Bejelentkezés

Sziasztok, Unatkozó Utazók!

Mint láthatjátok változott a blogon egy-két dolog – kezdve a címmel, ami habár változott, de lényegiben ugyanaz maradt. Talán még lesz egy-két változás a designben, például jobb oldalt a szövegdobozban a kép.
Visszatértem a bézs színvilághoz, mert az eléggé bevált és be kell vallanom, hogy az illik hozzám legjobban – a rózsaszínt nem szeretem, de a blogon található sötét rózsás színek tetszenek. Mindemellett elég nyárias színt is kölcsönöznek a blognak, ami nyáron évszakhoz passzoló, télen pedig a nyár varázsát hordozza magában.

Amúgy írtam egy-két bejegyzést már, de csak akkor fogom őket feltenni, ha már minden beígért kis *** bejegyzést megírtam már – nem, nincs ellenem a blog és imádom, de haragszom magamra, amiért ennyire elmaradtam. Mert lusta vagyok, mert szeretem betárazni magam. Na jó, igazából lelki mélyponton vagyok és szeretném legalább elkezdeni a kis történetem, mert úgy volt, hogy idén nyáron már publikálok – és nem éppen átírom az egészet, oh yeah. (Ahogy várható tőlem, biztos beletelik jóidőbe mire bepótolom a dolgokat, mert sok érdekes dolog keltette fel a figyelmem az utóbbi időben – szóval sok jó kis bejegyzés lesz felsorakoztatva oldalt.)
Szóval írogatom a bejegyzéseket, amiket már olyan régóta meg akartam veletek osztani, csak hát az igazság az, hogy az érettségi és az iskola mellett nagyon nehéz blogolni. Valamint azért ha az embernek barátja van, akkor vele is törődni akar – na, már nincs, szóval plusz idő ide. Igazából valahogy nem így képzeltem el ezt a nyarat, de legalább bebizonyosodott, hogy kiben bízhatok és kire támaszkodhatok.
Igen, a bejegyzések egy aloldalra kerültek – nagyjából, mert van olyan, amit például nem tettem ki, mert sok lett volna (Bakancslista, Besorolatlan), vagy mert más megoldást találtam rá. Remélem, azért tetszik így is, szerintem kifejezetten szép – bár nekem még szoknom kell – és sokkal könnyebben kezelhető. És igen, vannak nagyon nagy elmaradásaim, amik így elég szembetűnőek (például a KétKedvenc esetében, ahová megvannak a témák, de nem írtam meg a bejegyzéseket, de mindent pótolni fogok). Igyekeztem logikusan felépíteni minden „alpontot”, de kíváncsian várom a Ti véleményeteket, hogy milyen lett. Valamint, ha van valami film/sorozat/könyv, amit szerintetek érdemes lenne megnéznem/kiolvasnom, akkor írjatok nyugodtan – oldalt láthatjátok, hogy melyik könyve(ke)t olvasom jelenleg.
Erről jut eszembe, amikor elkezdtem olvasni az Outlander első kötetét, akkor úgy gondoltam, hogy milyen jó kis véleményt fogok írni róla – aztán megnézem a sorozat első részét és arról is leírom a véleményem. De aztán annyira belemerültem a dolgokba, hogy elkezdtem párhuzamosan olvasni és nézni a dolgokat – azonban én sosem haladtam a sorozattal előrébb, mint ahol a könyvekben tartottam. Így történt, hogy most már a harmadik kötetet olvasom, a második évadot pillanatokkal ezelőtt fejeztem be és semmit sem írtam róluk. Nothing. És akármennyire is imádom Jamie és Claire történetét meg az egész történetet, nem fogom elölről kezdeni olvasni (mert fontos, hogy a véleményalkotás esetében is a könyvekre alapozok és nem a sorozatra) most, mert most kell egy kis pihenés. Bár, elképzelhető – nagyon is –, hogy amint kiolvastam a harmadik kötetet és néhány könnyedebb olvasmányon átrágtam magam, akkor bele is kezdek az Outlanderbe elölről – mert erről mindenképpen írnom kell.
Azonban mielőtt erre kerülne a sor, jöjjenek a kis aranyosságok, amiket tervezgetek már egy jó ideje. De őszintén? Alig várom, hogy újra visszatérjek a skót Felföldre.

Legyetek jók, hamarosan találkozunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése