2014. december 22.

Díj

Vajon mi történik akkor, ha egy személyes blog díjat kap? Hát, válaszok. Habár ez a blogocskám éppen átalakításokon esik át és csak remélhetem, hogy egyszer végre nyugodtan feltehetem a megírt bejegyzéseket - amik igazából még nincsenek, de készülnek - azért megnyitom, nehogy azt higgye az a maradék kis olvasóközönségem, hogy eltűntem.
Készülnek bejegyzések is, de most itt egy díj, amit Livitől kaptam. 





2014. december 6.

2014. november

KétKedvenc #4
{Információk}
Újabb rovat, ami kicsit másabb lesz, mint a Beszéljünk a(z)…, azonban eléggé hasonlónak tűnhet. Sőt, még akár az ajánlókkal is láttathat némi hasonlóságot, azonban itt valami másra szeretném felhívni a „figyelmet.
Ebben a rovatban havonta megpróbálok hozni két kedvenc valamit – és itt jön az érdekesség: ez a két dolog bármi lehet. Lehet ember, állat, blog, könyv, sorozat, hely vagy akár program. A lényeg, hogy ezek valamiért a kedvenceim lettek és erre fogom megadni a magyarázatot ezekben a bejegyzésekben. Azonban itt nem hosszú, spoileres dolgokra kell számítani, hanem rövid ismertetőkre.

Miért?
Megint késve kerül fel a rovat, de annyira besűrűsödtek hirtelen a napok, hogy azt se tudtam hol áll a fejem – november utolsó hétvégéjén meg mézeskalácsoztunk és így csúszott az egész, de csak egy hétvégét. A mostani KétKedvencben két könyvet fogok nektek ismertetni, amiket én nagyon szeretek.
 











2014. november 8.

2014. október

KétKedvenc #3
{Információk}
Újabb rovat, ami kicsit másabb lesz, mint a Beszéljünk a(z)…, azonban eléggé hasonlónak tűnhet. Sőt, még akár az ajánlókkal is láttathat némi hasonlóságot, azonban itt valami másra szeretném felhívni a „figyelmet.
Ebben a rovatban havonta megpróbálok hozni két kedvenc valamit – és itt jön az érdekesség: ez a két dolog bármi lehet. Lehet ember, állat, blog, könyv, sorozat, hely vagy akár program. A lényeg, hogy ezek valamiért a kedvenceim lettek és erre fogom megadni a magyarázatot ezekben a bejegyzésekben. Azonban itt nem hosszú, spoileres dolgokra kell számítani, hanem rövid ismertetőkre.

Miért?
Mert habár megkésve kerül fel, azért még itt van – és október végén túrázni voltam, így egy mozgásos KétKedvenc következik. Mint arra ToZó az elmúlt három hónapban folyamatosan rámutatott, nem szeretek futni – tudni tudok – viszont biciklizni és túrázni annál inkább. Szóval a Szomor56 tiszteletére lett ez egy ilyen kedvenc sportokról szóló bejegyzés.










2014. október 30.

Blogszülinap

2 éves a blog
{2012. október 30. a blog megnyitja kapuit; 2012. október 31. az első bejegyzés}

Nos, elértük ezt a mérföldkövet is, amit én amúgy nem is nagyon figyeltem. Az ilyen „x éves blogom, juhé” dolgok sosem kötöttek le igazán, vagyis csak ezen a blogon nem figyelem, mert nem érzem társadalomközpontúnak. Úgy is gondoltam, hogy itt a szünet, ami alatt blogszületésnap van és akkor itt az ideje átalakítani megint egy kicsit a dolgokat – de a lépések nem úgy jöttek ki, úgyhogy ez marad jövőbeni tervnek. Október 30. szép őszi nap, blogszületésnap, Sleepy anyuja-születésnap, már-csak-egy-nap-október.
Két év alatt elég sok minden változott a blogon, például összeolvasztottam a könyves blogommal így megnövekedett a bejegyzések száma. Megpróbáltam kicsit rendszerezni a blogot nem sok sikerrel ugyan, de még nincs veszve minden. Eltűntek a barátaimról szóló posztok – csak elvétve írtam róluk – mivel ott gyökeres változás állt be. Szerelmes lettem, Brig is szerelmes lett – az, hogy melyikünk szívott nagyobbat remek találós kérdés. Sokat gondolkoztam, túl sokat. Megtanultam kódokat szerkeszteni – ami remek, ha valakinek van blogja és nem ér rá a tucatnyi design blog, tucatnyi elfoglalt emberkéire „várni”.
2013-tól egy tanárom is olvashatja a blogom, ami egy kicsit arra ösztönzött, hogy azért valahogy úgy írjak, ahogy „lehet”. Egy másik tanáromról meg gyakorlatilag egy életrajzi könyvet tudnék írni – hm, nem is rossz ötlet, még beleveszek pár tanárt és kiadatom a „Diák szemmel tanári életrajz” könyvet… nem, inkább mégse. Viccet félretéve: egy tanár látogathatja a blogom (Panna azt mondta, hogy majd ha vége a sulinak, akkor az egész tanári karnak mutassam meg, mert érdekeseket írok… hát marhára) és egy pedig elolvashatott egy bejegyzést, amit ide szántam.

2014. október 25.

Szomor56

Szomor56
{Részben teljesített}
A képen az útvonal és a szintmetszet látható.
A képeket készítette: Sleepy
A csoportképet készítette: egy polgárőr

2014. október 21.

"Felkészülésből jeles"


Nos, ugyebár én csütörtökön egy hosszabb sétára megyek, amivel egyre több gondolat jár - kezdve ott, hogy anyám most nagyon hisztis és így beszélni se lehet vele ergo még nincs megbeszélve semmi. Na, ez nem is lenne gond, mert már fel vagyok készülve a veszekedésekre, de a többi nehezítő körülmény már jobban aggaszt.
Hogyan (ne) készülj fel egy túrára?
1. Fázz meg! Nincs is jobb, mint percenként fújni az orrod különben megfulladsz. És, garantáltan több kalóriát égetsz a "hegyre fel" lépéseknél.
2. Üsd be a térded! Ha szeretnéd felmérni fájdalomküszöböd akkor remek lehetőség ez a verzió. Ügyelj, hogy másnap kék színű legyen az említett testrész és arra is, hogy csak két perc után (de onnantól kezdve állandóan) kezd érezni, hogy fáj. Nagyon hasznos, ha mazochista vagy, illetve szereted a nehezítő körülményeket.

2014. október 16.

Csütörtökök

Hy everybody!


Egy hét múlva ilyenkor én már nagyon remélem, hogy már nagyjából legyalogoltam 52 km-t és nagyon remélem, hogy tényleg ott fogok tartani, hiszen az azt jelenti, hogy sikerülni fog szintidőn belül teljesíteni. Hogy miről is beszélek?
Október 23-án én Szomorról fogok indulni egy túrán, ami 52 km hosszú és 14 óra a szintidő – ez azt jelenti, hogy kb. este kilenc óra körül kéne beérnünk. A kéne most nem azért szerepel, mert lehetetlen a teljesítése, hanem azért, mert úgy van megbeszélve a „csapattal”, hogy aki Sleepy tempójába megy az legkésőbb 13 óra alatt teljesíti – bár Sleepy erőteljesen hajt a 12 órás teljesítésben. Én, aki kb. 8 óra alatt teljesített több mint 30 kilométert – pontosan nem tudom megmondani, de 35 körül volt – csak úgy a semmiből, remélhetem, hogy az 52 is menni fog. Motiváció többszörösen is megvan, hiszen nem akarok lemaradni, szeretném Sleepyvel teljesíteni és szeretnék szintidőn belül beérni, hogy kapjak oklevelet meg kitűzőt meg mindent.
52 km. Rohadt sok, és még nem igazán sétáltam ennyit, igazából régen sétáltam egyáltalán valamennyit – jó, nem olyan régen, de régen voltam hosszú túrán. Szóval van bennem egy adag félsz is, ami megint csak összetett. Először is ott van a kudarctól való félelem, ami egyre erősebb lesz. Másodszor pedig, azért mennyivel másabb elmenni egy tapasztalt túrázóval elmenni túrázni, mint a családdal? (Abban az értelemben, hogy tudom elvben egy túrára mit kéne vinni, és tudom mit viszek én.)
Na, ma megkerestem Sleepyt, hogy akkor most tisztázzuk azért személyesen is az infókat, majd megkérdeztem azért, hogy „Hol is van a Széna tér?”. Kérdésemre a válasz egy szemöldökfelhúzás, majd egy tipikus „nem-pesti” válasz jött: „Azt hittem te tudod, hiszen… pesti vagy.” Frappáns reagálásom öt szóból állt: „De hát, az Budán van.” Szóval párbeszédünk első részéből kiderült mennyire fáradt (bár inkább csak kialvatlan) vagyok, s ezután minden csak „jobb” lett. Mindenesetre Sleepynek volt kedves kérdése is, ami valahogy úgy hangzott, hogy minden megvan-e a túrára, vagy adjon valamit – megnyerő válaszom biztosan biztosította abban, hogy én túlélem a túrát, ugyanis közöltem vele, hogy térképem nincs, de az általában nem szokott lenni nálam. Innentől kezdve szóba került a húgom, s hogy milyen kérdésekkel fogja Sleepy megszívatni őt, aztán szépen eltértünk a túrától és jött a földrajz. Az viszont külön történet.
Jelenleg még azt se tudom miben megyek, nemhogy mi kerül a táskámba, a táskámba ami még egy nagyon jó kérdés. Lesz itt olyan vita kérem szépen, mint annak a rendje – hiszen jön Húgica, anya és én. Húgicát és anyát letudjuk egy táskában, mert anyucika szereti, ha fél távot viszi csak a táskát – azt meg egy táskával könnyű megoldani. Viszont én, aki képes elvinni a legkisebb itthon található táskát úgy, hogy minden – szerintem – szükséges cucc benne van. Ami meg nincs, nos, habár Sleepy anno azt mondta „ne hagyatkozz arra, hogy a társnál lesz, mert én már sültem így fel”, annak ellenére most nagyon nagyvonalúan írt a résztvevőknek – szóval ki tudja mi lesz itt. Mondjuk azon mindig meglepődök, ahogy rólam úgy beszél, mintha már vagy négyszer teljesítettem volna a távot és amikor azt kérdezem, hogy menni fog-e ez nekem rávágja, hogy szerinte igen.
Nos, ezt csinálom én jövő héten, EZEN a túrán fogok végig kutyagolni. Utána olvastam és vannak beszámolók, amik ajánlják ezt a nagy távot olyanoknak is, akik még 30-40 km-t sem gyalogoltak – és habár én azt a távot közel legyalogoltam, azért más volt. Jaj, de félek.

~o.O~


Két hét múlva csütörtökön pedig – jaj, ez annyira izgi – a blog két éves lesz. Ez még nem tudom mit jelent, hiszen nincs ötletem mivel készülhetnék. Ha belegondolok milyen régóta blogolok és ez a blogom csak két éves… Meglepő, hogy már ennyi ideje írok a jelentéktelen napjaimról. Két éves a blog, lassan egy éve ismeri ToZó az elérhetőségét…

2014. október 11.

Tetoválás? + Hétvégém

Tetoválás
{Igen vagy nem?}
Szóval, úgy döntöttem leírom rövidke véleményem erről a művészeti ágról, mert engem egy ideje már foglalkoztat a téma. Tetováló művésznek lenni szerintem elég nagy kihívás és nagyon jó kézügyességgel kell rendelkeznie annak, aki ezzel pénzt akar keresni – én érthető módon, a kevéske rajztehetségemmel sosem leszek az.
Viszont az, hogy magamra varrassak valamit csábít – és a továbbiakban ezt fejtem ki bővebben!

2014. október 9.

How are you?

Tegnap volt egy naaagy gála műsor a 25 éves német testvériskolai kötelék miatt. Igen, ez egy ilyen jubileum (tudok én még mondani dolgokat, amik 25 éve történtek but I won't) és mindenki teljes extázisba volt, a német tanársereg és mindenki alig várta, hogy megnézhessék mit tudnak ezek a magyarok kihozni ebből a szép eseményből.
Én, mint ruhatáros kezdtem, majd lett belőlem kulcsos és végül mindenes - it was so funny... khm... nope. A végén már azért könyörögtem, hogy valaki adjon egy széket, amire leülhetek, mert teljesen kikészített a mindenhol ottlevés. Például a büfések nem nagyon szóltak az ott ólálkodó diákokra, hogy nem kéne mindent felzabálni az állófogadás előtt - így én intézkedtem, azaz éltem a "ha bármi van,a mit nem tudtok megoldni szóljatok" kéréssel, amit a büfébe beosztott tanár mondott. Nem sokról maradt le, és nem teljes szívemből hívtam ki, de ránk nem hallgattak. A teremben amúgy semmi levegő se volt, ezért tízpercenként kimentem - azok, akik az ablakokhoz közel ültek néha felálltak és odamentek az ablakhoz, viszont nem mindenkinek adatott meg ez a lehetőség.
Nagyon jókat nevettünk, és nagyon elfáradtunk. Én amúgy se sokáig bírom a tömeget - mármint azt a fajtát, amikor mindenki egy helyre tömörül -, és ez meg is látszott, mikor kiálltam a lépcsőfordulóhoz egyedül, hogy akkor majd ott nekem jó lesz. Odajött először Máté, akivel alig pár percet beszéltünk, amikor Sleepy is felfedezte a lépcsőforduló adta nyugodt-evési lehetőségeket, azaz beállt mellém. Innentől kezdve nekem nem kellett volna messze mennem, ha enni akartam volna - nem voltam éhes, úgyhogy csak egy pogácsát loptam a tányérjáról - mert az ő tányérja mindig tele volt. Pasi... Jaj, erről egy kicsit (mert Panna kérdezte miről beszéltünk, mire nem a valóságnak megfelelő választ kapta |nem Panna, nem a kiskecskék születése volt a téma|) beszéltünk: a dehidratáltságról; az alvásról, amiből neki kevés jutott, mert készülnie kellett az órákra/dolgozatjavítás; a délutáni alvásról, amire ő szoktatott rá engem, és felhúzta úgy a szemöldökét, ahogy szokta; MaZsoról, mert egyetértettünk abban, hogy kedves, de furcsa szerzemény; a telefonomról, mert küldött anyámnak egy SMS-t; a kajalopásról, mert lusta voltam elmenni és féltem, hogy valami tanárszerzemény elfoglalja a helyem ééés nagyjából ennyi, ja meg a pezsgőzésről, amit egyikünk se ivott. (Megjegyezném, hogy meglepődött szerencsétlen mikor odamentem elé és kezet fogtam vele, hát az a nézés mindent megért.)
Fél háromtól, negyed kilencig öröm volt mosolyogni és beszélgetni, hogy tudjam: másnap úgyse változik semmi, csak nem felelünk. Ez jó volt, de mondjuk ennyi volt jó a mai napban. Meg persze a csoki. És akkor most kicsit kitérek a mára.
Először is a mai megfigyeléseim (ráérek na, és szeretek figyelni):
  1. az iskola nem alkalmas egy bográcsozás előkészítésére, mert minden hagymaszagú lesz;
  2. MaZso ma kevésbé volt lelkes és lovagias - kihalnak a lovagok?! - pedig ő eddig mindig az a kettő volt.
  3. Sleepy valószínűleg - tipp! - a hátsózsebében tartotta a tollat, ami szabadjára engedte a tintát (ejnye én! hát hová téved az én szemem? Ja, hogy a lépcsőn előttem ment fel...)
  4. ToZó kb. annyira volt lelkes a mai délutáni programja miatt (ami nem tudom mi), mint amikor a "dolgozatíratós" szettje van rajta (értsd: ha az az öltözék van rajta tuti, hogy dolgozatot irat).
Szóval, ma amúgy szerintem a szokásosnál is hangosabbak voltunk, de ez abból is adódhatott, hogy tegnap későn értünk haza és nagyon fáradtak voltunk. Szóval amúgy se tudtak volna velünk mit kezdeni a tanárok, de így még jobban kiakasztottuk őket - vagyis csak azokat, akik nem vettek részt az ünnepségen. Szóval ilyen volt ez a nap, röviden... hosszan... na az hosszú lenne.

2014. október 7.

Elegem van

Elegem van
{Őszinte és kegyetlen}

Elgondolkoztam, sokszor, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést és miután visszajött a gépem – sikeres újraélesztés, oh yeah – úgy döntöttem nem írom meg. Aztán R. írt, és felhozta, felhozta azt a témát, amit én nem akartam – mert miért akarna bárki is beszélni olyanról, amivel valaki mást is szóbahozhatna, nem jó értelemben?
Azt mondtam tavasszal, hogy akkor nem írok a barátaimról bejegyzést, mert ők nem szerettek volna a részesei lenni – szóval kb. az életemnek se, de ez más kérdés. És most eljutottam odáig, hogy A. konkrétan bebizonyította, hogy nem a barátom – a szomorú, hogy R.-rel annyira össze vannak nőve, hogy nem egy, hanem két barátomat is elveszítem.
Bejegyzés arról, hogy igenis van lelki terror, nem vagyok hülye és nem lehet palira venni. Elképesztő részletességgel.

2014. október 6.

Én és a technika

Előre is elnézést kérek a hibákért, de tabról nem éppen két perc minden egyes szót perfect leírni. 
Szóval, történt az, hogy tegnap rendetlenkedett a gépem, de gondoltam múló szeszélye a drágamnak. Hát, a szomorú helyzet, hogy nem reagál az újraélesztésre és kezd megőrűlni (igen, én tényleg egy emberként kezelem a gépem), ami egy számomra szönyű dolgot jelent: Dániel.
Mivel technikai tudásom a saját ilyesfajta ketyeréimre nem alkalmazható - mivel nem szeretnek engem - így kénytelen vagyok másra hagyni. Márpedig ami azon a gépen van minden kell, de tényleg. Rajta vannak a történeteim - a befejezett és a még fel sem került -, a verseim és minden emlékem. Továbbá mindenem, de tényleg, minden rajta van, amit kell csinálni illetve kellett... Az, hogy azokat hogyan és mire varázsoljuk rá - mert több kilobájtnyi adatot nem olyan egyszerű átpakolgatni.
Majd jelentkezem!

2014. október 5.

Colleen Hoover: Slammed - Szívcsapás

Colleen Hoover - Szívcsapás
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Slammed




Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen összetörik. Ekkor lép be életébe az új szomszéd, a 21 éves, jóképű Will, akinek a slam költészet iránti szenvedélye őt is magával ragadja. Bár az első pillanattól fogva közel kerülnek egymáshoz, egy szörnyű felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Mindennapi találkozásaik onnantól fogva fájdalmassá válnak. Küzdenek az egymás iránti vonzalmuk ellen, és szenvednek az őket szétszakító erők miatt. Csupán a költészet révén tudják őszintén kifejezni érzéseiket egymás iránt, és elképzelni egy olyan jövőt, amelyben a szerelem ünnep, és nem fájdalom.





