Találkozzunk az új blogon

Sziasztok!

Mint láthatjátok, ezen a blogon (se) volt friss egy jóideje. Azért, hogy mindenkit megnyugtassak, sikerült a záróvizsgám és immáron lassan 3 éve mérnökinformatikusként hivatkozhatok magamra.

Úgy döntöttem, hogy szeretnék visszatérni a blogolás világába igazán aktívan, de azt nem az UeG-n teszem meg, hanem a kicsit átalakított metaoptikán. Ezen a blogon annyit fogok megtenni, hogy a régi bejegyzéseket végre ellátom amegfelelő címkékkel, hogy kereshetőek legyenek oldalt. (Illetve egy-két bejegyzést átvittem a metaoptikára is.)

Szóval, ha szeretnétek még tőlem olvasni – akár tapasztalataimat, akár személyes csacskaságokat – akkor várlak titeket sok szeretettel a:

metaoptika

blogon.

 

Záróvizsga a koronavírus idején | Iskola

Remélem, június 23-án azt írhatom, hogy sikeresen lezártam életem egy meghatározó részét. Miután azon túl leszek, igyekszem majd megírni mindenféle „utána” tapasztalatomat – ez persze akkor is igaz, ha nem úgy sikerülne, ahogyan én azt szeretném. Viszont, most inkább arról írnék, hogy hogyan is élem meg ezt az egész helyzetet.

Sziasztok,

én Kinga vagyok és egy hónap múlva záróvizsgázom. [Amikor elkezdtem írni a bejegyzést éppen május 23. volt.]

03. lap – Hajas kérdések | Napló lapok 2020

Sziasztok!

Nem is olyan régen – egészen pontosan kedden – egy nagy lépésre szántam el magam. Akik ismernek, tudják, hogy nyaranta a hajam egészen meghökkentő szokott lenni az elmúlt időszakban: vörös és narancssárga rejtett festés vagy éppen totál látható. De ez nem újkeletű nálam – habár azt hozzátenném, hogy nagyon festetni a hajam nem volt szokásom, egy ideig.

1996-ban megszülettem sötét hajjal, ami aztán nem sokáig maradt meg – kiderült, hogy tipikus sötét babahajam volt, ami kikopott és a helyét átvette a hajszínem. Egészen 14 éves koromig szőke hajszínnel voltam ismert, amit nagyon szerettem, hiszen aputól örököltem. Aztán 14 éves koromban hirtelen elkezdett sötétedni, habár még mindig szőke volt, de már mindenki barnának mondta, ami engem rettenetesen zavart.

Mint bizonyára tudjátok, a hajszín – hacsak valaki nem festeti be – azért eléggé állandó. Barnából ritkán lesz hirtelen szőke vagy éppen vörös; s így van ez a szőkékkel is. Apukám haján láttam már az elkerülhetetlent, hiszen az ő haja is besötétedett idővel, azonban én láttam, hogy ő szőke – egészen sötétszőke – és ezért tudtam, hogy én is az maradtam. Ergo, ha tőlem megkérdezték, hogy milyen színű a hajam én magabiztosan vágtam rá, hogy szőke – legtöbbször kinevettek.

Szóval 2011-ben, amikor betöltöttem a 14. életévemet elértem egy olyan pontra nyár elején, hogy nem éreztem magamat magamnak. Ekkor még nyomokban tartalmazott látható szőkeséget a fejem, de már inkább tűnt melírosnak. (Fun fact: apukám hajszínét, anyukám hajszerkezetét örököltem. Ez azt jelenti, hogy szőke hajszínhez párosul egy sokhajúság, vastag szálakkal és természetes melírral.) Anya, mivel látta, hogy egyre inkább kezdem elveszíteni magam – és apa is emlegette, hogy valamit kezdjünk velem, mert én szőke vagyok, nem barna – első alkalommal bemelíroztathattam a hajam.

Most, 2020-ban viszont eljutottam oda, hogy megtaláltam azt a se nem túl sötét, se nem túl világos hajszínt, ami talán illik hozzám. Én teljesen meg vagyok vele elégedve és olyan lett, amilyent elképzeltem. A hossza azért változott végül, mert túl sok hajam van és gyakorlatilag minden nap fájt a fejem annyira húzta hátra. Szóval, ha sokat fáj a fejetek és hosszú a hajatok, lehet, hogy ez az oka.

Az első kép az előtte, a második pedig az utána. Mivel nem ugyanonnan lett fotózva a két kép, így az utána esetében kicsit csalnom kellett - azért van az alján a fehér csík.