fog otthagyni, mint pl. a Panna, aki folyamatosan elült mellőlem, amint lehetősége akadt. Valószínűleg nem akarok majd ezek után padtársat - és nem is fogok senkit sem megkérni -, mert számomra ott ülni nem elképzelhető mással, csak Bencével. Annak a helynek megvan a maga története (pl. az utolsó fizika órába behelyezett rendhagyó földrajz óra a hátsó négyesnek...) és nem hiszem, hogy sikerülne találni valakit, aki jó padtárs lenne nekem.
Amúgy tudtam, megéreztem, hogy elmegy. Ráadásul az utolsó héten annyira nyilvánvaló lett számomra, hogy csütörtök este Reginek megírtam, hogy aggódom. És másnap... Bence elhívott és átadott egy dobozt, amit saját kezűleg készített és az van ráírva, hogy "Boldog szülinapot :)" és ez nagyon boldoggá tett - mert kedden mondta, hogy már egy hónapja gondolkozik mi legyen az ajándékom, igaz egy hónapja volt a születésnapom... Aztán elhívott és elmondta, hogy három van benne - három tábla csoki. Az első a születésnapomra; a második azért, hogy megírtam a földrajzdogát (ami ötös lett neki, szóval yep, valamit nagyon tudok); a harmadik meg mert az a kedvence és a barátságunkra, hogy ne haragudjak rá. De elmegy. És én ott a folyosón sírtam, mert többé nem volt padtársam és többé már semmi se volt ugyanaz.
Szóval én nem vagyok valami boldog most és valószínűleg ez jövőhéten még érződni fog rajtam, mert már most hiányzik.
What else?
Úgy érzem most már elég erős vagyok ahhoz, hogy tényleg búcsút mondjak mindenfajta beszélgetéstől Vele... Pár hónapja még érdekes és gyorsan-pörgő beszélgetéseink voltak, amik mára kicsit megváltoztak. Egyszer már sikerült majdnem egy hétig kibírnom (külső tényezők megváltoztatták az álláspontom) és habár nagyon nem szerettem volna ezt elhanyagolom a kapcsolatomat... Hogy ez milyen hatással lesz mindenre azt nem tudom, mert szerintem nem is lesz hatással semmire - csak egy kicsit, talán.
Lassacskán tényleg elő kéne vennem az informatikát és nekiállni tanulni a szóbelire, mert nem szeretnék megbukni sem az osztályozóvizsgán, sem az érettségin. Sajnos nekem annyi problémám van ezzel, hogy mivel én inkább a gyakorlatban érzem magam otthon nekem úgy az egész fölöslegesnek hat, amit olvasok. Szóval szeretnék pikk-pakk túlesni rajta, hogy már csak átolvasgatni kelljen - lehet, hogy jövőhét után (miután vége a földrajzversenynek és már nem írunk valszeg olyan sűrűn dogát) kőkeményen belehúzok. Na meg persze a KÖSZI-t is teljesítem, ha végre sikerül összeegyeztetni a dolgokat.
Lassan itt a tavasz és érzem, ahogy sűrűsödnek a dolgok - fizikából még mindig nem sikerült javítanom, de őszinte leszek: most nem az motivál. Március 14.-ig le kell adni a portfóliót magyarból és még ahhoz sem fogtam hozzá, úgyhogy azt a jövőhéten elintézem (de komolyan, szívatnak minket mert a tavalyihoz képest most KÉT rajzot kell készíteni... I can't...). Meg lassan el kell dönteni mit veszünk fel emeltre - én tényleg mindent kizártam, de majd lassacskán azt is el kell dönteni mi legyen. Sajnos tudom magamról, hogy az egyik tárgyat, amire szükségem lesz biztos nem fogom felvenni - eddig senki se vette fel, miért én legyek az első és egyetlen?! Szóval most teljesen kezdek kétségbeesni és minden a feje tetejére állt (de, ha bejutunk a döntőbe a földrajzversennyel én kikészülök az is biztos...).
De úristen mi lesz itt szerdán például? Hiszen elvben sikerült a földrajztanárt rávennem, hogy segítsen az utolsó fordulóban - csapattárs hiányában - és ugyanakkor akkor lesz a szóbeli felvételi a nyolcadikosoknak. Szóval nem tudom mi lesz itt... Én 11:40-kor végzek és 15:00-ra jön a húgom, majd remélem a tanár azért elárulja, hogy when will he felvételiztetni, mert az nem lesz funny, ha az utolsó pillanatban tudom meg, hogy szívnom kell egyedül. Márpedig van egy olyan érzésem, hogy megint ugyanaz az lesz, mint általában szokott lenni - egyedül, magányosan.
Szóval így állunk. És most nem szeretnék semmi mást csak pihenni és egy varázslatot, hogy minden kész legyen, mindent tudjak és... 

2014. február 20.

Illik-e vagy sem?

