2014. május 26.

Én és az év végi suliposzt

Én és az év végi suliposzt


Mivel elég sok iskolás bejegyzés született az év (tanév – szerk.megj.) során ezért talán felmerülhet a kérdés: miért? Oké, hogy iskolába járok, de amikor elkezdtem a blogolást akkor is oda jártam, szóval: mi a pláne? Hát körülbelül erről, meg még pár szóról lesz szó ebben a bejegyzésben – summázzuk az eddig történteket, s tekintsünk ki a fennmaradó 2-3 hétre. Minden, ami eszembe jut/ott, illetve azok is, amik nem.
!Ebben a bejegyzésben indokolatlanul sokszor helyet kaphat a földrajz, a kémia-fizika, az angol és az informatika  tantárgy illetve a hozzájuk tartozó tanár!
!!Vannak ebben a bejegyzésben olyan dolgok, amik csak háttérben levő dolgokból lennének egyértelműek – amiket viszont nem írok le!!

(Megjegyzés: a többes szám használata az osztály miatt van.)

2014. május 14.

Én és az érettségi

Még akkor, ha előrehozott...
Szóval két nap múlva előrehozott érettségit teszek informatikából, ami az elviekben nem lenne túl nagy gond, azonban mivel informatikáról van szó, ezért maximalista vagyok - és nem csak én. Másokat simán megnyugtatok - legalábbis próbálkozom -, hogy elég sok mindent meg fogok tudni oldani, de magamat leginkább őrületbe kergetem. Szinte semmire sem emlékszem az adatbázis kezelésből, amit tavaly is meg idén is agyon tanultunk.
Ezért felkészülök: Bűbájos boszorkákat nézek (na meg angolul a finálékat mai sorozatokból, amik nagyon izgalmasak és idegtépőek) és néha elgondolkozom azon, hogy csinálnom kell valamit. És csinálok is, csak nem sokat és nem rendszeresen. De ettől függetlenül a tudásom remélem nem veszik el.

-o.o.-o.o.-

Találtam csokit, amit nem bírtam otthagyni a boltban, mert nem ment - meg még ezer másikat is láttam, de annyit nem tudtam hazahozni, sajnos. Ezt a csokit viszont nem magamnak vettem, hanem egy személynek, akinek ez meglepetés lesz. Igazból nem most akartam odaadni, de várható volt, hogy nem bírom ki. Na mindegy. 

2014. május 9.

Mesélős bejegyzés

Szóval, nagyjából kész vannak az új aloldalak (ott jobbra az „On the Blog” felirat alatt) már csak kisebb-nagyobb változtatások vannak hátra, de mivel nem akarom tovább zárva tartani a kapukat, ezért azt majd időközben variálom át.
Ebben a bejegyzésben most lesz szó: az aloldalakról, s tartalmukról; kis statisztika; kis továbbiak; kis mese. Szóval lássuk a medvét:

2014. május 5.

Kristin Cashore: Graceling - A garabonc


Kristin Cashore – Graceling: A garabonc

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Graceling
Katsa, a garabonc Úrnő, egyike azoknak a ritka és fura szerzeteknek, akik különös képességgel születtek. Az ő rendkívüli tehetsége a küzdelemben, a halálosztásban mutatkozott meg; nyolc éves kora óta tudja, hogy akár puszta kézzel is képes embert ölni. A király unokahúgaként kiváltságos életet élhetne, de garabonciája miatt kénytelen a király erőszakos megbízásait teljesíteni. 
Amikor találkozik a szintén garabonciás harcos Pongor herceggel, Katsa még nem sejti, hogy élete fordulóponthoz ért. 
Nem számít arra, hogy Pongor a barátja lesz. 
Nem számít arra, hogy megtudja az igazságot a saját garabonciájáról – a legkevésbé pedig arra, hogy egy távoli földön lappangó, rettenetes titok közelébe kerül… 
A garabonc Úrnő, ez a modern lányregény, újfajta módon mesél arról, hogyan válik egy kamaszlány minden szempontból önmaga urává, hogyan érik független és felelős nővé, miközben olyan lélegzetelállító szerelemről olvashatunk benne, amely kétségkívül felveszi a versenyt az Alkonyattal.

Véleményem

"…mindjárt belepusztulok egy betegségbe, amit unalomnak hívnak…"
|Szerencsére a könyvre ez nem volt igaz|

Emlékszem, hogy régebben (2010) sokat szemeztem ezzel a könyvvel, de végül csak azután néztem meg komolyabban, mikor a második rész is megjelent (2011, a borítója miatt). A vételre azonban csak 2012-ben került sor és azóta folyamatosan szemezek vele – újra akartam mindenképpen olvasni.
Első olvasáskor nagyon nehéz volt megszoknom, hogy nem „Északfölde” hanem „Észkafölde” és a hét királyság mindegyike – valamint a neveket. A nevek közül elég sok tetszik és mindegyik kedves, azonban a Zöldellő Nemesamarilla névnél kitört belőlem a röhögés.
A történetet igazából az elején nem kedveltem – egészen Pongor aktív részvételéig. Addig engem Giddon idegesített, Katsa pedig olyan érzéketlen volt. Ollt és Raffint viszont a kezdetektől kedveltem – na meg Pongort is.
Nagyon tetszett viszont a történetvezetés, hogy nem csak egy helyben edzettek. A vándorlás Hegyvízföldére hosszú volt, de nem unalmas – hiszen egy csomó mindent megtudtam Pongorról, Katsáról, Lienidről vagy a hét királyságról.
Az, hogy a könyvet nem a szerelem tartotta fenn nekem nagyon bejött – márpedig azért, mert ehhez a történethez, ezekhez a karakterekhez nem illett volna a túlfűtött románc. Viszont, az a kis érzelmesség, gyengédség, törődés nagyon találó volt – például, amikor Pongor megsérült.
Ami nem tetszett az a vége volt, meg egy kicsit soknak éreztem a hegygerincen való átkelést – bár enélkül nem biztos, hogy jó lett volna, szóval ez egy ilyen furcsa rész, számomra. A vége pedig annyira idegesítően ért véget, hogy azt hittem meghalok |és akkor ehhez még hozz jön, hogy majd csak a 3. részben kaphatunk róluk egy ki információt.| A másik, ami mellett nem tudok elmenni, az időváltozás. Oké, értem én, hogy így is elég hosszú volt a könyv, és nem lehetett volna mindent leírni – na, de az, hogy egyszer csak le van írva, hogy „több hét telt el”… én meg csak néztem, hogy mégis hogyan?!

„Ahogy a fiú a tűz fölé hajolt, fény és árnyék táncolt a testén. Gyönyörű volt. Katsa megcsodálta, mire Pongor egy mosolyt villantott rá. Legalább olyan szép vagy, mint amennyire beképzelt, mondta neki Katsa gondolatban, mire Pongor hangosan felnevetett.”

Zöldellő Nemesamarilla herceg alias Pongor – igen, ő az egyik number1 pasi, akihez hozzámennék. Nem kell magyarázkodnom, hogy miért szerettem meg, ugye? Olyan érzékeny, mégis annyira férfi, hogy az valami hihetetlen – mondjuk a könyv végén nagyon sajnáltam, meg haragudtam rá a viselkedése miatt.