2014. szeptember 30.

2014. szeptember

KétKedvenc #2
{Információk}
Újabb rovat, ami kicsit másabb lesz, mint a Beszéljünk a(z)…, azonban eléggé hasonlónak tűnhet. Sőt, még akár az ajánlókkal is láttathat némi hasonlóságot, azonban itt valami másra szeretném felhívni a „figyelmet.
Ebben a rovatban havonta megpróbálok hozni két kedvenc valamit – és itt jön az érdekesség: ez a két dolog bármi lehet. Lehet ember, állat, blog, könyv, sorozat, hely vagy akár program. A lényeg, hogy ezek valamiért a kedvenceim lettek és erre fogom megadni a magyarázatot ezekben a bejegyzésekben. Azonban itt nem hosszú, spoileres dolgokra kell számítani, hanem rövid ismertetőkre.

Miért?
Nos, azt hiszem senkit se fog meglepni, ha szeptember ittlétével egy kissé iskolaszagú KétKedvencet hozok – ami most leginkább „Ismerd meg!” lett. Két tanárt hoztam ugyanis, akikről hébe-hóba már szó esett, azonban tisztességesen még nem mutattam be őket – márpedig a továbbiakban is szó fog esi róluk a bejegyzésekben. Mivel személyiségi jogokat nem sértünk, így képhez nem tudok betenni róluk képet – mindenki fantáziájára bízom elképzelésüket – viszont egyebet igen (ami a későbbiekben fog felkerülni). A korukat is csakúgy határoztam meg, ami kettő közé esik – de a vicces, hogy kb. 20 év (jesszus!) van köztük.
Megjegyezném, hogy a szövegmennyiségek eltérése csak úgy történt – ToZót meg nem kell fényezni, ő úgyis tudja, mit gondolok róla, és olvassa a blogot.

KépBal KépJobb

2014. szeptember 26.

Rövidke bejegyzés

Itt a szeptember vége, szóval jönnek az újabbnál újabb évadpremierek, amiket már úgy vártam - igen, ez egy kicsit a sorozatokról fog szólni.
Mivel elég türelmetlen vagyok, ha sorozatokról van szó, így általában angolul megnézem - ha máshogy nem, hát a képekből megértem mik történnek. A következő körben pedig feliratosan is megtekintem, hogy például a Grey's Anatomyból a szakszavakat, illetve a Bonesban is akadnak szakszavak, amik megértéséhez kevés az én angol tudásom.
Ma tehát megnéztem a GA legújabb részét, ami finoman szólva sem nyűgözött le, mert Meredith utolsó jelenete eléggé felbosszantott. Viszont a Bones premier megnézése után tíz perccel is csak ültem a gép előtt és zokogtam - a húgom természetesen éppen hazaért és jól ki is röhögött. Van nekem egy függőben lévő beszámoló/vélemény szerűségem a Bonesról, de most nem tudom hogy fejezzem majd be, mert a jövőheti lesz valószínűleg az utolsó, amit megnézek.
SPOILER! Volt egy fogadalmam miszerint, ha Sweets meghal, én kaszálom a sorozatot - most vegyes érzelmekkel tele vagyok. RIP Sweets SPOILER!

2014. szeptember 22.

Kirándultam az osztállyal

Osztálykirándulás 2014: Medves
{Mozgós}
Idén, Dénes nevű osztálytársunk segítségével újból elkerülhettük Pécs sokba-fájó megcsodálását – igen, oda el kell menni, mert az ofő ott tanult – és helyette egy túrás kirándulást pályáztunk meg. Az úti cél Medves volt, ami magával vonzotta a túrázás – pontosítva hegymászás – lehetőségét, amit eleinte mindenki támogatott, aztán mindenki ellene volt, majd mégiscsak jól éreztük magunkat.
Először Salgótarjánban álltunk meg, mert volt még időnk a szobafoglalásig – és mivel onnan nem messze található a Hangulatszálló, így tökéletes alkalom volt a pihenésre. Az osztály több részre szakadt, mi – sokan – a mekit vettük célba, ahol is a lentibb szöveg állt a poharamon. Az, hogy ez mennyire volt igaz, majd kiderül.

Hát, fogjuk rá...

2014. szeptember 12.

Jubilálunk!

Van nekem egy bejegyzésem, amit nem tettem még közzé, de valahogy az nem is illik ehhez az igen érdekes alkalomhoz - igazából, de illik valamilyen szinten. Gondoltam írok egy másik bejegyzést, amiben mindenfélét összegyűjtöttem - azt a másikat meg még két másikkal teszem közzé, hahaha.
Először is, ez a 270. bejegyzés, amit erre a blogra felapplikálok - juhú, ez már nagyon soknak számít, közel 300, ami szerintem még ebben az évben meglesz. Ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy ennyi emlékben - igen, a könyvvélemények is azok - nem reménykedtem, mert sosem hittem volna, hogy képes vagyok egy naplót majdnem rendszeresen írni.
A másik pedig, hogy ez a 100. bejegyzés 2014-ben. Ennek az évnek az első pillanata egy telefonhívás volt ami félig-meddig megváltoztatta az utánakövetkező eseményeket. Aztán ebben az évben történt még előrehozott érettségi, veszekedések és asszem még szerelmes is lettem. Ez utóbbi már régóta kikívánkozik belőlem és az egyik bejegyzésben erről is lesz szó - hahaha, tanulságos mese lesz azt hiszem, én csak édes-mézes-cukormázos love storynak hívom, aminek az iskolában helye nincs.
Szóval, a századik bejegyzésem 2014-ben, még kell harminc és többet írtam, mint tavaly, és akkor meglesz a 300. bejegyzésem.
Juhú! 100!! :D

2014. szeptember 11.

Gyors bejelentkezés

Nos, már a második hét végét koptatjuk és már van három jegyem: kettő angol nyelvből, egy angol emeltből. Ebben a második hétben a fizika tanár idegrohamot kapott, mert már hetek óta iskola van és miért vagyunk kamaszok és le vagyunk maradva. Mondta ezt úgy, hogy a harmadik órán a harmadik leckét kellett volna vennünk, ha értettük volna az első két leckét - így viszont tényleg "le leszünk maradva".
A biosztanárnővel nincs különösebb baj, csak most kitalálta, hogy minden óra elején felel valaki. No most ez egy kicsit unfair helyzet, hiszen biokémiát tanulunk, ami enyhén szólva se sétagalopp. Ennek ellenére egyik napról a másikra kell tudnunk táblázatokat kívülről, mintha nem lenne más - nem azt mondom, hogy lehetetlen megtanulni, de azt igen, hogy lehetetlen, ha például internet/számítógép szükséges hozzá, ami lehet hogy valakinek nem állt éppen rendelkezésére. No, mindegy - vagy nem annyira!
Ja, ma finoman szólva is letámadtam az ex-földrajztanárom (neki is kéne találni vmi nevet, mert NagyP és ToZó-t könnyebb és rövidebb...), mert tegnap tett nekem egy szívességet és hát kíváncsiságom legyőzött. Szóval megtudtam a tanárok hogyan tudják megnézni a dákok jegyeit és megtudtam, hogy ötös lett az angol 1-4. dolgozat - kaptam gratulációt, aminek örülök, mert már tavaly is ő volt az, aki velem örült a sikereimnek (kivétel földrajznál, mert annál a 11. ötösöm már sok volt...). Szóval vele beszélgettem egy egész szüneten át, ami valahogy pihentető volt - nem azért, de sokkal jobban élveztem a társaságát mint A.-ét és R.-ét ma... ez valószínűleg azért volt, mert velük most nem volt téma, míg az ex-földrajztanárral igen. Amúgy égett az arcom, de nem volt gond, ezt már asszem megszokhatták tőlem - négy éve képes vagyok vagy magamat vagy másokat totál zavarba hozni.
ToZó hozta a formáját, most éppen "élien" volt - bár a dark/nesst még magyarul se tudnám megfogalmazni. Azért, na, ToZó az ToZó holnap egész biztos fagyos hangulatot fog teremteni - ismerve a csoportot tuti azokat fogja felszólítani, akik semmit se tudnak a feladatokhoz szólni, vagy senkit sem. Én inkább a senki felé hajlanék, mert péntek és hétvége és... de tudom, hogy erre little esély van.
Még beszéltem NagyP-vel, mert a húgom ugyebár hozzá jár infóhoz és "lángész" belőle - szóval nekem kell segítenem. De a húgomnak azt mondta, hogy örül, hogy taníthatja - persze, mert mindenki azt hiszi, hogy a húgom én, pedig nem. ToZó is "de ő nem is szőke"... hát akkor a falat kapartam volna legszívesebben... Nem hasonlítunk annyira és másban is vagyunk jók. Mindegy, szóval húgom mint egy klón...
Itthon aztán tényleg segítenem kellett a húgomnak. Meg kell mondjam ennek örültem, mert az informatika az egyik, amit a jövőben tanítani szeretnék és ráadásul a számrendszereket kellett elmagyaráznom, ami azért pluszban is jó, mert azt az érettségiig én is csak nyögvenyelősen tudtam és kicsit aggódtam, mi lesz ha nekem azt tanítanom kell, de nincs itt probléma. A húgom nagyjából érti a dolgokat, de amiben nem tudok segíteni: megtalálni a logikát. Már számtalan verziót mutattam, de még nem érzett rá az ízére így kicsit féltem.
Amúgy ma feltettem az Ajánlok menüpontba a könyveket is, úgyhogy már azok is elérhetőek, bár most jutott eszembe, hogy egy könyvértékelést még nem tettem fel.
Azért remélem mindenki jól van és nem adta fel a második héten! Tudom, hogy vírusok tömkelege támadja az immunrendszert, de legyetek erősek!