Nagy bajban vagyok és ez a "muszáj kiírnom magamból, mert különben megőrülök" kategóriába tartozik. De persze ez furcsa lehet - mármint a téma - mert még számomra is furcsa. Én nem vagyok valami bevállalós - vagyis nem voltam annyira -, de mostanra már kezdek hozzászokni ahhoz, hogy ki kell mondanom a véleményem.
Igazából  nehéz ezt úgy megfogalmazni, hogy azt adjam vissza, amit kell, mert a dolog elég érdekes... Szóval a kérdés az, hogy: Illik-e vagy sem?

Two gentlemen and the geography

Van ugyebár EZ a verseny, amire én jelentkeztem külső behatások miatt (részben). Először arra gondoltam, hogy jó lesz ez - bár igaz ami igaz ebben több természetföldrajz van, amihez nekem hiányos a tudásom - és az ötösért megéri. Szóval jelentkeztem Bencével - aki a külső behatás volt. Az első fordulót pikk-pakk megoldottam egyedül és arra gondoltam, hogy ez így könnyű lesz, hiszen mindent lehet hozzá használni. A második fordulót már Bencével közösen töltöttem ki, ami eredményezett néha egy kis fennakadást (Pl.: amikor bealudtunk) és kicsit nehezebbnek érződött, de még mindig a megoldható kategóriába esett.
A harmadik fordulót tegnap töltöttük ki - ennek a fordulónak a kitöltését volt a legnehezebb előkészíteni. Történt ugyanis, hogy kedden volt Bencének egy nagy ötletet, hogy kérjem már meg a földrajztanárunkat, hogy szerezzen termet - csakhogy a földrajztanár... Mondtam Bencének, hogy kérdezze meg ő, mert lehet, hogy neki jobban válaszolna, de ő ezt nem tette meg. Szóval úgy voltunk vele, hogy mondtam Bencének, ha minden szakad akkor majd szerdán valamelyik szünetben megkérjük, hogy szerezzen termet.
Így is történt - Bence egyszer csak elment és beszélt a tanárral, aki természetesen beleegyezett, sőt még a segítségét is felajánlotta. Én komolyan megörültem, mert így biztosítva volt némi tudás is - de tévedtem. Ez a forduló fárasztó, érdekes és vicces volt.
Az tudni kell rólam, hogy így kettő és három óra között, ha nem ettem semmit (for example csokit) akkor elfáradok, mentálisan. Ez nálam annyit jelent, hogy nem mindig vagyok képben és nem minden képességem működik megfelelően, szóval nem is értem miért izéltek...
Miután a hetedik óra volt a megfelelő mind a két fiú számára (Bence+földrajztanár), ezért én kénytelen voltam elfoglalni magam valahogy a lyukasórában. Mi is lehetne megfelelőbb, mint bekéredzkedni egy informatika órára? Semmi, szóval én ezt megtettem. Egész jó volt, csak az zavart rettentően, hogy ECDL feladatokat vettek és kb. egy óra volt, mire egyet megcsináltak - ez borzalmas, hiszen ott minden le van írva, hogy mit kell csinálni...
Hatodik óra után megkerestük a tanárt, aki nem volt teljesen jelen, de azért igyekezett - ki tudja mi történhetett, lehet, hogy rossz napja volt, addig. Felmentünk (ő futott, Bence sántikált, én normál tempóba) a második emeletre, mondván ott van egy szabad terem - aha, nem volt szabad. Leesett a sapkám és már hajoltam le érte, amikor a tanár felvette és egy "Nehogy hagyd, hogy felvegyem a sapkád" sértődött mondta után visszaadta. Bence persze közben azt mondta a tanárnak, hogy "Ne tessék visszaadni neki" és valahol itt kezdődött számomra a káosz.
Lementünk a tárgyaló melletti terembe, hogy akkor majd ott megoldjuk a feladatokat, mert hát ott is vannak gépek és ugyanúgy működnek jó lesz az. Kinyitották nekem az ajtót (ezért jó, ha két normális hímnemű egyeddel keringsz az iskolában számítógépet keresve, holott minden teremben van legalább egy), kihúzták a széket, engedték, hogy beírjam az adatokat (jó nem mindet, mert az iskola címénél elakadtam, hogy mi az irányítószám) és kezdődhetett a verseny.
A tanár marha lassan olvas, a Bence nagyon jól elszórakozott, miközben kereste a további információkat és úgy az egész egy nagy káosz volt. Tíz perc után én már ott tartottam, hogy a Bence magyarázatát hallgattam, amit a tanárnak mondott és közben azon gondolkoztam, hogy a tanár száján mikor fog kicsúszni az a mondta, hogy "Én ma még röpizni is akarok." és akkor történt az, hogy szétestem. És innentől kezdve ha egy szót szóltam, az tuti, hogy tanár lecsapott rá... Végig szívta a vérem, és egyszerűen nem tudtam már mit csinálni - azt hittem ő legalább tud valamit, de amíg ő Bencével beszélgetett addig én olvastam és kitöltöttem amit megtudtam, de amikor bezárta a cikket, amit éppen olvastam, na ott hátradőltem, hogy "Jó, akkor csináld te".
Szóval én kiszálltam a játékból egy idő után és igyekeztem meg se szólalni - de valljuk be ez nehéz, főleg, ha a tanár szemét éppen kiszúrja a válasz és nem veszi észre. Mindegy, nem volt annyira vészes, csak rettentően fárasztó.
Aztán vége, kimentünk jee. Bencével megpróbáltuk a "minimum két ötös" felé mozgatni a tanárt, aki az én mondatomra csak annyit válaszolt: "Te ígyis-úgyis ötös vagy, nem mindegy neked?", állíthatom, hogy a nézésem elég meghatározó lehetett, ugyanis ez nem "kifogás" - mert neki miért fáj, hogy nekem is két ötöst kell adnia?!
A következő fordulót viszont Bence nélkül, a tanárral kéne kitöltenem - Bencét akkor műtik, tehát esélytelen, hogy bejöjjön. Ebben az a vicces, hogy akkor lesz a felvételi és így nagyon gyorsnak kell lennünk - ez esélytelen, de azért próbálkozunk majd.
Ja, amúgy én imádom azt a két pasit, amiért olyan gentlemen voltak, mert néha jól esik (mondjuk a földrajztanár az nagy általánosságban gentleman...).