„– Az elsőszülött gyermekemet rólad fogom elnevezni.
Katsa ezen elnevette magát.
– A gyermek kedvéért várd meg, hogy lányod szülessen. Vagy még jobb, ha megvárod, amíg a gyerekeid idősebbek lesznek, és annak adod a nevemet, amelyikkel a legtöbb baj van, és a legmakacsabb.”

Katsa egy olyan női főszereplő, akit azért kedveltem meg, mert nem volt annyira nőies, nem sipítozott, nyavalygott – vagy csinált bármilyen idegesítő-lányos tevékenységet. Szükség volt egy erős, női főszereplőre és Katsa ezt nagyon jól megtestesítette.

„– Foglaljatok helyet, magasságos Hercegi fenségek – szólította meg őket. Kirántott egy széket az asztal alól, és ő maga leült.
– Te aztán jó kedvedben vagy! – jegyezte meg Raffin.
– Kék a hajad! – csattant vissza Katsa.”

Keserkék és Raffin – avagy azok a mellékszereplők, akiket tényleg nagyon, nagyon megkedveltem. Egyrészt, mert ők ketten eléggé feldobták a történetet itt-ott – az elején Raffin haja…
Lekk, mint rossz… Hát én ezt a pasit nem bírtam – mármint, az oké, hogy volt egy garabonciája – amit amúgy én is előszeretettel birtokolnék -, de olyan beteges hajlamai voltak, hogy… Amúgy nem tudom mit akart Keserkékkel…

A borító nagyon tetszik – főleg, hogy a hátulján a kard vízszintesen van és látszik Katsa mindkét szeme.
Habár a külföldi borító másik fajtája is nagyon tetszik (jobbra) – a fülszöveg, belső megjelenés és minden nagyon klappolt.
A fordítás is jó volt!

Kresley Cole: A démonkirály csókja


Kresley Cole – A démonkirály csókja

Kiadó: Ulpius-Ház
Eredeti cím: Kiss Of A Demon King
Tudta, hogy egy csóktól a királynéja lesz…
Kresley Cole lenyűgöző regénye egy démonkirályról, aki koronája visszaszerzéséért küzd, és a gonosz varázslónőről, aki a férfi legtitkosabb vágyait használja ki, hogy az útjába álljon.
A férfi rögeszméje a varázslónő, aki testét odaadja, de a szívét nem.
Miután Sabine, az Illúziók királynője a búvóhelyére csalogatja, és csapdába ejti Rydstrom Woede-ot, a könyörtelen harcos küzd a királynő csábítása ellen. Ádáz démontermészete azonban vágyik a pompás testre. Rydstrom a szökést tervezi, de közben meg akarja kaparintani Sabine-t – a saját feltételei szerint.
A királynő bukását a csatákban sebeket szerzett démon okozza, aki megesküszik, hogy mindenáron megtartja a lányt.
Amikor Rydstrom kiszabadul, elrabolja Sabine-t, és ezzel szerepet cserélnek. Most a lány küzd, hogy ellenálljon a felséges gyötrelemnek. És minden találkozás során egyre jobban vágyik könyörtelen ellenfelére.
Nem lenne szabad ennyire akarniuk egymást…
Ha le tudják győzni a közöttük álló sötét ellenséget, vajon meghozza-e Sabine a végső áldozatot, hogy megmentse démonát? Vagy a büszke király leteszi a koronáját meg a fegyvereit, hogy megtartsa a varázslónőt?

Véleményem

Kezdjük a leg szembetűnőbbekkel:
·         A cím fordítása az eredetinek;
·         Nem az eredeti borító van, de ez sem rossz…
A fordítás rendben volt, habár a vessel=Edény kicsit zavart – legalább vette volna a fáradtságot, hogy megnézze az előző kötetben. Azért kíváncsi leszek én, hogy a következő részt ki fordítja és minek…

„Az Illúzió a Valóság félénk testvére, aki felvidítja őt, amikor mogorva kedve van. Az Illúzió maga a csalafintaság a sok éves tapasztalat mellett, édes felejtés a tudás mellett. Bőkezű ajándék ott, ahol hiányzik valami. Számomra ez a szent.
– Te magadat is illúziónak tartod?
Sabine erre lassan elmosolyodott.
– Akarsz a valóság lenni mellettem?”

Sabine-t már az előző részben is megismerhettük – közvetlenül, amikor Rydstrom elütötte-nemütötte. Sabine-nak határozott terve van, és habár még ártatlan – testileg – azért szeretne egy gyereket. Egy démontól.
Ez már önmagában is veszélyes vállalkozás, hiszen az köztudott – lsd. előző rész -, hogy a démonok, amikor megtalálják a párjukat, akkor átalakulnak teljesen démonivá – nesze neked Sabine, kellett neked egy csúnya, rossz démonnal kezdened. 
Mindenesetre Sabine egy akaratos, önző fruskából – mentségére legyen mondva, hogy csak a jóslatot próbálta beteljesíteni – egy egészen elfogadható, okos varázslónővé vált. Mondjuk én szörnyen kíváncsi leszek a kis trónörökösökre – cukiság a tetőfokon.

„Az Illúzió a Valóság félénk testvére, aki felvidítja őt, amikor mogorva kedve van. Az Illúzió maga a csalafintaság a sok éves tapasztalat mellett, édes felejtés a tudás mellett. Bőkezű ajándék ott, ahol hiányzik valami. Számomra ez a szent.
– Te magadat is illúziónak tartod?
Sabine erre lassan elmosolyodott.
– Akarsz a valóság lenni mellettem?”

Rydstrom-ot a harmadik részben nagyon megkedveltem, aztán amikor megismertem Cade történetét, akkor nagyon haragudtam rám. Azért haragudtam rá, mert fogalma sem volt róla, hogy az öccse mennyire megkedvelte nevelőcsaládját és mennyire szerette őket – s, ezek után nem mutatott felé szeretetet, csak a trónját akarta.
Aztán megismertem Ryd elméjét, gondolatait és rájöttem valamire. Ennek a démonnak a fejébe sulykolták, hogy az uralkodó szükségletei valahol a lista leg végén mindig csak a második. Ebből arra következtettem, hogy Ryd nem is igazán a párját akarta megtalálni sok-sok éven át, hanem mindig is csak az a francos korona érdekelte – amit megértek, tényleg.

„Nixi néni K.O.-ra teszi magát. Budapestre megyek, fel kell derítenem egy bandát, amelyben halhatatlan hódítók játszanak – magyarázta – A nevük Lord of the Underworld. Ha itt nem jön rád a párosodás vágya… – morogta, aztán a levegőbe csapott a karmaival. - Egyébként azt mondják, iszonyatosan tüzesek.”

A történet maga eléggé… érdekes volt – vagyis inkább úgy mondanám, hogy másként veszi fel a fonalat, mint ahogy azt az ember várná. Én például azt hittem – a fülszöveg miatt is -, hogy Ryd és Sabine története onnantól játszódik, hogy Sabine Ryd fogságában van. Ehhez képest kaptam egy történetet onnantól, hogy Sabine fogságba ejti Rydstrom-ot.
Nem volt rossz, mert így értelmet nyert Ryd elrablása és aztán az előző könyvben lévő jelenet is – Ryd és Cade. Viszont nekem valahogy hiányérzetem volt a vége felé – a kis démoni-fiút szívesen láttam volna még Ryd és Sabine gyerekeként is.
Cadeon, Nix és Holly feltűnése külön öröm volt – mondjuk Nix az várható volt, miután eddig az összes részben szerepelt. Holly meg ugyebár terhes… Azért vicces volt a végét olvasni – családi vacsik…
Nekem tetszett annak ellenére, hogy az elején másra számítottam.