2014. szeptember 8.

Kezdőd tüdőgyulladás és egyéb finomságok!

Hát, azt nem állítanám túlzottan, hogy van két szónál hosszabb mondat, amit ki tudok mondani fulladásroham nélkül, de most már legalább ez csak beszéd közben fordul elő - lélegezni azt tudok, köhögés nélkül is. Csak, hát a suli nem vár...
Megkérdezte a dokinéni, hogy szeretnék-e pihenni maradni mire anyám rávágta, hogy "Nem, szeret iskolába járni!" szóval azért, mert a húgom már itthon van betegen és ő meg itthon van és tanul. Szóval nekem irány nulla házival a suli - mert ugye az itthon töltött pár percben csak ebédre volt idő, aztán irány az orvos és hatkor hazaestünk. Gondoltam ha itthon leszek majd megcsinálom az elmaradt dolgokat, de úgy fáj a fejem, hogy ezt a pár sort is kínszenvedés leírni.
De várom a mesém, ami csak nem akar érkezni, pedig beszéltem a mesélőmmel, hogy akkor ma kapok - nesze semmi, fogd meg jól. Oké, tudom, hogy két napos séta után - no meg 8 óra alvás után - még mindig kialvatlannak érzi magát, de otthon volt már mióta és tuti aludt. Nincs mesém, nincs még házim és életerőm se nagyon - szomorú.
Szóval most félhullaként teng-lengek és még várok egy kicsit, aztán szerintem bealszom. Csak este ne lenne ez a túlzott fuldoklás...

UPDATE: Kaptam mesét, kicsit rövidebb lett, mint ahogy azt egy hosszú túrához illik, de estimesének tökéletes volt. Sőt, most még tippek-trükkök részletek is el lettek rejtve benne. Imádom ezeket a meséket!

2014. szeptember 6.

Eltelt az első hét

Igazából nem terveztem ennyi iskolás bejegyzést - mégis így alakult -, de asszem ezt még megemlítem. Szóval, végre hétvége - és most nem feltétlenül azért végre, mert annyira szörnyű lett volna a bent töltött idő... Ma reggel rám tört a köhögés - igen, az orrdugulás és minden után már köhögök, ami szörnyű.
Az első hét amúgy nem volt rossz, csak keddtől kezdve én tompának és kedvtelennek éreztem magam - persze az első hetet nem hagyhattam ki, ééés ezzel még voltak páran az osztályból. De túléltük, még azt is, hogy az igazgató kedden ide-oda ugrált történelemből - és meglepetést okozott a másik helyettesítő kilétével.
Kaptunk már házit, kaptunk jegyet - yes, ToZó, the class and the irregular verbs - és eddig egész jól alakulnak a dolgok. Várom már a jövőhetet és kíváncsi leszek meddig marad ez a nyugi - mert jelenleg még nyugalom van.

2014. szeptember 3.

Hagyma leves: csókolózás vagy nátha ellen?

Igazából tudom, hogy a fokhagyma az, aminek áthatóbb az illata - én nagyon szeretem - de a hagymás ételekre is mindig megjegyzik, hogy "ezek után nem csókolózol. Hát, hagyma ide vagy oda én amúgy sem csókolózom, ugyanis partnerhiányban ez a cselekvés fölösleges és nem üti fel a fejét.
Amit viszont remélek, hogy két bögrésleves után - igen, tudom, de most hirtelen ez volt a leggyorsabb megoldás - elkezd enyhülni ez a kínzó orrdugulás. Ja, igen: megfáztam. Tegnap hangom nem igazán volt nap végére, aztán este elkapott a levegőhiány. Ez engem mindig is idegesített, mert így a rossz közérzet mellé még párosul a tompaság is - nos, ez az, ami egyik tanárt se érdekli. Illetve van, aki felteszi a kérdést, hogy akkor minek jöttem be. Azért járok be még ilyen állapotban is, mert nincs lázam és így anya azt mondja, hogy mennyek csak. Ráadásul most nagyon nem szeretnék kimaradni és remélem hétvégén elmúlik, mert nem akarom kihagyni az órákat, év eleje van.

Jaj, azt azért le akartam írni, hogy a matektanár - új van - az kérte, hogy mutatkozzunk be és mondjuk a hobbink, aztán mondta, hogy ha megtisztelem, akkor szívesen olvasna tőlem... Szívesen mutatnék neki valamit, csak az a baj, hogy ilyen térre nincs mit - a háttérben folyó regényötletemet meg még csak meg se merem említeni. Szóval majd meglátjuk, hogy mi lesz, lehet eszembe jut valami.

2014. szeptember 1.

Ezennel megnyitom a...

... 2014/215-ös tanévet

Back to school
{Bejegyzés az új tanévről}
Itt egy újabb lehetőség, hogy mindenki megfogadja – most bizony tanulni fog, ez persze az első két hétben működik is, aztán elkezdődik a tanárok részéről a bekeményítés, a diákok részéről meg a figyelemmegoszlás és ez együttesen fejetlenséget okoz.
Jelenleg már a fejünk fölött lebeg egy dolgozat és már most tudjuk, hogy szeptember másodikától kőkemény tanulás – habár ilyenkor a tanárok még elnézőbbek, hiszen nekik is véget ért a szünet. És ezek után következik a belerázódás – amit jobb, ha első héten mindenki megeszközöl, utána ugyanis már senki sem olyan elnéző – egészen a „mindjárt téli szünet és karácsonyig”, és utána mindenki tudja mi a tanárok kedvenc mondata: Szünet után már nem szívesen foglalkoznak a javítással, addig tegyünk meg mindent. Aztán, ha a villámdoga az utolsó nap nem sikerül jól, az már a te gondod…
Az én első napom tele volt meglepetéssel és kicsit úgy érzem a mókuskerék már tegnap elkezdődött. Hiszen ki beszél egy tanárával arról, hogy ki mit vár? Természetesen én, és ez már kicsit sem zavar.
Én ezennel megkezdtem az utolsó előtti évem, ami már számít – igen, az elmúlt két napban napi százszor megkaptam, hogy most mindenből kitűnőnek kell lennem – és összeszorítja a gyomrom, ha arra gondolok: jövőre ilyenkor már javában csak az érettségire tudok gondolni.
Ebben a bejegyzésben feltűnik: az ex-informatika tanár, az ex-földrajz tanár, a történelem tanár, az angol tanár és a new tesitanár – ők legalábbis egy leheletnyivel többet szerepelnek majd, csakúgy mint az új tanárok. És ez enyhén személyes hangvételű, ami... na, majd olvasás után!
A bejegyzés tartalma:
Egy hét 31 óra
Továbbtanulásból elégtelen
Meglepetéseké a világ
Minden egyéb
Egy kicsi a húgomról

(Frissítve szeptember 2-án)

2014. augusztus 31.

2014. augusztus

KétKedvenc #1
{Információk}
Újabb rovat, ami kicsit másabb lesz, mint a Beszéljünk a(z)…, azonban eléggé hasonlónak tűnhet. Sőt, még akár az ajánlókkal is láttathat némi hasonlóságot, azonban itt valami másra szeretném felhívni a „figyelmet.
Ebben a rovatban havonta megpróbálok hozni két kedvenc valamit – és itt jön az érdekesség: ez a két dolog bármi lehet. Lehet ember, állat, blog, könyv, sorozat, hely vagy akár program. A lényeg, hogy ezek valamiért a kedvenceim lettek és erre fogom megadni a magyarázatot ezekben a bejegyzésekben. Azonban itt nem hosszú, spoileres dolgokra kell számítani, hanem rövid ismertetőkre.













2014. augusztus 30.

Sosincs túl korán...

KönyvesKarácsony

Igen, már most írok egy karácsonyos bejegyzést – az, hogy miért most, ki fog derülni. A képen a kézírásom látható, ami édesapám szerint csúnya, bár az övére hasonlít – ezt mondjuk már megszoktam, mert nem ő az egyetlen, aki ezekkel a szavakkal illeti szerintem egész normális írásom.
Szóval, most írom a bejegyzést, mert augusztus 31-ig megírhatjuk a kívánságlistánk – s, mivel én megkaptam a két éve megvett 10envalahány könyvet, így most ajándék ötlet nélkül maradtam szüleim számára. Ezt orvoslásként elkezdtem felírni mire is vágyom – és természetesen, hogy megint könyvek kaptak rajta szerepet. Édesapám meg is jegyezte, hogy „Már megint könyvek?”
Nem terveztem karácsonyra könyvet kérni, de mikor anya azt mondta, hogy gyerünk, gyerünk, írhatom a listám én nagyon megörültem – ilyenkor jó pár könyvvel lehet gazdagabb, s sosem fordul meg a fejemben, hogy mit kéne még? De idén ez egy kicsit máshogy alakult, mert amint elkezdtem leírni a könyveket még vagy száz más is eszembe jutott.
Szóval, szeptember végéig írhatjuk a listát, mert onnantól kezdve anyáék elkezdik a spórolásos-akciókereséses időszakot, aminek végén a lehető legtöbb dolgot megkapjuk. És igazából tudom magamról, hogy ha pénzt kapnék, akkor is a listámon szereplő dolgokat venném meg.

Reign #1

Reign
{Romantikus történelem}
Nézz bele te is!

