2013. június 24.

Itt-nem itt+FONTOS

Július elsején elvileg megszűnik a Google Reader. Aki nem tudja, mi az, és mivel jár a megszűnése, az ITT utánaolvashat a dolgoknak. A megoldás a bloglovin, amiről a fenti linken szintén olvashattok. Én már kitettem minden blogomra oldalra a "Kövess!" modult, arra tessék rákattintani :)

Itt vagyok - mármint, hogy már vége a sulinak és elméletileg temérdek sok szabadidőm van, de ez kicsit sincsen így. Habár ez az utolsó hetem Pesten - aztán pénteken irány le Balaton... - és az eltervezett dolgaim közül talán ha kettőt meg tudtam valósítani...
Ma felvettem a fürdőruhám és néztem magam benne és... nem tetszett. Jó, mondjuk én meg akartam nézni fehérben is (abban volt nagyobb méret...), de a mamám azt mondta, hogy olyat nem vesz - tehát, maradt a fekete. Be kell valljam nagyon tetszik maga a fürdőruha, de néha olyan kicsinek éreztem - majd csak lesz valami...
Valamint sikerült levinnem az üres palackokat... Igen ám, de a "tegyük bele a nagykukába, úgy nem tűnik fel senkinek" nem sikerült, mert tegnap már megtömtük a kukát... És, hogy mivel tömtük meg?
Tegnap lomtalanítottunk - mert nem akartuk az utolsó pillanatra hagyni a padlásra pakolást, tehát tegnap nekiláttunk. Apu kis híján sérvet kapott - ezek után én mondtam, hogy mennyit vihet, és a többit utána vittem. Aztán így szépen felkerült az összes könyv és DVD :) Persze anyu lomtalanított és egy szekrényből átpakolt egy másikba, hogy az ürest majd ki lehessen vinni a garázsba... - ebből az lett, hogy pénteken a mi cuccunk+nyúl+egy IKEA-s táskányi játék is utazik a szomszéd kislányoknak.
Amúgy: konyhaátalakítás. Ezért is van az, hogy itt vagyok, de mégsem.

Remélem majd lesz egy kis időm, és akkor mindent bepótolok.

2013. június 14.

Vakáció!

Végre elérkezett ez a nap is - mostantól nem kell azon aggódnom, hogy vasárnap után újra itt a hétfő és a koránkelés... Igen ám, de a jövőhét mégse olyan egyszerű, hiszen a szünet első hetét ki kell használni. Én annyira belelendültem, hogy a jövőhetemen elég sokféle helyre eljutok :)
1. nap (hétfő): Irány az Állatkert, meglátogatni a rokonokat :D Néhányan az osztályból a nyakunkba vesszük a várost és ha már az Állatkertig eljutottunk onnan már gyerek játék lesz találni egy mekit - mi, a meki-felkutató csapat xD
2. nap (szerda): Ha minden igaz irány a mozi - Szemfényvesztők. Aztán irány a húgom tanévzárója, na nem a húgom miatt, hanem egy volt évfolyamtársam miatt. :)
Aztán valamikor még fürdőruhát is kell venni :D

Hogy mi lesz ezután? Új fejléc és nyári posztok... :D

Vakáció!

2013. június 8.

Majdnem

A címben látható szócska a leginkább jellemző rám. És, habár néha azt gondolom, hogy csak én vagyok ilyen peches, akkor jön egy totál peches nap - ez a nap, ilyen volt.
Vidámparkba mentünk - anyu megkért, hogy nézzek be az utcákba, hátha van hely. Hely az nemigen volt, viszont láttam két régi ismerőst. Majdnem olyan érzésem volt, hogy egy hónapja nem reagáltak, majdnem figyeltem jobban, majdnem...
Láttam egy képet - nem mentem el a mai Családi napra, mert anyu úgy tervezte, hogy ma Vidámparkba megyünk. Aztán majdnem bementünk egy órát mégis, de csak majdnem. És a majdnem Nagy Ő, majdnem velem fotózkodott, majdnem...
Tehát, a napom egy nagy majdnem volt, a majdnem fiúkkal akik tetszenek nekem és a majdnem remek befejezéssel. Vigasztal a tudat, hogy a második majdnem sráccal találkozni fogok a húgom tanévzáróján. Majdnem minden flottul fog menni...

Nem írok fogalmazást, filmet akarok nézni és unatkozom xD Amúgy lenne egy csomó dolgom, majd nem tudom mikor írom meg...

2013. június 3.

Háborúk...