Kresley Cole : Vámpírzóna


Kresley Cole - Vámpírzóna

Kiadó: Ulpius-Ház
Eredeti cím: Dark Desires After Dusk
A RITA-díjat besöprő Kresley Cole egy kegyetlen démon kufár és az őt elbűvölő, gyönyörű fiatal fél lény felvillanyozó történetével folytatja nagy sikerű Halhatatlanok alkonyat után című sorozatát. Egy igéző szépség, akit nem birtokolhat, de akinek ellen mégsem állhat… 
Cadeon Woede-nak nincs nyugta, míg ki nem küszöböli a csorbát, mely szüntelen kísérti. Csakhogy amint megszerzi megváltása kulcsát, a fél lény Holly Ashwint, máris rájön, hogy a nő, akit saját céljaira akar használni, majd eldobni, éppúgy kísérti, mint a múltja. 
Egy megkínzott harcos, akitől rettegnie kéne, de akit megtagadni nem tud… 
Az emberként felnevelt Holly-nak sejtelme sincs, hogy a félelmetes legendák a valóságról szólnak, míg össze nem találkozik egy goromba démonnal, s az valami érthetetlen oknál fogva óvja, mint a szeme világát. A mítosz és a hatalom érzéki, új világába taszítva, Holly hamarosan eleped védelmező démona tüzes érintéséért. S megadja magát a sötét vágyaknak… 
Épp csak kivívja Holly bizalmát, s mondjon le máris róla? Árulja el legvadabb álmai beteljesítőjét, szíve rabul ejtőjét?

Véleményem

„– De van más hírem is – közölte Rök. – Emlékszel a halandóra, akit felnyársaltál?
Fesd az ördögöt a falra! Cade elkomorult. – Néomi. Mi van vele?
– Épp az imént láttam karaokézni a Macskanyávogásban.
Cade-nek leesett az álla. – Karaokézni?
– Igen. Akadt ugyan egy kis gondja eleinte a hajlításokkal, de végül szépen belejött…”

Na nézzük csak: Cadeon nagyon odatette magát és még Holly kedvéért sem volt hajlandó megváltozni, Holly viszont karakterfejlődésen esett át. Röviden és tömören ennyi – ja, várjunk, hát volt itt akció is!
Valahol a könyv egy tizedénél Rydstrom eltűnik és aztán csak a könyv végén kerül elő – nem bántam volna, ha kicsit aktívabb ebben a részben is, de ez most Cade-ről és Hollyról kellett, hogy szóljon.
A történet arról szól, hogy Cadeon vissza akarja szerezni bátyja trónját – ám ehhez a tervhez kell az Edény (igen, ez a következő könyvben – egy másik fordítónak köszönhetően – vessel, és fura beazonosítása egy szűz nőnek). Csak, hogy egy kis csavart tegyünk bele, az Edény nem más, mint Holly – Cade párja.

„– Akkor avass be, igaz ez az Edény duma? – kérdezte Holly.
– Igen, sajnos igaz. Azt ajánlom, gondosan válaszd meg a babucid apuciját!”

Ismerjük Cade-et, tudjuk róla, hogy fenemód makacs és nem adja csak úgy oda, ami az övé -, de azért magába akarja bolondítani Hollyt, most hogy már szabad. Ja, igen! Holly nem egy egyszerű ember, hanem valkűr, aki elfojtotta valamilyen módon ezt az énjét.

„– Inkább értelmi, mint fizikai síkon mozgunk.
– Az értelmednek nem lesz orgazmusa.
– Mi nem hiszünk abban, hogy az élet értelméhez szükség van orgazmusra.
Cade ezt hallva félrenyelte a Red Bullt. Úgy nézett a lányra, mint akinek a legalávalóbb istenkáromlás hagyta el a száját.
– Hát ettől paff vagyok, tündérem!”

Cadeon – a jófiú-rosszfiú, avagy maga a tökély számomra. Viszont az ő története nem olyan lett, mint amilyet vártam. Jó, Cade tulajdonságai közül leginkább meghatározóakat kihangsúlyozták, viszont az előző kettőhöz mérve ez a kötet humorosabb. Nagyon tetszett, hogy nem egy helyben vannak, hanem folyamatosan utaznak. Viszont az zavart, hogy Cadeon leginkább az ágyába akarta tudni – még akkor is sok volt néha, hogy tudtam ez a démoni ösztöne miatt van.

„– Sejtelmem sem volt, hogy női haragoddal gyűlik meg a bajom. Ráadásul kifejezetten szóltam, hogy ne menj az ágyékra! Ilyen térdmunka után kétséges, képes leszek-e valaha szaporodni!
– Nem is tudom, mivé lesz a világ, ha nem népesítik be kicsi Cadeonok!”

Holly karakterfejlődése pozitívan hatott a történetre – nem tudom mi történt volna a könyv végén, ha Holly olyan marad, mint a könyv elején. Habár nem volt bajom Hollyval, azért még se lett a kedvencem – olyan röghöz kötötten viselkedett az elején, hogy akkor csak Cade miatt olvastam tovább, aztán…
Viszont pozitívum, hogy Holly szereti az autókat – na lám’ máris van egy közös dolog Cade-ben és benne. Azért örülök, hogy a végén minden rendben van és kiderült, hogy terhes – iker vamonokkal (Nix… valkűr és démon).

„– Milyen érzés jobban törődni mással, mint magaddal? Csak azért kérdem, mert ez az első dolog, amit úgy csinálsz, hogy én nem.
– Ahogy momentán érzem magam, azt javaslom, kerüld el pokoli nagy ívben!”

Szóval, a történet jó volt, mert végül Cade-nek sikerült ágyba vinnie Hollyt és aztán sikeresen megmenekültek – harcias Holly a végén. Volt benne rengeteg humor, utazás és még bonyodalom is – viszont a karakterek leginkább a szex körül forogtak, mert ebben a részben az volt a fővonal.

A borító hát, öhm… Nem az eredeti – nem tudom miért, eddig az összesnek az volt. Viszont ez tetszik – nem tudom miért, talán, mert nem egy olyan túlcsicsázott dolog, és mert az eredeti borítón lévő pasas nem igazán tetszik.
A fordítás, hát szörnyű – vagyis azért mondom ezt, mert nekem szükségem lett volna egy sorozatnál, hogy hasonló dolgokat lássak leírva |bár az előző viszi a pálmát a legrosszabb fordításnál egy sorozatban kategóriában|.