A skótok királynőjének, Máriának új szempontból megközelített és feldolgozott története, 15 éves korától kezdve, amikor három társalkodójának és legjobb barátnőjének társaságában Franciaországba érkezik, jegyeséhez Ferenc herceghez. A sorozat azt lenne hivatott bemutatni, hogyan éli túl a fiatal lány a francia udvar intrikáit, és csapdáit, egészen trónra kerülésének pillanatáig. 

2014. augusztus 29.

Újabb 100 válasz tőlem

Újabb 100 válasz tőlem


1. Mik azok a dolgok, amik motiválnak?
Igazából minden nap más motivál és nehéz lenne felsorolni mindent. Persze vannak olyan dolgok, amik minden nap ott motoszkálnak a fejemben és az előrehaladásomat segítik. Barátságban a barátaim szeretete motivál; a tanulásban leginkább a jó jegy és a nem-megbukás motivál; az írásban az, hogy így kiadhatom magamból a dolgokat, és az elképzelések motiválnak.

2. Milyen telefonod van? Miért azt választottad?
Egy Sony Xperia L típusú készülékem van, ami nekem tökéletesen megfelel, bár nem a telefonálás a kulcsszerepe. Azért ezt választottam, mert amit eredetileg néztem Sony, az jóval drágább volt, mint ez – és amire nekem igazán kellett a telefon azt ez a ketyere is jól tudja.
Amúgy születésnapomra kaptam és édesanyám nem akarta megvenni eleinte – ezért volt meglepi, hogy egy csoki doboz belsejéből húztam elő. Elég nagy a telefon, ami nekem azért jön be, mert szeretek képeket nézegetni, illetve videókat – és olvasni is sokkal könnyebb rajta. Valamint a kamera funkciójáért szeretem nagyon (Állatkertes, diáknapos bejegyzésemben is a készülék általi képeket lehet megtekinteni) – bár kicsit furcsa még mindig, hogy várni kell, mert különben nem azt fényképezi le, amit le akartam.

3. Kik azok az emberek, akik az agyadra mennek, és miért?
Well, leginkább azok, akik még mindig nem tanultak meg viselkedni és akarattal zavarba/szégyenbe hoznak. Értem én, hogy vannak körülmények, amikor nem lehet megbosszulni azon az emberen a dolgokat, de akkor is kicsinyes dolognak tartom, hogy mást pécézzenek ki.
Valamint azok is eléggé a bögyömbe vannak, akik ok nélkül hencegnek, és azt hiszik, hogy marhára viccesek. Vannak, akik tényleg megtehetik ezt, mert van mit felmutatniuk, de azok, akiket csak „minden tanár kedvel”, azok ne menőzzenek ezzel – ráadásul úgy, mintha ők feljebbvalók lennének azzal, hogy a létező összes tanárnak megpróbáltak benyalni.

4. Milyen nyelven tanulsz? Miért pont ezt választottad?
Tanulok én németül és angolul is, bár ezek közül csak egyiket választottam én, még anno. Még harmadikban választottam a német nyelvet, mint tanulni kívánt idegen nyelv, mert úgy gondoltam abban édesanyám és mamám is segítségemre lesz – meg naivan bíztam abban, hogy olasz rokonaim is szóba állnak velem eme nyelven. Később, egy év kihagyás után, 10.-ben tapasztalhattam meg ennek a nyelvnek a „szépségeit”.
Az angolt pedig akkor választottam, amikor középiskolát – és felvettek a nyelvi előkészítőbe, szóval elég intenzíven tanultam. Voltak vele fenntartásaim (általános iskolában az angolosok mindig menőztek és a németet lehurrogták), de mostanra a legtöbb eltűnt.

2014. augusztus 28.

... Pannáról

Rég volt már ilyen bejegyzés, úgyhogy gondoltam miért ne? Most egy újabb barátnőmet ismerhetitek meg – és újabb izgalmas úton-módon mutatom őt be Nektek. Míg R.-nél a képek alapján ismerhettétek meg, Panna bevállalósabb volt és egy tesztet töltött ki a kedvemért – ezt én átnéztem és úgy teszem közzé, hogy amit nem külső szemlélő számára írt, az meg is maradjon titokban. Tehát akkor Beszéljünk:

… P A N N Á R Ó L

Who is she?
Az örök „ellenségem”-barátom. Mint ahogy azt visszaolvasgatva látható Pannával voltak kisebb-nagyobb súrlódásaink, de talán őt mondanám annak, aki azért mindig ott volt mellettem. Amúgy még mielőtt bemutatná saját magát a kérdésekre válaszolva azért én is bemutatom:
Kicsit hebrencs, végsőkig küzdő, sértődékeny, megtévesztő, gondoskodó, szellemes, igaz. Ezek a szavak jutottak eszembe így hirtelenjében róla, mert így érzem én. Nem tudom szorul-e magyarázatra, mert én és talán Ő is tudja miért ezek jutottak eszembe. Talán párat azért kifejtek… Sértődékeny – vagy csak gyakran játssza a sértődöttet (lsd. ToZó és Én) – ami néha kicsit zavaró, de hozzá lehet szokni, főleg, hogy régebben – és talán még most is – én is rettentően sértődékeny voltam. Igaz, mert ő az, aki meghallgatja, amit mondani akarok és ha nem is érti meg teljesen nem néz rám furcsán.

Why is she here?
Először is egy kis magyarázat arra miért is ellenségem is – annak ellenére, hogy fentebb már utaltam rá. Egészen a 2013/2014-es tanévig Pannával eléggé közömbösek voltunk egymás iránt – úgy igazán talán csak németórán beszélgettünk, valamint bármikor az olvasásról. Pedig én 10.-ben eleinte mellette ültem, egészen addig, amíg nem volt arra lehetőségem, hogy elüljek onnan – ahogyan ő tette azt minden adandó alkalommal. Ezért én rettentően haragudtam rá – mármint, hogy mindig elült mellőlem – és nem értettem miért teszi; aztán még 10. évvégén volt egy elég csúnya húzása németből és akkor eldöntöttem ő az ellenségem lesz.
A Sors fintora, hogy ez a lány, akivel eleinte annyira nem jöttem ki most az egyik legjobb barátnőm. Igazából miután eléggé ráhangoltuk egymást az olvasásra, jöttem rá, hogy attól, mert ő nem csak a mienk – értsd: az osztályé – attól még ránk is szakít időt. És, habár néha rettentő idegesítő tud lenni, hogy másokkal tölti az idejét, vagy éppen mindenkit próbál meghallgatni – igen, még azt is, akit ki nem állhat – azért néha ez jól jön.
Igazából szerintem mi elég gyakran rivalizálunk – legalábbis nekem így jön le –, és ezeket finom kis élcelődésekkel leplezzük. Nem titok, hogy mindketten leginkább azt akarjuk, ami a másiké – pedig mindketten tudjuk nagyon jól, hogy a dolgok nem mindig csak rajtunk múlnak. Szerintem amúgy hasonlítunk is valamennyire belsőleg, mert elég hasonló az érdeklődésünk – könyv, sorozat, stb.
Ami miatt mégiscsak úgy döntöttem (vele) folytatom az emberekről külön írt, szerintem azért valamennyire „megtisztelő”, mert ő felvette velem a kapcsolatot a balatoni-háromhétben is – ezzel számomra kb. bizonyította, hogy nem olyan mint egyesek/kettesek. Ez nagyon jól esett/esik.

Anything else?
Cukkolás (csúnyábban szívatás). Azt hiszem muszáj megemlítenem, ha már nem csak róla, hanem a kapcsolatunkról is szól ez a bejegyzés. Azaz… A cukkolás művészetét ToZótól elég könnyen el lehet tanulni – főleg, ha Panna a közelben van – és én jódiákhoz híven az angol mellett ezt is eltanultam, azt hiszem. Amúgy Panna szerintem már megszokta – főleg, hogy az utóbbi évben elég gyakran lett nyelvünk rajta köszörülve. A magam részéről azt tudom csak mondani, hogy: Bocsi Panna, ha bántó lett volna bármi is, de tudod jól, hogy a magas labdákat nem hagyhatom ki.
Könyvek. Panna anno azt mondta – s írta –, hogy én szerettem meg vele igazán az olvasást. Ez kicsiny lelkemnek annyira jól esett, hogy utána egy darabig nem jutott ideje olvasni – jó, ez nem igaz. A földrajz az érettségi miatt alig jutott időm bármi másra és így egy kicsit meghazudtoltam, amit Panna írt. Mindenesetre örülök, hogy a Szent Johanna Gimis véleményeimmel is egyet tudott érteni – annak ellenére, hogy az első négy részt hihetetlenül lehúztam. Ezért is sajnálom kicsit, hogy nem tud olyan gyakran kézzel fogható könyvhöz jutni – családi dolog.
Róla. Nos Ő, azaz Róla egy olyan személy, akiről Panna említést tett a karácsonyi lapon is, és igazából nem is beszéltünk Róla olyan sokat. Már úgy értem Pannával a cukormáztól csöpögős muffin mellett eljutottunk egy olyan szintre, hogy egymás közt halálra szekáltuk és talán Panna az egyetlen, aki átlátja a helyzetet – na, nem mindig. Panna két húzása nem tetszett Vele kapcsolatban. Az egyik a születésnapomon történő lökdösődése volt – khm, PANNA; a másik pedig, nos az egy órához köthető, ahol adta a lovat mások alá. De amúgy Pannával elég jól el tudtunk beszélgetni mindenről.