Akarva, s akaratlanul is néha-néha belecsöppenek egy blogháború közepébe - bár pártatlan vagyok, s maradok, azért ez egy jó téma. (Ezzel a bloggal nemigazán történhet ilyen, hacsak nem Livvel összeveszünk - mint annakidején xD)
Szóval, a blogháborúkba én még anno egy chatháborúval vonultam be - akkor is csak belefolytam, és próbáltam a pszichológiát alkalmazva békíteni az embereket, félig sikerült. Ezek után már csak a "Figyeljetek xy lop!" szövegekkel találkoztam néhány blogon. Megvallom ez néha idegesített, tekintve, hogy akkoriban még olvasni jártam a blogvilágra...
A mostani helyzet designos blogok harcáról szól - vagyis éppen végéről, de azért még mindig megy a harc. Imádom végigkövetni ezeket a dolgokat, de néha már idegesít a rengeteg értesítést, hogy mik történtek... Nem az én problémám, de azért mégis! Régebben a Twilight miatt voltak veszekedések, most meg designblogok miatt. (Designblog nálam: minden, ami designnal, kritikával, fejléccel foglalkozik.)

És háborúzok én a sulival is - ugyanis drága jó ofőm bejelentette, hogy jövőhét hétfőn írjuk az utolsó TZ-t, németből. Végül is: csak az utolsó hét.
Holnap dolgozatot írok föciből - borzalmas, szerintem azt a tanárt be kéne tiltani. De no problem puska nemsokára kész.
A matek tanár viszont velünk háborúzott ma - félő volt, hogy elkezd sírni. Talán, ha nem ismernénk és nem tudnánk, akkor még azt is mondtuk volna, hogy: megértjük, hogy most volt az érettségi. Viszont az egész eddigi évben egy hónap volt a javítási idő; még múlthéten is - amit eredetileg már le kellett adni - érettségiket javította és velünk kiabált, minket hibáztatott. Nem jó, ez így - mert akkor legalább ne íratna még egy dogát jövőhéten, úgyse javítja ki.

Fáradt vagyok és nincs kedvem a holnaphoz, nagyon.

2013. június 2.

Vasárnapok...

Biztos mindenki imádja ezt a napot, hiszen még nincs suli/munka és az előzőnapi bulizást is ki lehet heverni... Hát én nagyon nem bírom őket - sőt, mostanában egyre jobban várom a hétfőt.
Egy átlagos vasárnap nem megyünk sehova, csak főzünk, sütünk, pihizünk - meg persze jönnek a mamáék és hoznak kaját meg jófejeskednek. Viszont amikor már nagyban tavasz van, akkor a mamáék lemennek Balatonra és nem jönnek hétvégén, tehát el tudunk menni kirándulni, Vidámparkba, moziba vagy akárhova.
Mostanában azonban kaptunk egy biztos nagyon jó fej barátot - de könyörgöm! Minden vasárnap itt van, minden hétköznap véletlenül később indul el és így nekünk kell elvinni. MINDEN ROHADT NAP...
Kicsit sem vagyok ideges, tényleg.
Hogy miért is idegesít ez a személy? Igazából egyszerű: mert idegesít.
Nagyon jó volt, amikor még régebben haverkodtunk. (Azóta szerintem nincsenek barátai és rajtunk lóg...) Aztán elkezdett nyomulni - utálom, ha olyan ember kezd el nyomulni, akitől még akkor sem akarnék semmit, ha világvége lenne. Nem, nem vagyok egy utálatos ember, aki elutasítja a különböző típusú embereket, de ha valaki nem jön be, akkor az tűnjön már fel neki is! 
Azzoktól a kérdésektől meg a falra mászok, hogy:
* (kora reggel) Most, hogy látsz szebb a napod?
* (kora reggel) Jobb a kedved, hogy itt vagyok?
* Szükséged van rám?
B+, ha szükségem lenne rá, akkor mondanám! De neeem, ő csak tovább idegesít. És utána én vagyok a bunkó, hogy nem beszélgettem vele, meg miért voltam olyan szemét... De hát nyomul - néha azt érzem, hogy a szüleim egy elrendezett házasságot készítenek elő nekem. 
Nem tetszik, nem akarok tőle semmit és azt akarom, hogy legyen végre egy barátnője, akit nyaggathat. Úgy szeretném, ha nem nálunk lógna...

Igen, reggelente, amikor még nem vagyok teljesen éber és csak egy-két személyre tudok mosolyogni - hát akkor jön ő és az egész kedvem elszaródik és már csak azt várom, hogy mikor lesz vége a francos sulinak. (Utálok lemenni Balatonra, de komolyan: ha még két héten keresztül folyamatosan látnom kell ezt a személyt, akkor rövid úton találhattok meg az elmegyógyintézetben.)
Ebből a témából két újabb nyitható:
1. Nyarak a Balaton partnál
2. Szerelmi élet

Kezdem a 2-sel, mert az rövidebb:
Én mindig a rossz fiúkba szeretek bele (összesen kétszer-háromszor éreztem olyan minden-csodálatos érzést) és mindig rossz fiúknak tetszem. És nekem nagyon nincs szükségem arra, hogy valaki udvaroljon (vagy mi a frászt akarnak azok a hülye kérdések jelenteni) miközben én még mindig szenvedek az IGAZI szerelemtől - ami (mily' meglepő)  reménytelen. (Azért álmodni szép róla...)