Kresley Cole: Vámpírvér


Kresley Cole - Vámpírvér

Kiadó: Ulpius-Ház
Eredeti cím: Dark Needs at Night's Edge
Csókja könnyű… 
Érintése ellenállhatatlan…
Néomi Laress, a híres táncos, gyilkosság áldozata lett. Túlvilági erők birtokosaként, de az élők számára láthatatlanul kísért otthonában, elriasztva a betolakodókat, mígnem találkozik egy könyörtelen halhatatlannal, aki felébreszti szenvedélyét. 
Hogy ne tehessen kárt másokban, fivérei elhagyatott kastélyházba börtönzik Conrad Wrotht, a félelmetes vámpírt. Ám ott egy megfoghatatlan lény még mélyebbre taszítja az őrületbe. A vámpírban vágy ébred a nő iránt, de még ha sikerül is elnyernie Néomit, az őt üldöző sötét erőktől nem szabadulhat…









Véleményem

„[…] néha kegyetlennek kell lenned, ha kedves akarsz lenni.” |Nix bölcsesség|

Ez a rész már egy kicsit másmilyen hangvételű volt – nem olyan, mint a többi. Azt hittem, hogy azért ennyire nem lesz depressziós hangvételű az elején – bár néhány értékelés, és a fülszöveg is erre utalt.

„– A fivéreid közül miért épp téged választottak be a Kapsligába?
– Nikolai volt az örökös, Sebastian a tudós. Murdoch a szerető. Különleges érdeklődés híján belőlem lett a gyilkos.”

Conrad egy érdekes személyiség – kicsit sajnáltam, mert akarata ellenére lett belőle vámpír, ráadásul így még az emberi-szektája is elkezdte üldözni. Persze Nikolait nem tudom hibáztatni, mert azért tette ezt Conraddal, hogy megmenekítse a fivéreit – csak, hát nem tudta, hogy öccse miben is vesz részt.
Ahhoz képest, hogy milyen őrültnek lett bemutatva én mégiscsak megkedveltem ezt a fickót. Azért, mert minden keserűség ellenére próbál megjavulni – igaz ebben nagy szerepet játszik Néomi. Szeretem az őrült énét, mert olyankor mindig olyan gondolatai vannak, amiből megismerhetjük, hogy miért is nem élvezi a helyzetét.

„– Időnként feszengek a közeledben, mert te és mindaz, amit teszel, nagyon szokatlan a számomra.
– Például mi?
– A nevetésed. Mintha a nap minden másodpercében arra várnál, hogy nevethess vagy incselkedhess.
– Très terrible. Hogy bírod ki mellettem? Bizonyára a szentekhez illő türelmeddel és higgadtságoddal.”

Néomi élete nem egy vidám történet – és ezért lett olyan valóságos. Nagyon tetszik, hogy a könyv elején csak egy kis részletet ismerünk meg az életéből, aztán kiderül mindenféle még – például, hogy nem mindig volt művész-balett-táncos.
Néomi nem az a szende lány, hanem sokkal inkább egy csábító – mondjuk, nagyon tetszik, ahogy játszik Conraddal.

„– Az emberek azt hiszik, a boldogság csak úgy az ölükbe pottyan. Küzdened kell érte. És néha akkor kell megragadnod, amikor rugdos és sikoltozik.”

A történet tetszett, mert végre valami olyan probléma volt, amit nem lehet áthidalni egy csókkal vagy kedveskedő szóval – a csók lehetetlen lett volna. Meg az is nagyon tetszett, hogy egy szellem – akit brutális módon megöltek – és egy kíméletlen gyilkos élete hogyan fonódik össze. Ebben a történetben végre nem volt minden egyszerű – először is, mert Conrad vére nem éledt fel Néomi jelenlétére, de ugyanakkor érezte, hogy ő a párja.
Nagyon tetszik a karakterek fejlődése – például, amikor Conrad megtudta, hogy mi történt Néomival, vagy amikor Conrad bevitte Néominak az újságokat. Igazából, az, hogy nem ment el, amikor lehetősége lett volna rá – vagyis, amikor már Néomival kicsit elmélyültebb kapcsolatot ápoltak – szerintem nagyon szép volt. Oké, hogy utána elment, de az muszáj volt.
Igazából a történet tetőpontja az volt, amikor Cade megöli Néomit – Conrad pedig természetesen meg akarja ölni Cade-t. És itt végre minden a helyére kerül, mert Conrad bármit megtenne Néomiért, még a halálból is visszahozza, még a testvéreivel is megbékél.

A magyar kiadás hát… A fordító változtatása annyira idegesített, hogy néha már azt se tudtam miért szerettem ennek a szövegét – mert én utálom, ha egy sorozatban egy dolgot másként írnak, ejtenek…
A borító és a fülszöveg viszont rendben volt – huh, ez a fiúcska cuki. A cím meg végre klappolt a történettel – igen, egy vámpír az egyik főszereplője.

Kedvenc idézeteim:

„– Igen, a tanácsodra van szükségem.
– Az én tanácsomra – nyomta kezét a mellkasára a valkűr. – Hát nem te mondtad nemrégiben, hogy „őrült” vagyok, hogy „megzápult az agyam”? Hüpp-hüpp, Rydstrom. Hüpp-hüpp. Annyira a lelkembe tapostál, hogy egy egész hordó fagylaltot befaltam, persze nem tettem, mert a valkűrök nem esznek.
Rydstrom összehúzta a szemét.
– Ezt Bowentől hallottad?
– Öröktudó vagyok.
Tőle szokatlanul előzékeny hangon Rydstrom azt felelte:
– Akkor azt is tudod, hogy gyönyörűnek mondtalak.”
~ 118 - 119. oldal

„Tegnap, miután felébredt hosszúra nyúlt szendergéséből, egy halom újságot talált a padlón. A vámpír morogva közölte: 
– Sikerült összeszednem párat azokból, amelyekhez nem fértél hozzá. – Néomi úgy vélte, egy Conradhoz hasonló férfinál ez egy csokor virággal ér fel.”
~ 142. oldal

„Míg Mari elsétált a terem másik végébe, Nïx két rendkívül vonzó férfira mutatott, akik szarvat viseltek. 
– Az ott Cade, makulátlan szépség és morális ambivalencia. Tökéletes ellenpárja a dicső Rydstrom királynak, aki csupa sebhely és büszke becsület.”
~ 220. oldal

Kresley Cole: Vámpírharc


Kresley Cole - Vámpírharc

Kiadó: Ulpius-Ház
Eredeti cím: Wicked Deeds on a Winter's Night
Csókja könnyű… 
Érintése ellenállhatatlan… 
Bowen MacRieve, a Lykae klán harcosa kis híján belepusztul, amikor elveszíti az egyetlen neki rendeltetett nőt. A kegyetlen vérfarkas szíve jéggé fagy, nem osztja meg ágyát senkivel – míg össze nem hozza a sors ellenségével, és legsötétebb vágyai lángra gyúlnak a vadító találkozástól. Amikor a gonosz erők a lány ellen szövetkeznek, a harcos minden erejét latba veti, hogy megmentse őt. 
Ellenállhat-e a lány a testét-lelkét követelő Bowennek, vagy mindent kockára tesz harcias védelmezőjéért, ha sikerül legyőzniük az őket körülzáró gonoszt? 
Kresley Cole számos országban megjelenő bestseller regényeit fergeteges akciók, ördögien szenvedélyes szex és lenyűgöző szereplőgárda jellemzi. A világhírű sorozat az olvasókat egy varázslatos és démoni világba vezeti, ahonnan nincs visszaút.


Véleményem

„Senki sem hozhatja rendbe azt, amihez nem érhet.”