És akkor most az a valami egyedi dolog, aminek kitöltését nagyon köszönöm neki:


Ismerd meg Pannát :)
100 kérdés, 100 válasz
Generally
1. Jelenleg mi a kedvenc dalod? Violetta-en mi mundo
2. Most mit hallgatsz? Jessi J-Price Tag
3. Hány éves leszel 3 év múlva? 21
4. Láttál már hullócsillagot? igen
5. Kívántál valamit? igen
6. Teljesült? sztem igen
7. Mi volt életed legjobb pillanata? 1999.május 1, amikor örökbe fogadtak, bár nem nagyon emlékszem rá, de az utóhatások miatt, ezt tartom annak
8. Életed legrosszabb napja? amikor meghalt Vivi
9. Ha lehetne, egy kívánságod mi lenne az? sablonosan hangozhat, de világbéke…
10. Mikor van a névnapod? július 26
11. Jól tanulsz? nem rosszul, de lehetne jobban is
12. Tudsz pókerezni? nem
13. Vallásod? evangélikus
14. Szereted a meséket? nem
15. Voltál már kirándulni tengernél? igen
16. Van házi állatod? igen, egy kutyám
17. Kivel élsz együtt? szüleimmel, testvéreimmel
18. Panel vagy családi ház? családi
19. Hol voltál utoljára? Auchanban vásárolni
20. Mit ettél utoljára? rakott krumplit
21. Kihívott fel utoljára mobilon? Livi
22. Horoszkópod? halak
23. Mitől félsz? saját magamtól
24. Játszol valamilyen hangszeren? nem, sajnos
25. Nézel valamilyen sorozatot? igen: Violetta, Castle, CSI (összes), Beugró…
26. Édes vagy sós? mikor hogy, inkább édes
27. Van saját szobád? nincs, még
28. Milyen színű a szobád? fehér, még
29. Van poszter a faladon? van: 2 tigriskölyök, egy Karib tenger kalózai plakát, és egy Avicii plakát
30. Hordasz valamilyen ékszert? igen, azt a nyakláncot, amit keresztelőmre kaptam, vagy egy Eiffel tornyos nyakláncot
31. Mi a csengő hangod? Loreen-Euphoria
32. Voltál már egy híresség koncertjén? igen: Majka, Tóth Gabi, Hien, Radics Gigi
33. Láttál már szellemet? nem, és nem is szeretnék
34. Jártál már Amerikában? igen
35. Hova jársz szilveszterezni? Fótra barátaimhoz, vagy Budapesten barátaimhoz, mikor hogy…
36. A legviccesebb ember, akit ismersz? ToZó :)
37. Tanulsz idegen nyelvet? igen: angol, német
38. Szeretsz olvasni? persze :)
39. Van rossz szokásod? van, sokszor elhallgatok dolgokat!!! ez nem hazugság!!!! :)
40. Háton alszol? nem, utálok, kényelmetlen :)
41. Ültél már repülőn? igen
42. Voltál már kórházban komolyabb baj végett? igen, kificamodott a bokám még kerekes székben is kellett ülnöm :)
43. Mivel szeretnél foglalkozni felnőtt korodban? bármilyen történelemmel kapcsolatos dologgal :)
44. Nyár vagy tél? egyik sem…tavasz, ősz :)
45. Plüssel alszol? igen :)
46. Félsz a sötétben? nem
47. Van örök ellenséged? van…
48. Nyomulós vagy? nem
49. Fent vagy Facebookon? igen
50. Eltörted már valaha valamidet? nem, csak kificamítottam
51. Űzöl valamilyen sportot rendszeresen? nem
52. Szoktál reggelizni? néha
53. Késtél már el suliból? igen
Favourites
54. Melyek a kedvenc napjaid? péntek, szombat
55. Mi a kedvenc színed? lila
56. Mi a kedvenc elfoglaltságod? olvasás, filmnézés
57. Mi a kedvenc tantárgyad? történelem, angol
58. Kedvenc országod? Amerika, Anglia
59. Kedvenc nyelv? angol
60. Kedvenc helyed? 16.kerület
61. Kedvenc énekesed? nincs
62. Kedvenc színészed? Angelina Jolie, Keira Knightley, Petrick Demsey, Sandra Bullock, Adam Sandler, Johny Depp
63. Kedvenc filmed? Női szervek, Görögbe fogadva, Charley és a csokigyár
64. Kedvenc éttermed? nincs
65. Kedvenc dalod? Loreen-Euphoria
66. Kedvenc kajád? nincs
67. Kedvenc italod? sprite
68. Kedvenc meséd? nincs, nem szeretem a meséket, vagyis inkább nem ismerem őket :)
69. Kedvenc zenei stílus? pop
70. Kedvenc Idézeted? „senki nem szeret szenvedni, mindenki boldogságot szeretne, de nem lehet szivárvány, egy kis eső nélkül”
71. Kedvenc viseleted? laza, sportos
72. Kedvenc oldalak? Unatkozó Gimnazista, Starity.hu
Relationship
73. Összetartó családod van? többnyire (a szűk családi kört kivéve egyáltalán nem)
74. Van testvéred? van, 2 is :)
75. Hány barátod van? igaz barátok 3(Te, Livi, Szimi)
76. Elmondasz nekik mindent? igen
77. Könnyen barátkozol? igen
78. Van egy olyan barátod, aki külföldön lakik? van
79. Szeretsz új emberrel megismerkedni/új barátokat találni? igen
80. Jól kijössz a tanárokkal? igen
81. Voltál már szerelmes? igen
Outside/inside
82. Hajszíned? barna
83. Rövid vagy hosszú? közepes
84. Szemszíned? barna
85. Fogszabályzó? nincs, de kéne
86. Szemüveges vagy? igen
87. Magasságod? 172cm
88. Súly? titoook
89. Tetkó? nincs
90. Piercing? nincs
91. Pesszimista vagy optimista? is-is(többnyire optimista)
92. Magabiztos vagy félénkebb? félénkebb
93. Elégedett vagy magaddal? nem
94. Legrosszabb tulajdonságod? önbizalomhiány
95. Legjobb tulajdonságod? önzetlenség
96. Mi számít jobban a külső vagy a belső? belső

2014. augusztus 27.

Walking Between Raindrops

Walking Between Raindrops
Erre a blogra nagyon egyszerű volt rátalálnom, hiszen az egyik legjobb-blogos-barátnőm az egyik szerkesztő. Igazából, amikor először megnyitottam a blogot még más volt a design, de azt is - mint a második kinézetet - Liv készítette és szerintem gyönyörű volt. Most Khyira munkáját fedezhetik fel a blogra feltévedők - ami profi munka, s akármennyire is kezd egyre inkább divattá válni a kódos kinézet, szerintem EZ a blog megérdemelte. Khyira pedig igazán szép munkát végzett, mint mindig - látszik, hogy sok ideje volt benne.
A kinézet kb. háromszor változott – természetesen miután megírtam a véleményem. De, most egy ideig ez marad, úgyhogy megírom a legújabb kinézetről a véleményem. Habár nekem a Sherlock Holmes-os utalós volt az egyik kedvencem.
CSS designt kapott a blog, ami nekem tetszeni tetszik, csak valahogy a fejléc nem tükrözi a tartalmat – ennek ellenére nem zavarja a szemet. Tetszenek a színek, mert annak ellenére, hogy liláról és barnáról beszélünk – egy helyen – egész jó árnyalatok lettek választva a bloghoz. A kódok is rendben vannak, mennek a bloghoz – mivel mindenhol megtalálható a barna-lila páros. Viszont én a felső navbar-t levenném, mert csak zavaró felület – már nem sokan használják.

Liv véleményét már saját bőrön is tapasztalhattam, s a blogon is az igényesebb fajta kritikaíróval van dolguk a népeknek. Liv nagyon szépen fogalmaz és képes mindent átlátni. Nem két szóban foglalja össze, hogy „Ez a blog nagyon szép! Csak így tovább!” hanem leírja őszinte véleményét a lehetőségekhez mérten. Nagyon szeretem olvasni a kritikáit, mert Liv tudja hogyan kell felépíteni egy tartalmas és építőjellegű kritikát.

Másik szerkesztő Dora Groß, akinek kritikája ugyanúgy van felépítve, mint Livé – ebből is látszik, hogy a lányok mennyire össze tudnak dolgozni, ami a blog egyik nagyon fontos része, hiszen így egy olyan helyre találhatunk, ahol bárkitől lehet kritikát kérni nem fog megkülönböztetés érni minket.
Dorat még nem ismertem, nem olvastam tőle semmit – se történetet, se kritikát, így gondoltam előbb megnézem, megismerem ezt a lányt. Miután láttam, hogy történetes blogja is van így megnyugodtam. Mert szerintem, ha valaki ír, akkor az a kritikáin is meglátszik. Nem is kellett Doraban csalódnom, mert ő is igényes és összetett kritikákkal látja el a jelentkezőket.

Igazából nehéz kitűnni a sok kritikás blog közül és a lányok blogját én inkább blogmagazinnak sorolnám – a kritikák mellett ajánlók és cikkek kapnak helyet rajta. Legalábbis amikor én elkezdtem felfigyelni az ilyen típusú blogokra, akkor láttam a különbséget.

Nekem mindenesetre nagyon tetszik a lányok állásfoglalása (1D nem!) és a bloguk tömegek közti egyedisége. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, de vigyázat! van egy bizonyos határ, ami után nem írnak és várni kell. De egy ilyen kritikára megéri, nem?

2014. augusztus 26.