2014. február 14.

És beszéljünk a(z)... #8

Mivel tudom, hogy a tanárom nem szeretné látni ezt a bejegyzést, ezért neki nem szükséges elolvasnia :P Persze ez semmi extra, csak egy olyasfajta bejegyzés, mint a földrajzos. Na jó, ez talán abban másabb, hogy az egyetlen tanár aki olvas(hatja)sa a blogom az az angol tanárom… Szóval beszéljük az:

2014. február 9.

Valamit valamiért...

Habár szívem vágya az volt, hogy idén én a hős elinduljak a Kinizsi 100-nak nevezett (tor)túrán sajnos eme elképzelésem megdőlni látszik. Kicsit rosszul érint, mert lelkiekben már nagyon felkészültem, de teljesen megértem édesanyámat is.
Az, hogy túrázás terén nagyon sehogy se állok az mondjuk köszönhető a környezetemnek is részben. Anyu "Ne menj egyedül! Ne menj idegenekkel! Kövess valakit, aki már jártas!" elméletét nem értem, de mondjuk nálunk még mindig nagy ellentétezések vannak a családban (pl.: legyen barátod, csak ne barátkozz fiúkkal). Mondjuk nem szeretek másokat hibáztatni, de most úgy érzem itt az ideje, hogy minden leírjak...
Először is Anyu az, aki a nem támogatásával és ellenkezésével akadályoz. Hiszen hiába vagyok (átkozott) nagykorú attól még a szabályok ugyanazok... Azaz hiába mennék el hétvégenként túrázni nem engednek. Hát nem buli? Mondjuk édesanyám az, aki bosszankodott amiatt amiért abbahagytam a sportot (úszás) és most meg amikor valami olyat szeretnék csinálni, amit ő is szeret... Azt mondta, hogy ő szeret túrázni, de neki nem kell motiváció (pl.: oklevél, kitűző...) és, hogy akkor mikor maradna ideje az úszásra... (Mintha most annyit menne -.-) Az meg a másik, hogy már mióta mondogatom neki, hogy megint el kéne kezdeni járni túrázni (2012. szeptember) és most meg azzal dobálódzik, hogy csak valaki miatt akarok menni... Mindegy sikerült megegyezni: nem megyek Kinizsire, viszont jön velem (vagy legalábbis elenged) Tatára, amikor lesz márciusban ott túra...
Másodszor nincs társaságom. Vannak páran, akik mondogatják, hogy jönnek, de ezekből nem hiszem hogy lesz valami. Egyedül meg... Úgy szeretném, ha lennének túrák. Úgy szeretném, ha lenne társaságom közben. Úgy szeretném...

Szóval: Goodbye Kinizsi, but... Maybe next year!

2014. február 2.

Egy hosszú bejegyzés egy nagyon jó napról

Igazából terveztem egy képes-szöveges élménybeszámolót, de a képeknél a mínusz egyediken van a felvállalhatók (illetve, kérdéses még néhány, tehát lehet még bekerülnek utólag) száma. Meg hát van egy kép, amit meg legszívesebben kitennék ide, de nem lenne túl szerencsés.
Szóval receptekkel (ott kép is lesz), Oktogon Bisztrós beszámolóval, Vörösmarty teres hülyének-nézős beszámolóval és az érzéssel, hogy nagykorú vagyok.
(Igen, tényleg, a Meglepetés szó elég sokszor előfordul benne, de hát ő egy meglepetés)