Sokan azt állítják, hogy ezután a rész után lehetetlen letenni és ettől a kötettől kezdve pikk-pakk kiolvassuk a többit – aha, csak hogy én már ezt is kevesebb, mint egy nap alatt olvastam ki.
Furcsa, mert Bowe-t már az első részben is megkedveltem és alig vártam, hogy az ő történetét olvassam – azonban azt hittem ez veszett ügy, mivel neki már volt párja. Nagyon örültem, hogy itt már a kötetek összenőttek – van egy közös pont, amiből kiindulnak ezek a főszálak, s a mellékszálaik.

„– A boszorkányoknál sose lehet tudni. Csupa hamisság és fondorlat mind.
– A lykae-knél viszont azt kapja az ember, amit lát, ugye? Jaj, várj csak, kis híján kiment a fejemből, hogy egy fenevad él benned!”

Bowe egy rejtélyes, megkeseredett farkas volt, míg nem találkozott Mariketával – annyira jó volt emberi érzéseket olvasni. Nem akarja megcsalni rég elvesztett társát – Mariah-t – viszont az ifjú boszorkány teljesen lenyűgözi. Vicces jelenetek is előjöttek, amikor Cade és Bowe kakaskodtak egymással, vagy amikor Mariketa az erejét próbálgatta – méhecske…
Mariketa… Furcsa, mert megkedveltem őt – és én általában nem kedvelem meg azokat a női főszereplőket, akiké lehet a főszereplő pasi. Boszorkány, aki nem tudja használni az erejét – vagyis inkább azt mondanám, hogy az estek többségében felrobbantja a dolgokat. Na, most Bowe elég sokszor megtapasztalta, hogy milyen, amikor Mariketa ereje rendben működik – ami azt jelenti, hogy Bowe butuska volt, amikor azt hitte, hogy nem ő a társa.

„Mariketa hirtelen megértette, miért vív az ember kilátástalan harcot: mert ha elég erősen akar valamit, nem tehet mást, harcol érte!”

Azért kicsit sajnálom, hogy nem eredeti nyelven olvashattam a könyvet – oké, én nem tudok annyira jól angolul, de azért sajnálom. Azért sajnálom, mert az oké, hogy a magyar nyelvben még a szinonimának is van szinonimája, de például a borítóra miért nem lehetett ráírni valami passzolóbb címet? Ebben a részben már egyáltalán nem szerepelt - oké, egy félvámpír igen – vámpír és így teljesen értelmetlen a címe. Legalább a borító ugyanaz maradt – ami biztos nem mindenkinek tetszik.
Szóval akármennyire is ez a kedvenc kötetem a sorozatból, akkor is a címmel bajaim vannak!

Kedvenc idézeteim:

„– Értem. Ezek szerint elvesztetted a Kupát. Ki győzött? 
– A vámpír. 
– Megvert egy vámpír? És megátkozott egy boszorkány? Azt a mindenit, skót, kibaszott egy hónapod lehet!”
~ 111. oldal

„– Hát nem kenyered a szendeség, mi? 
Szendeség? A Féktelen bulizás című filmben a bevadult csajok varrókörnek tűntek mellette meg a barátnői mellett. 
– Csak a szívemen viselem a korosodó vérfarkasok lelkiállapotát.”
~ 154. oldal

„Ha ajándék hull az öledbe, örülj neki! Ha könnyelmű alak vesztette el, az utolsó cseppig élvezd ki!”
~ 253. oldal

„Lachlain odamotyogott Emmának:
- A rokonaidnak egyszerűen hiányzik egy kerekük!
Emma rásandított. 
- Lachlain, sejtettem, hogy egyetértünk abban, hogy ennek kapcsán nem értünk egyet.”
~ 82. oldal

„– Katasztrófa elhárítva. Már hívott valami Hild nevű fazon. Aztán néhány órája felbukkant egy Rydstrom nevű démon. 
– Na ne! 
– Na de! Nem voltam jelen, de a fülembe jutott, hogy bármerre fordította zöld tekintetét, a boszorkányok letolták a gatyájukat, és közszemlére tették a bugyogójukat.”
~ 307. oldal

Kresley Cole: Vámpírszerető


Kresley Cole - Vámpírszerető

Kiadó: Ulpius-Ház
Eredeti cím: No Rest for the Wicked
Évszázadokkal ezelőtt egy lidérces éjszakán Sebastian Wroth vámpírrá változott. Telve gyűlölettel és örök magányra kárhoztatva nem sok értelmét látja az életnek, amíg egy gyönyörű és veszedelmes teremtés el nem jön hozzá, hogy megölje. A Dermedtszívű Kaderin két imádott leánytestvére a vámpírok áldozatává vált, azóta a valkűrnek nincsenek érzései. Mégis valahányszor találkozik Sebastiannal, újult erővel támad fel benne a kéjvágy, és képtelen véghezvinni küldetését. Sebastian és Kaderin menthetetlenül egymásba szeretnek, és közösen titokzatos ereklyék nyomába indulnak ősi sírokon és katakombákon át, akár a történelmet is újraírva, hogy elnyerjék az örök boldogságot. Ám eljön a pillanat, amikor Kaderin választásra kényszerül; szerelem vagy család, élet vagy halál.








Véleményem

Mit is mondhatnék? Ez egy fokkal akciódúsabb volt – már csak a Talizmán Kupa miatt is. Van története az egésznek – az első résznél egy kicsit csapott volt a történet része. Az elején azért kicsit féltem, hogy a Kupából és semmiből nem lesz semmi, aztán kellemes meglepetésként ért, hogy nem csak Kaderin és Sebastian vesz részt a versenyen, hanem Bowe is. Kár lenne tagadni, hogy nekem Bowe lett a kedvenc pasi szereplőm, Nix pedig a kedvenc női szereplőm.
Visszatérve Kaderinre és Sebastianra – a fülszöveg orbitális baromságot állít. Vagyis addig oké – mert erről szól a történet -, hogy egymásba szeretnek, de a fülszöveg azon része, hogy „akár a történelmet is újraírva, hogy elnyerjék az örök boldogságot” így egy kicsit helytelen. Arról meg ne is beszéljünk (vagyis de), hogy Kaderin csak Sebastiant nem tudja megölni, amúgy senkit se kímél.
Kaderin a végén végül is mindent elnyert – a testvéreit, a szerelmet. Amit szerintem igazán megérdemelt, Sebastian pedig megérdemelte Kaderint. Érdekes volt róluk olvasni – nem az a megszokott „jöttem-láttam-belédestem” dolog volt, hanem igenis harcolniuk kellett.
Sebastiant nagyon megkedveltem. Nem az a tipikus, öntelt alak, hanem egy régimódi férfi – aki sokáig nem csinált mást csak létezett. De ugyanakkor humoros is, meg őszinte. Aki nagy vidámságot hozott a könyvben az Regin volt – igazán megkedveltem, mert fiatal és ugyanakkor forrófejű.
A borítón lévő személyek el lettek találva – hiszen a szereplők kb. így nézhetnek ki. A beállításuk meg… Szerintem rendben van.
A fülszöveg, hát az meg olyan amilyen. Viszont a fordítás: régi Ulpius-os, jó. Oké, a címeket eddig sem értettem – hogy hogyan lettek ezek – és valószínűleg ezután sem fogom. Mindenesetre ebben legalább egy teljes értékű vámpír volt a főszereplő.