Kiera Cass: The One - Az Igazi

Kiera Cass – Az Igazi
Kiadó: GABO
Eredeti cím: The One
A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet.
Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön.
Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért.
"Egyik kezem Maxonéban pihent, arcomat a mellkasára fektettem. Ő a fejem tetején nyugtatta az állát, így forogtunk az eső zenéjére.
Abban a pillanatban biztosra vettem, hogy van közös jövőnk. Ha ilyen érzés, amikor együtt vagyunk, akkor valahogy rá fogunk találni az útra, amely visszavezet bennünket egymáshoz."








Véleményem
Nem tudom, mit írhatnék erről a könyvről, mert talán ehhez egy félnapnyi – az olvasás befejezésétől számítva – pihenés lenne szükséges. Minden sorozat/trilógia befejeztével elfog egy a hiányérzethez hasonló érzés – tán’ annyival másabb, hogy tudom, bármikor újra belevetethetem magam az élmények átélésébe. Mert míg az előző kötetek érdekfeszítőek és eseménydúsak voltak, addig ez valaminek a lezárása egy rendkívül mozgalmas véggel.
America és Maxon kalandja ott folytatódik, ahol az előző kötet véget ért, s már az első sorokból ki lehet következtetni, hogy az írónő gondosan elrejtette minden kérdésre – ami valaha felmerült – a választ. Most már nyíltan előtűnnek a lázadók, a négy lány valódi énje is szerepet kap – meglepő módon kedvelhetünk meg olyan személyeket, akikről ezt az első, de még a második kötet után is nevetségesnek gondoltunk, csak mert azt hittük megtaláltuk a főkolompost.
Engem volt, ami zavart, mert olyan gyorsan történt minden – persze, örülök, hogy ez nem egy végtelenségig elhúzott történet lett, mert minden gondosan el lett simítva –, hogy néhány dologra nem került annyi figyelem. Örömmel olvastam volna még egy kicsit az északi lázadókról – ha már kiderült hány ember vett is részt benne.
A másik, ami még zavart az America-Maxon kapcsolatának se veled, se nélküled része. Úgy örültem, hogy végre mindketten tisztázták mit szeretnének – habár egyikük sem mondta ki hangosan, a másikra várva –, aztán a végén, miután már annyira boldog voltam elromlott. Minden.
Aspen megváltozott érzései annyira egyértelműek voltak és America olyan sokáig nem hagyta szóhoz jutni – pedig azzal megspórolták volna az utolsó összetűzést, ami lehet, hogy szükséges volt, de annyira elcsépelt megoldás. Maxon pedig természetes, hogy félreérti a helyzetet, de igazán meghallgathatta volna a magyarázatot, hiszen azt ígérte, hogy megóvja Americát attól, aki megbántotta. Úgy látszik ezt elfelejtette, meg az előző estét is.
Imádtam a történetet, imádtam a karaktereket és az írónő lehengerlő stílusát – bemutatott egy másik világot, s hagyta, hagy fedezzük fel magunk benne. Ennél a kötetnél sírtam, mert néha olyan igazságtalannak éreztem némely szereplő sorsát – mégis, valahogy úgy érzem, ha másként végződött volna, az nem lett volna ennyire megkapó. Hiszen még az is megsiratta a királyt, aki nem kedvelte – mert ott volt a királyné, aki mindennek ellenére szerette a férjét, annyira, hogy feláldozza magát. A királyné önzetlensége eléggé mély nyomott hagyott bennem – annyira reméltem, hogy ő életben marad, de tudom, hogy az előtte lévő boldog percek mindenért kárpótolják.
Talán Celeste sorsa volt a legmeglepőbb – az valami olyan volt, amire nem számítottam. Szerettem, ahogy a történet körbefogja a szereplőket és megmutatja igaz valójukat, s mégis amikor Celeste halálát kellett olvasnom megtört bennem valami – hiszen végre kitárulkozott, elmondta az igazat és nem ezt érdemelte volna.
A lázadók közül az északiaké és a délieké is elég világos lett, mégis meglepett a végkifejlett – America gyorsan felfedezte az összefüggéseket és ezen meg sem lepődtem, bár kicsit váratlanul ért az édesapja halála, majd titka. Igazából gondoltam, hogy Aspen vagy valaki közeli hozzátartozója benne lesz – hiszen August célzott is rá –, de sosem gondoltam volna az apjára. Pedig eléggé nyilvánvaló, így visszagondolva.
Nekem egy kicsit hirtelen lett vége – egész sokáig csak lépegetett a történet és rákoncentrált az északi lázadókra, valamint Maxonra és Americára. Kriss lelepleződése, vagy inkább reagálása, számomra nagy csalódás volt – igazán gondolhatta volna, hogy America nem fogja lejáratni vagy leleplezni mindenki előtt.
Néha várom a folytatást, de az nem jön – pedig úgy megismerném a pici Maxonok és Americák életének egy részletét. Aztán mégis látom magam előtt a jelenetet, mert Maxon olyan kedvesen körülírta mikor Americának vallott az érzéseiről. Aztán belegondolok, hogy America milyen sokáig nem akart hercegné lenni, most pedig királyné lett – ezt mindig megmosolygom.
Ez egy ifjúsági regény, heves csókcsatákkal és sok szenvedéllyel – bár ebben a trilógiában ez nem volt annyira hangsúlyos. Talán arra számítottam, hogy ebben megtörténik az a bizonyos szenvedélyes éjszaka, de nem így lett – még sincs hiányérzetem.
Az írónő ezzel a történetével rabul ejtett. Megalkotott egy utópiát, ami nem csak egy részleges valami volt, hanem egy egész – történelemmel, helyhatárokkal, emberekkel. A könyvei olyan ruhába öltözhettek, ami illik a történethez és ez utolsó – akármennyire spoileres is – remek összhangban van a többivel.

Köszönöm ezt a nagyszerű élményt!

Kedvenc idézeteim:
„– Ne izgulj már, America, szerintem ott lesz a herceg – tréfálkozik Marlee. May felkacag én pedig feléjük legyintek.
– Nem attól félek, hogy meggondolja magát! Hanem attól, hogy hasra esem, esetleg rosszul mondom ki a nevét, vagy valami ilyen. Nagy tehetségem van abban, hogy elszúrjak dolgokat – nyüszítettem.”

„Ha vágysz valamire, akkor minden erőddel küzdj meg érte!”

„– Hogy érzed magad, kedvesem?
– A „kedvesemért” leginkább orrba vágni szeretnélek. – De beértem azzal, hogy meztelen hasát böktem meg.
Mosolyogva fölém hajolt.
– Na jó. Akkor hogy hívjalak? Drágám? Kicsikém? Szerelmem?
– Bármelyik megteszi, feltéve, hogy senki mást nem nevezel így – feleltem, miközben ujjaim céltalanul vándoroltak fel-le a mellkasán és a karján. – És én hogy hívjalak?
– Őkirályi férjsége. Attól tartok, ezt törvény írja elő.”

„– Pedig jó ötletnek tűnt – húztam el a számat.
Szemében együtt érző fény csillant.
– De America, neked főként szörnyű ötleteid vannak. Csodásak a szándékaid, de az ötleteidről inkább ne is beszéljünk.”


„-… Nem az számít, hogyan ítéled meg a saját jellemedet, hanem egyedül az, hogy mit kezdesz vele. Te a többieknél sokkal inkább hajlasz arra, hogy azt tedd, amit helyesnek vélsz, anélkül, hogy előbb hosszasan latolgatnád, ez milyen következményekkel jár majd számodra.”

2014. augusztus 25.

Nézzünk szembe a tényekkel...

... jövőhéttől újra az iskolában töltjük napunk nagy részét!


Örülök? Fogjuk rá. Képes lennék még jobban örülni? Nem nagyon. Miért? Az egy nagyon hosszú mese. Miért? Mert az a helyzet, hogy jelen pillanatban is közel állok a viszályhoz. Kivel? Anyámmal.
Minden év elején, mióta középiskolás vagyok arra érek haza nyár végén, hogy meg van véve x db négyzethálós és x db vonalas füzet - sima, egyszerűek voltak, amik az első héten tökéletesen megtették a hatásukat. Most viszont, hogy a húgom is követi az előre kikövezett útját a gimnáziumba én háttérbe szorulok. És ez baj! Miért? Mert anyám nem vesz füzeteket mondván nem tudom, hogy a HÚGOMNAK milyen kell... Igen! Gondolom leesett mindenkinek mi is itt a probléma - nem tudom mi kell a húgomnak így én se kapok addig semmit.
A baj eddig nem volt olyan nagy, csakhogy: pár perccel ezelőtt megkérdeztem édesanyám, hogy mégis mikor vesszük meg a tanszereket, mire közölte velem, hogy JÖVŐHÉTEN. Mondjuk úgy, nem fogadta jól a "Jövőhéten én már lehet, hogy két dolgozaton is túl leszek és gondolom az én tanáraim a házi feladatokkal sem várnak amíg a húgom megtudja milyen füzetek kellenek neki..." válaszom, de sikerült meggyőznöm az "Öt ilyen, öt olyan füzet" elvemmel, így még ezen a héten talán sikerül füzetekhez jutnom... Talán sikerült még ezen a héten megkapnom és akkor megcsinálhatom a nyelvfüzetek szótár-részét kialakítani és így tovább... Meg most ténylegesen szeretném fel is díszíteni őket, például a föciszakkörös füzetemet egy földgömbbel, a nyelvfüzeteket zászlóval és valami egyszerű - már úgy értem számomra egyszerű - ábrával is megajándékozni. Miért? Mert rájöttem, hogy sokkal szívesebben nyitogatok olyan füzeteket, amikben van valami szép - és a rajztanárom ellenére, aki egyszer megsúgta nekem, hogy "nincs ehhez kreativitásod".
Szóval, lesz füzetem és lesznek tanszereim, csak a tolltartómat nem mossa ki anya, ami baj, de majd utánaolvasok és megpróbálkozom vele én... hátha sikerül. Ha nem, akkor szomorú leszek, hiszen három éve már a társam és egykor a húgom keresztanyukájától kaptam, így hiányozna.
Az angol házim jól halad a teljes készenléthez, bár terveztem, hogy a fogalmazásokat a füzetembe írom... de füzet hiányában marad a lap... Az sem rossz, csak nagyon kell figyelnem a bekezdésekre és minden apróságra, amire normális füzetben aligha felejtenék el...
És mit csinálok a hátralévő egy hétben? Leginkább befejezem a Reign című sorozatot - naaaagyon jó, történelmes és ezen belül Stuart Máriáról szól. Befejezek egy könyvet, aminek a címe A tigris küldetése; és tervezem elkezdeni az egyik történetem. Az elmaradt könyvértékelésekről és helyértékelésekről, valamint minden egyébről nem is beszélve...
Kezdetnek beállítottam minden napra egy kész bejegyzést, de tervezek egy bejegyzést írni két aktuális kedvenc pasimról - igazából minden színész/zenész, akit egyszer megkedvelek azok a szívemben is maradnak és egy fokkal jobban figyelek rájuk, de ez most más lesz. Valamint valószínűleg elkészítem az én Top5-ös lányos kihívásra a válaszaim, hátha egyszer valaki engem is felkér - bár ennek kevés az esélye.
Addig is, én most eltűnök, de folyamatosan itt leszek. 