A Nyaraim borzalmasak...
Igen, sokan mondják azt, hogy mekkora egy mázlista vagyok, hogy lemehetek és élvezhetem az életet: csakhogy az élet élvezéséről szó sincs. Igazából egy ki*** kis faházban töltök két hónapot - végre, egyre kevesebbet kell ott töltenem. (Idén június 28.-án megyünk és augusztus 19.-én jövünk.)
Amiért irigykednek?
Ők csak a külsőt látják - Balaton, strand, szórakozás. Ami így nézve: wow, irigylem magam. És általában a felnőttek - akiknek ugyebár nincs idejük lemenni - illetve azok a fiatalok éreznek irigységet a nyaraim iránt, akik nem tudják, hogy milyen is igazából.
Amilyen valójában?
Ilyennek látom, a belső - borzalmas, unalmas, öreg, nincs szórakozás... Amikor nyolcévesen százforintosokat kaptunk naponta, hogy bedobáljuk abba a gépbe és kapjunk érte valami játékot, az jó volt - ott voltunk és élveztünk, mert a Büfénél ott voltak a barátaink. Most viszont még mindig napi száz forint a zsebpénzünk (ami idén, ha jól számoltam 50 nap= 5000 Ft -> nem rossz) csak már nem dobáljuk be a játékgépbe.
És akkor egyesével: 
"Ne üljünk egész nap a számítógép előtt, de nem mehetünk sehova." - A sehovába az utca végében nyaraló másik mamámat is beleértve - igen, még a végén Nagyikát jobban megszeretjük. És még azt milyen nehéz elintézni, hogy a szembe szomszédhoz átmenjünk és beszélgessünk.
"Amíg nem vagy tizennyolc nincs jogod semmihez." - Vicces, mert jövőre tizennyolc leszek és igazából eszem ágába sincs lemenni, de a húgomat még se hagyhatom egyedül... Majd akkor mondják nekem ezt...
"Nem alhatnak itt barátaitok, mert ez a mi házunk." - S lám, a tinédzserkor teljes lerombolása (ilyenkor szoktam zokogógörcsöt kapni, komolyan) mivel az egész *** községben egy (!) velem egykorú fiú van. Ráadásul most már táborosok sincsenek, nuku. És nem hívhatok le barátokat. EZ mondjuk idén változni fog, ugyanis anyu és Nagyika összebeszéltek, hogy azért mégse unjuk szét már az agyunkat: lehívhatunk 2-4 embert. (Remélem le is tudnak jönni, hacsak egy pár napra is.)
"Az agyi szinted egy háromévesé." - Ezt a mondatot most a mamámtól idéztem, akit többedére kértem meg, hogy ne kezeljen háromévesként. Hát, megkaptam, a csúnya vagyok és hülye vagyok mellett. Tehát...
És a kedvencem: "Nem ihattok kólát és nem ehettek édességet... mert anyukátok azt mondta." - Valamikor tizenöt-tizennégy éves koromban én már rengetegszer rákérdeztem anyunál és ő csak nézett rám. És ezek után én nagy semmibe vettem a mamám ezen mondatait.
Amilyet szeretnék?
Nincsenek nagy kéréseim, csak azt szeretném, ha lennének ott társaim - és nem egy öregek-utcájában kélne nyaralnom. És, hogy a koromnak megfelelően viselkedjenek velem: nem vagyok már kislány, akit meg lehet venni cukorkán... 
Nem szeretem a napi programokat (kelés-reggelizés-gépezés-ebéd-part-vacsora-gépezés-alvás) és azt sem, hogy nincs miért előbb felkelni, mint tíz óra; és azt még ennél is jobban utálom, hogy kilenckor már ki kell kapcsolnom a gépet - pedig néha tényleg azt hiszem, hogy nyaralok. 
Néha szeretnék én is bemenni Tapolcára, de rendszerint megakadályoz, hogy tizenhét évesen a nagyszüleimmel mutatkozom és, hogy ez így mennyire nincs rendjén - nélkülük nagyon semmit se csinálhatok. Tapolcára miért szeretnék bemenni? Mert ott úgy érezhetem, hogy vannak hozzám hasonlóak - vagy legalább helyes fiúk.
A Büfé az ne egy olyan hely legyen, ahová a papámmal megyünk le és mindig ugyanazokat a történeteket hallgassam. Néha már túl sok, túl öreg - nem én.
Idén mi lesz?
Veszekedések - nagyok és csúnyák. Valamint - remélhetőleg - barátok és: utolsó év, amikor még jöhetnek a "míg tizennyolc nem vagy..." dumával. Idén, tizennyolcadik éve - igen, én már anyum hasában is ott nyaraltam - nyaralok ugyanazon helyen és várom a megváltást...

Már csak két hét és vége a sulinak.
Már csak három hét és évzáró.
Már csak négy hét és indulás Balatonra...