Kedvenc idézeteim:

„– De hát te se szeretsz jobban engem, mint én téged. 
– Nem – ismerte be a férfi. A lány megigézte és ingerelte. Amióta csak érzővé tette, Sebastian egyetlen órát is alig bírt ki nélküle. De azt még ő is tudta, hogy ez nem szerelem. 
– Egy jó tanács, Sebastian – forgatta a szemét Kaderin. – Amikor udvarolsz egy nőnek, érdemes egy nanomásodpercig hallgatni, mielőtt kijelented, hogy nem szereted őt. Talán tehetnél úgy, mintha fontolóra vennéd az eshetőséget. Vagy akár hazudhatnál is. Vagy áthidalhatod a dolgot azzal, hogy ecseteled, mennyire fogod majd szeretni.”
~ 232. oldal

„Iván, miután kinyitotta az ajtót, lehúzta a gázálarcát, és egészen közel hajolt Reginhez, hogy nagyon komolyan mondjon neki valamit oroszul. 
Regin fordított. 
– Azt mondja, ha elkezd fújni a szél, vagy nem érünk vissza bizonyos időn belül, kénytelenek lesznek itt hagyni minket. 
– Mennyi időnk van? 
– Annyi benzinjük maradt, amennyivel öt órán keresztül tudják forgatni a rotorokat. – Regin kesztyűs kezével megvakarta az állát. – Öt óra vagy esetleg ötven perc, ebben nem vagyok biztos, tényleg elég gagyi az orosztudásom – ismerte el.”
~ 139. oldal

„– És szerintem rendelkezem volt szovjet katonai kapcsolatokkal, és beszélem a nyelvet…
– Ugyan már! Azóta rájöttem, hogy egy árva szót se tudsz. Azt hiszed, a „hogy ityeg"-et oroszul úgy mondják: Dosztojevszkij.”
~ 138. oldal (nem biztos)

„– Kifekszem az óvelági beszídükön – mondogatta. – Az a sok vala megkelmed olyan, mintha egy Shakespeare-fesztivál szereplői jöttek volna el, és nem akarnának kiesni a szerepükből.
Félrevonta Kaderint.
– Esküszöm az istenekre, Rika valamelyik nap azt mondta „ürdüngőssíg”. Mi az? De komolyan.”
~ 364. oldal

Kresley Cole: Vámpíréhség


Kresley Cole - Vámpíréhség
 
Kiadó: Ulpius-Ház
Eredeti cím: A Hunger Like No Other
Lachlain, a klán félelmetes fejedelme több ezer éve keresi azt a nőt, aki a legenda szerint lecsillapítja forrongó dühét. Lachlain maga a tökéletes férfi: gyönyörű, okos, szenvedélyes, de elátkozott, aki minden teliholdkor vérfarkassá változik. Egy nap Párizsban rátalál egy diáklányra, aki szülei halálának ügyében nyomoz, és bár ösztönei azt súgják, hogy Emma az igazi, mégis minden porcikája tiltakozik ellene. A titokzatos lány ugyanis vámpír, a vérfarkasok ősi ellensége. Lachlain mégsem bírja legyőzni a vér szavát, elrabolja a lányt, és ősi birtokára viszi. Útjuk során nemcsak Emma szerelmét kell kivívnia, hanem az őket üldöző vámpírokat is le kell győznie, akik maguknak követelik a lányt mint fajtájának utolsó képviselőjét…








Véleményem

Nem is tudom, hol kezdjem – talán most ildomos lenne a borítóval, no meg a fülszöveggel. Ezekről csak annyit tudnék mondani, hogy érdekes. Nekem különösebb bajom nincs a borítóval, egészen meg is felel a karaktereknek – szőke csaj kivágott ruhában, farkasnak kinéző pasi. Viszont a fülszöveg egy kicsit sok és félrevezető is – bár kétségkívül felcsigázza az olvasót.
A tartalommal nem volt gond – miért is lett volna?! Akció dús és fülledt volt – rablásos, szexes sztori, oké! A történet amúgy nagyon szépen ki volt dolgozva – ez már csak abból is fakad, hogy egy csomó egyéb személyt ismertem meg, akiknek egy része egész biztos feltűnik a sorozat következő köteteiben. Bowe, Lachlain és Emma – na meg Nix, lett azon szereplők, akiket megkedveltem. Nagyon tetszett, hogy nem csak egy fajjal ismerkedhettem meg és, hogy ezek között milyen ellentétek is vannak – mégis Lachlain és Emma szerelme ezért érdekes kissé klisé.
Az elején egy kicsit gyorsnak éreztem a tempót – alig ismerték egymást -, de szerencsére Cole szépen elsimította ezeket a kitöréseket egy-egy magyarázattal – aztán később kiderült, hogy csak félig volt igaz. Sok-sok rejtély volt az elején, aztán ezek szépen eltűntek – bár a fülszöveg elég sok dologról lelőtte a poént – és aztán… Emma pálfordulását nem értettem, aztán rájöttem, hogy a holdnak egy lykae nem tud ellenállni, ő meg itt a vérét egynek és ezért – meg az évezredes vágyakozásnak köszönhetően – végre megtörténik, aminek meg kell. Aztán ott volt még a gyerekprobléma – Nix pedig… na, ő kéne nekem!
A szereplők közül ugyebár elég sokat megkedveltem és ez azért volt, mert tényleg logikus karakterek voltak, akik nem nyavalyogtak – Emma személyiségétől az elején egy kicsi féltem, mert azt állította magáról, hogy gyáva, da aztán pozitívan csalódtam. Az írónő elég szépen kidolgozta mindegyik karakterének a különböző tulajdonságait, és még hozzá a faji különbségeket is. Volt itt bohókás-bolond, gyáva-bátor, és forrófejű is.
Ahhoz képest, hogy életem első Cole könyve nekem meghozta hozzá a kedvemet – azért remélem, majd valamelyik részben még visszaköszön Emma és Lachlain.
Habár Ulpius-os – drága és néhány sorozat folytatását nem adta ki… azért örülök, hogy ezt végig viszik – mégis tetszett a fordítás. Nem azt mondom, hogy nem voltak benne helyesírási, vagy elírási gondok, de nem volt benne olyan nagy hiba.
Azért azt nagyon szeretném tudni, hogy a „The Warlord Wants Forever”-t a kiadó nem szeretné-e kiadni mondjuk ebook formátumban? Mert akkor megismerhetnénk Myst és Nikolai Wroth történetét is – kicsit részletesebben.