Kiera Cass: The Elite - Az Elit

Kiera Cass – Az Elit
Kiadó: GABO
Eredeti cím: The Elite
A PALOTÁBA 35 LÁNY ÉRKEZETT. CSAK HATAN MARADTAK. A Párválasztót 35 lány kezdte meg. Mostanra azonban már csak az Elitnek nevezett csoport maradt versenyben Maxon herceg szerelméért, s a harc ádázabb, mint valaha. Minél közelebb kerül America a koronához, annál jobban meg kell szenvednie azért, hogy végre megtudja, kihez húz valójában a szíve. Minden Maxonnal töltött pillanat olyan, akár egy tündérmese, csupa lélegzetelállító, csillogó romantikus kaland. De ha a palotában meglátja őrt állni első szerelmét, Aspent, újra hatalmába keríti a vágyakozás az élet után, amit még közösen terveztek el. Americának rettentően szüksége lenne egy kis időre. Míg azonban ő a kétféle jövő lehetősége között vergődik, az Elit tagjai pontosan tudják, hogy mit is akarnak – s egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy Americának lehetősége nyílik választani…








Véleményem
Eljött a rettegett szerelmi háromszögek ideje – csak nem egészen úgy, ahogy arra számítottam volna. Palota, Aspen, Maxon, America.
Azt hittem America látványos, s lányos szenvedésében lesz részem – azonban America megkímélt minden ilyesmitől, nem nyavalygott amiatt, hogy kit kéne választani olyan hangosan. Miközben olvastam akaratlanul is az jutott eszembe – már amikor America mégiscsak elidőzött a két fiú között –, hogy ha Aspent tényleg feltétel nélkül szerette volna – vagy a fiú őt – akkor nem került volna soha olyan helyzetbe, hogy választani kelljen. Ha kettő közül választani kell, akkor én Maxont választanám – és nem azért, mert rangosabb. Aspen előttem hiába próbálná kimagyarázni magát nem menne neki, mert én csalódtam benne annyira – még akkor is, ha nem tett semmit, csak szakított Americával –, hogy azt mondjam: ez nem működött, tehát a másodikat választom.
Annak ellenére, hogy a fölösleges – és szabálytalan – szenvedéseket megúsztam, már ami azt a háromszöget illeti, azonban sikerült találni egy másik háromszöget, vagy inkább négyszöget? Szóval van Kriss – aki egy Marlee-hez hasonlóan kedvelhető lány – és ő bizony fülig beleesik jóképű hercegünkbe, azonban nagyon jól tudja, hogy hercegünknek más valaki birtokolja a szívét, s mégis érzi, hogy lehet valami – helyesen. Mert America nem biztos lassan már semmiben – pedig jól tenné, ha végre eldöntené mit is szeretne igazán, ebben igaza van Maxonnak.
Szóval ez a rész nekem az előzőhöz képes néhol csalódás, néhol szárnyalás volt – mert amitől igazán féltem mégiscsak bekövetkezett. Talán az egyensúlyozza, hogy a szobalányok valamint a lázadók érdekessé tették – az amúgy nem unalmas történetet. A lázadóknál fejlemény van – ugyanis America tudja, mivel látta, hogy a könyvek érdeklik őket. Csak azt nem értem az öldöklés – a déliek részéről – mi cél szolgál, de reményeim szerint az utolsó kötetben erre is választ kapok. Minden bizonnyal, hiszen az a zárókötet.
Szóval szerintem ez egy jó rész volt, de kicsit zavart, hogy America nem tud dönteni – meg az, hogy bosszúból csinált néhány hülyeséget. De alapvetően Americával nincs bajom, mert mindennek ellenére egy életerős és határozott lány. Ami a későbbiekben nem lehet probléma – hiszen a király elég ellenszenvesen a tudtára adta, hogy nem tartja sokra. Mert nincs befolyása és az ötlete, miszerint el kellene törölni a kasztrendszert kudarcba fulladt.
A királyt egyre jobban nem kedvelem, mert még mindig nem tartom olyan királynak, ami megérdemelne egy országot – nyitottnak kéne lennie az opciókra, hogy a népe megbékéljen végre. De a drága király nem veszi figyelembe – néha még saját fiát sem –, hogy Gregory naplójában mik bújnak meg. America viszont ismeri a napló összes titkát – igaz, titokban kéne tartania, hogy nála van a könyv – és csöppet sem tetszik neki, hogy a körüllengett hős igazából egy álszent, s Illéa népe igazából jogosan érzi magát elárvultnak, leginkább az alsóbb kasztokban érződik ez.
Marlee és Woodwork hirtelen jött kapcsolata azt hittem majd ráébreszti Americát, hogy lépnie kell végre – de mivel előbb megkínozták a lányt, s kedvesét Americában összetört valami, amit csak igen soká lehetett némileg összerakni. Mégis reménykedtem benne, hogy végre belátja mit akar – hiszen az olvasók már tudják, annyira, de annyira tudják.
A király kegyetlenségén nem lepődtem meg, viszont volt egy rész amit megkönnyeztem – sosem hittem volna, hogy a fiát tudná bántani, pedig így tett. Fájdalmat okozott Maxonnak. Pozitívum talán, hogy így Maxonnak és Americának volt egy őszinte beszélgetése, amiben szóba került a halloween és ott a hajamat téptem. Egész addig – a könyv végigég – azért téptem a hajam, hogy America nem lép, aztán kiderült, hogy amikor Maxonnak esélye lett volna megkérnie a lány kezét nem tette. Ez olyan szinten felbosszantott, hogy emg kellett egy kicsit állnom – hiszen, ha szereti a lányt, s tudja jól, hogy ő is így érez, miért nem próbálja meg? Akárcsak a csóknál. Tovább olvasva a jelenemet még inkább hullott a hajam, mert America válasza igen lett volna – könyörgöm, még akkor is folytatódott volna a történet.
A borító megint csak gyönyörűre sikeredett – ennek a színvilága talán némileg közelebb áll hozzám. Az írónő fogalmazása továbbra is csodálatos, s karakterei élettel telik.

Where is the next?

Kedvenc idézeteim:
„– Milyen szerelmesnek lenni?
– A legcsodálatosabb és legszörnyűbb dolog, ami az emberrel megtörténhet. Tudatában vagyunk annak, hogy rábukkantunk valami egészen hihetetlen dologra, és örökre meg akarjuk tartani, aztán minden egyes percében rettegünk attól, hogy elveszítjük.
Halkan felsóhajtottam. Teljesen igaza volt.
A szerelem gyönyörűséges rettegés.”

„– Ha az emlékezetem nem csal, amikor először találkoztunk, mintha azt mondtad volna, hogy olyan, mint egy kalitka. – Elmosolyodott. – Valahogy hozzá lehet szokni, ugye?
Kicsit megráztam a fejem.
– Néha olyan szamár tudsz lenni. – Ideges nevetés tört fel elszoruló torkomból.
Maxon hagyta, hogy elhúzódjak tőle, de csak annyira, hogy belenézhessek barna szemébe.
– Nem a palotáról beszélek, Maxon. Csöppet sem érdekelnek a ruhák, az ágyam, sőt ha hiszed, ha nem, még az étel sem.
Kitört belőle a hangos kacagás. Nem volt titok, hogy korábban mennyire lelkesedtem az itt felszolgált hihetetlen ételekért.”

„De hogyan is választhatnék, amikor mindkét lehetőség annyira jó volt? Hogyan hozhatnék olyan döntést, ami elpusztítaná énem egy darabkáját? Azzal nyugtattam magam, hogy még van időm. Még mindig van idő.”

„– Hát jó. Nem tudok rendesen megtervezni egy háborút. E téren hihetetlenül tehetségtelen vagyok. És azt hiszem, a főzés sem menne valami jól. Habár még sosem próbáltam, úgyhogy…
– Soha?

– Még nem tűnt fel neked az a kisebb hadseregnyi szolga, akik mintha mind azon lennének, hogy megtömjenek süteménnyel? Nos, ők nemcsak téged etetnek, hanem engem is.”