Kedvenc idézeteim:

„– Hogy jöttetek össze Helénával? Tekintve a Horda és a valkűrök kapcsolatát…
Demestriu tekintete ismét a semmibe révedt, majd könnyed hangnemben belefogott a történetbe:
– A két kezem között tartottam a nyakát és éppen le akartam tépni a fejét a testéről.
– Milyen romantikus.”
~ 356. oldal

„A következő pillanatban – a történelem során először – Kinevane kastély bejárati ajtaját valaki – berúgta. 
Lachlain előtt egy ragyogó arcbőrű és hegyes fülű törékeny, szőke nő állt. A férfi bambán a beesett ajtóra bámult, majd ismét a nőre. 
– Pilates – válaszolta a nő és vállat vont. 
– Regin, ha nem tévedek. 
A nő biccentett. A következő pillanatban egy másik valkűr vonult be az ajtó romjai között és meg sem állt Lachlainig. 
– Nyam, nyam! – jelentette ki, ahogy tetőtől talpig végigmérte a férfit. […] 
– Gondolom, maga a jósnő. 
– Jobban szeretem a sorselemző kifejezést, köszönöm szépen. 
[…] 
– Hogy találtak ide? – kérdezte Lachlain Regint. 
– Lehallgató készülék, műhold, látnok – felelte, majd tekintete elkomorult. – Miért, maga  hogy tájékozódik? 
– És a védőburok? 
– Az a kezdetleges hókusz-pókusz? – legyintett Regin, majd a kocsira mutatott, ami a bejáratnál várakozott. – De azért biztos, ami biztos, hoztunk magunkkal segítséget is, az egyik leghíresebb boszorkányt. 
A hátsó ülésről egy lefátyolozott nő integetett kedvesen.”
~ 334-335. oldal

„– Jól érzed ott magad? 
– Igen, nagyon szép hely, el sem hinnéd. Még úgy is, hogy a szobalányok kizárólag hatalmas kereszttel a nyakukban mernek megközelíteni, meg fokhagymafüzérekkel, és minden nap sorsot húznak, hogy ki szolgálja ki a vámpírt. 
Tegnap például Emma alig bírta megállni, hogy ne tréfálja meg az egyiket, és begörbített ujjakkal ne kergesse végig a kastélyon, miközben azt sziszegi: „Ákárom kiszív a te véred.”
~ 318. oldal

„– De szükségetek van rám! Nix, tudom, hogy hihetetlen, de rengeteget fejlődtem. Már tudok verekedni is! Képzeld, tegnap megvertem egy lykae nőt! 
– Ez egyszerűen csodálatos, drágám! De le kell tennem, különben ez a GPS, amit Annika a telefonra szereltetett, beméri vagy mit csinál a hívásoddal. 
– Nix, Annikának tudnia kell, hogy… 
– Hogy hol vagy? Drágám, én pontosan tudom. Azt hiszed, hogy csak úgy jókedvemben vagyok bolond?”
~ 256. oldal

Stephenie Meyer: Breaking Dawn - Hajnalhasadás


KÖNYV
 
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Breaking Dawn
Mit is mondhatnék? Vastag volt és eseménydús! Habár a Napfogyatkozás a kedvencem, azért ez is eléggé jól sikerült.
Nagyon örültem, hogy a Cullen család még mindig nagyobb szerepben tündököl – és végre Seth is kap egy kis figyelmet.
Egy kicsit zavart Jacob szemszöge – a terhességnél -, de aztán egészen beleéltem magam és örültem neki, hogy megismerhettem az ő szemszögét is. Ami egy kicsit frusztrált az, hogy igazából a Volturi és a többi vámpírok közt lévő feszültség tovább nőt és bármikor kirobbanhat egy háború – viszont itt csak idegeskedés van.
A vámpír-ember baba tulajdonságai egész érdekesek – bár lehetett rá számítani, hogy szomjazni fog a vérre. Szóval összességében ne volt rossz, de mégse volt az igazi – nem olyan rossz, mint az Újhold, vagy nem olyan kezdetleges, mint az Alkonyat.
Ebben a részben inkább arra megy ki a játék, hogy Jacob le tudott mondani Belláról, merthogy neki Renesmee az igazi – és Edward-Bella mekkora jó páros.

FILM


Két részben nézhettem meg – part 1 és part 2 – a filmet és örülök, hogy így lett. Így nem kellett annyi mindent kivágni – féltem, hogy az új vámpírok bemutatását elintézik valami párbeszéddel, de nem így lett.
Az első rész érdekes volt, bár eléggé a Bella-Edward-Jacob háromszög lezárására fokuszált – csakúgy, mint a könyvben. De ennek most kifejezetten örültem – ráadásul sok Cullen családos rész is volt benne.
A második részről kicsit részletesebben írok (ez már megjelent az Unatkozó gimnazista nevezetű blogomon is):
Nos, igen. Tényleg volt az a pont, aminél én leblokkoltam és egyszerűen csak néztem magam elé – egy kis részlet ezért ki is maradt nekem a filmből. És akkor ott halotti csönd lett – mind a filmvásznon, mind a teremben. De kezdjük az elején…
Véleményem szerint Bill Condon nagyon jó munkát végzett – főleg ez az utolsó rész fogott meg nagyon. Maga a kezdés, ahol a főbb szereplők nevét láthatjuk kiírva csodálatos. Aztán maga a film színvilága, az effektusok és a zenék… Annak ellenére, hogy úgy ültem be a filmre, hogy „úgyis jövök szombaton, nekem az lesz a lezárás” már most érzem a befejezést.
Eléggé könyvhű volt a maga módján – természetesen Seth főbb részeit kivágták, ahogy az várható volt. Az viszont nem kerülte el a figyelmemet, hogy ebben a részben is sakkoztak, de, hogy kik azt nem árulom el, majd meglátjátok. Kicsit (nagyon) kevesebb szerepet kaptak a farkasok – kivétel Seth, Leah és Jacob -, de azért ez sem volt olyan nagy meglepetés. Az egyik legviccesebb jelenet (a szkanderen kívül) az volt, amikor Jake átváltozik Charlie előtt – az egész terem a nevetésektől volt hangos.
Most jöjjön az amit a Summit már elmondott, de a képernyőn látni azért egész más volt…

Az alternatív vég:
Imádom a rosszfiúkat, imádom Arót, de ebben a részben, azon pontján, amikor számomra világvége volt azt érzetem én magam fogom megölni. Fel voltam rá készülve és mégis sokként ért – tátogtam, mint hal a szárazföldön. Olyan volt, mintha Spirit Twilight-fanfiction trilógiáját néztem volna, csak egy kis eltéréssel.
Megjelenik Alice –, ahogy az a könyvben is történt – azonban Nahuel sehol sincs. Volturi katonák (Felixet és Demetrit felismertem közülük) lefogják őt és Jaspert. Alice elmondja Arónak, hogy van Brazíliában egy fiú, aki bizonyíthatja a dolgokat – Nessie nem veszélyes. Aro megnézi a látomást, Jaspernek lekevernek egy pofont – Aro nem tud Jasper képességéről. Aztán Alice mond egy monológot, ami arról szól, hogy Aro már eldöntötte, hogy mit fog tenni. Itt tör ki a zűrzavar.
Alice odasuttog Bellának, hogy „Most!”, majd két-három Volturi katona közrefogja. Eközben Jaspert már kivégezni készülnek, Alice sikítozik… Carlisle (Miért???) nagyon mérges lesz – senki nem bánthatja a családját – és elkezd rohanni, rohannak felé is. Leteperi az elé rohanó katonákat, amikor felugrik – Aro is felugrik, aztán… (Libricica sír). Edward is dühös lesz, kitör a káosz, Esme ordít és mindenki bemutatja (Cullenék közül), amit tanultak. Folyik a harc és a küzdelem – rákoncentrálunk Jasperre, ami már régen rossz. És akkor Jane meg akarja kínozni, de Bella meglátja – a pajzsa alá vonja Jaspert. De jön Alec, aki meg eltereli Bella figyelmét – Jasper kínlódik, majd…
Seth meghal, Leah vonyít – Benjamin a földre csap, mire az kettéválik. Esme majdnem meghal, de Leah berántja magával és így Leah hal meg. Sam dühös – oltárira dühös – Bella védelme alá vesz Alice-t, akinek feltett szándéka megölni Jane-t, végül Sam végez vele. Alec már meghalt – nem tudom ki keze által. Edward is majdnem meghal, Jacob még a vonyításnál megöl egy vámpírt (Nessie a hátán maradt!!).
Majd láthatjuk a csodálatos, forgórugást Bellától, aztán Aro is meghal… Előtte még Caiust is megölik a Denalik és Marcust a románok – Marcus azt mondja „Végre!”.
Úgy ér véget, hogy Aro látja a tüzet és a harc végkimenetelét.

Az igazi vég:
Alice megjegyzi Arónak, hogy ez lenne a vég (az alternatív vég csak egy látomás volt), mire Aro inkább nem támadna. Aztán végre előtűnik Nahuel – aki egyébként nagyon jól néz ki! – és a Volturik haza mennek. A románok dühösek, hogy nem harcoltak, végül mindenki boldog. Carlisle MEGCSÓKOLJA Esmét – nem vágták ki, így a széria alatt kemény kétszer láthattuk csókolózni, ebből az egyiket kivágták.

Szereplők:
Régiek újak, mind nagyon jók voltak – kicsit hiányoltam a családi történeteket, de azért egy picikét hallhattunk. Mindenkin látszott, hogy élvezi, amit csinál – élvezi, amit a karaktere csinál. Garrett lett az egyik kedvenc új vármpírom – Benjamint pedig már régóta kedvelem.

Véleményem:
Én végig azért szurkoltam, hogy Carlisle és Esme között is lehessen látni azt, hogy IGAZÁN együtt vannak – és sikerült.
Arót megöltem volna az alternatív végben, puszta kézzel – de nekem az alternatív vég is tetszett. A pitesütő (Garrett) lett az egyik kedvenc nem vega vámpírom. Összeségében nekem tetszett, bár háromszor elbúcsúzhattunk a szereplőktől.
1. A film elején – főbb szereplőktől, névvel.
2. A film végén – minden szereplőtől, képpel.
3. A film legvégén – a szokásos fekete alapon, fehér betűs változat.
Egy élmény volt – sajnos képeket nem tudtam készíteni. Aki teheti nézze meg!

KÖNYV vagy FILM

Jaj, hát azért a film, mert Garrett (pitesütőőő) volt benne, na meg csók, új vámpírok. De amúgy azért is, mert két részletben olyan dolgokat láthattam, amikor teljességgel (majdnem) kimerítik a könyvhűség fogalmát. Igen, ez(ek) a film(ek) jó(k) volt(ak).

Stephenie Meyer: Eclipse - Napfogyatkozás


KÖNYV
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Eclipse

A kedvenc részem, mert minden van benne – kezdve a több Cullennel. Edward és Bella és Jacob már nem csak külön szenvednek, hanem együtt is. Amúgy semmi bajom a történettel, de azért az mindig is idegesített, hogy a főszereplőkre olyan NAGY hangsülyt fektettek, a mellékszereplőkre (akik amúgy fontosak) pedig alig. De ebben a részben megismerhetjük Rosalie és Jasper háttértörténetét is.
Plusz pont, hogy itt végre igazi akció van és sok minden történik. Vicces is volt, meg izgalmas is – tökéletes.
"- Hát akkor sok szerencsét!
Jacob biccentett.
- Igen, győzzön a jobb... ember.
- Ahogy mondod... kutyus!"







FILM

David Slade – végre valaki, aki nem csak Edward-Bella-Jacob fókuszú – habár pont ez az a rész, amiben ez a háromszög kiteljesedik. Könyvből ez lett a kedvencem és filmből is így lett – nem hiába. Ebben a részben ugyebár már komoly harcok vannak, amit David Slade nagyon ügyesen megoldott mindent – még a besorolást sem bántotta.
A magyar hang eleinte egy kicsit szokatlan volt – kicsit változtak, pedig ugyanazok az emberek voltak a szinkronszínészek. Aztán, voltak olyanok, amik a filmben – az eredeti, amerikai szövegben – egyáltalán nem azonosultak. Ez egy kicsit idegesítő volt, de a képi világa a filmnek és az egész nagyon tetszett!






KÖNYV vagy FILM

Itt mindkettő a kedvencem lett – hiába mondja mindenki, hogy a Hajnalhasadás ilyen-olyan. Viszont nem tudnék választani közölük, mert ebben a részben megkaptam mind a könyvben, mind a filmben, amit vártam – több Cullen család, könyvhűség.
Szóval ebben a részben Team Svájc!

Stephenie Meyer: New Moon - Újhold


KÖNYV
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: New Moon

Jacob nem lett a kedvencem, Bella kezd egyre jobban az idegeimre menni és… életemben először olvastam végig a New Moon-t.
Alapvetően én farkas párti vagyok (mármint imádom a farkasokat, mint állatokat) és ebben a történetben még az is tetszik, hogy az alakváltók léteznek, de a főszereplőt akkor sem szeretem. A Twilight Saga-ban egyáltalán nem szerettem meg a főszereplőket – a mellékszereplőkkel viszont nagyon összebarátkoztam. Ha viszont az lenne a kérdés, hogy Team Cullen vagy Team Quileute, akkor Cullenék pártjára állnék.

A könyv maga nem rossz (bár az Öltések-et mindig Ölelések-nek olvasom…), de nem is tartozik a kedvenceim közé – túl sok benne Jacob, akinél még Edwardot is jobban kedvelem. Viszont a könyv vége nagyon tetszett!





FILM

El kell mondjam a második részt láttam legelőször a Twilight Saga-ból és igen megfogott – különben nem néztem volna meg a többi részt, és nem is olvastam volna ki a könyveket. A színvilága nagyon tetszett – a kicsit komorabb, sárgásabb színek nagyon jól kihozták a történet hangulatát. A rendező váltás jó volt, habár ez a rész már kezdett eltávolodni a könyvhűségtől – de az alap ugyanaz maradt.
A színészek még mindig hozták a formájukat – Cápasrác Jacob nagyobb szerepet kapott. Egészen a nem-farkas Jacobig kedveltem, aztán Taylor kiesett az álompasiaim közül. Persze ha Edward kevesebb szerepet kap, akkor Cullenék is – azaz se Emmett, se Carlisle nem szerepel benne semmi érdemlegeset. Alice többszöri feltűnésének – a végén – nagyon örültem, mert nagyon kedvelem.
A farkas falkát – Emilyt is beleértve – megkedveltem, de Jacob még mindig a fölös szerelmi háromszög egyik csúcsa volt. Az indián színészek beválogatása nagyon jó ötlet volt – Hajrá igazi amerikaiak! – és örültem, hogy nem egy agyon maszkírozott csapatot kell néznem.
A magyarhangok mintha változtak volna – persze csak másként szinkronizáltak…

KÖNYV vagy FILM

Ebben az esetben ismét nyert a film, mert kiemelte a lényeget – habár sok Jacobbal és szenvedéssel – és a OST zenék nagyon tetszettek. Szívem szerint ezt a kötetet elfelejteném messziről – a filmet meg a polcom díszítésére használnám, de tisztelem az alkotók munkásságát.