2015. április 18.

Van tovább?

Volt már olyan érzésed, hogy fulladozol és nem hiszed, hogy valaha is kapni fogsz újra levegőt? Hogy huzamosabb idő óta torlódik minden rossz és egyszer csak lecsap? Gondoltál már arra, hogy ha sokat hallod, hogy „önállótlan vagy” akkor egy idő után az átalakul valami sokkal rosszabbá? Érezted már úgy, hogy széthullik a családod?
Egy vagy két éve majdnem minden nap – de minden héten biztosan – megkaptam édesanyámtól mennyire önállótlan vagyok. Ezt így sosem értettem – hogy nála mit takar ez a szó –, mert főzni tudok (bár édesanyám nem nagyon szokta engedni, hogy főzzek, mert „másra van félretéve x és y”), takarítani szoktam, stb. Aztán megfigyeltem mikor mondja ezt az ő kedvenc szavát.
Van nekünk egy amolyan egyezségünk, hogy minden páros napon (kedd, csütörtök, szombat) én teregetek. Ez okozott néhány problémát ugyanis sajnos néha kimaradt ez a mozzanat – bár korántsem csak a páros napokon teregettem, hanem ahogy esik, úgy puffan alapon. Igen, tudom én vagyok a hülye amiért ha nem vagyok otthon és úgy indítják/vár indításra a mosógép és nem kapok üzenetet, akkor nem teszek semmit – merthogy miért nem tudtam én magamtól?!
Ha az ember azt hiszi, hogy „jól van, biztos csak kimerült és emiatt kapta fel a vizet” majdan egy hét elkerülés – nehogy a létezéseddel megsértsd – után olyanokat kapsz – a tesóddal egyetemben –, hogy még az élettől is elmegy a kedved:
·       arra az anya által feltett kérdésre, hogy „Mit szeretnél mondani?” NEM megfelelő válasz, hogy „iskola” és „fejfás”, mert természetesen nekik ott a munka és fejfájás szavuk. Itt meg vagy lőve, mert ha kiejtetted azt a két szót akkor jön anya reagálása…
·       kapsz egy monológot arról, hogy nekik – mint szülők – mennyi dolguk van (jelen esetben két nap is el lett mesélve töviről hegyig amiben volt munka-rohangálás-alkalmazottkilépésmentés-rohangálás-munka-kollégaszállítás-munka-fejfájás) NEM ez nem azt jelenti, hogy felhozhatod, hogy te meg hét órát bent ültél és meg szeretnéd írni a három beadandódat, gyakorolnál az érettségire vagy esetleg befejeznéd a rajzod, mert neked nem fél tízig kell dolgoznod (khm… neeeem)
·       megkapod, hogy „Bezzeg az osztálytársaid” és „Tudom, hogy az osztályodban xy-nak és yx-nek például sok mindent kell csinálniuk” (illetve jelen esetben egy lélekerősítő „nekem már ennyi mindent kellett csinálnom: felsorolás”-t) NEM erre nem jó válasz, hogy ők is el szokták néha felejteni, hogy náluk is szokott kaotikus helyzet lenni, mert az anyád jobban tudja
·       természetesen előtérbe kerülhet az is, hogy nem szólsz hozzá egy hétig, mert eddig jó taktikának tűnt nem kísérteni az ördögöt NEM ilyenkor nem szabad megszólalnod, mert azzal csak tetézed a dolgokat (pl.: „este már nem is köszönsz el puszival” stb.)
Nem gondolom, hogy 19 évesen arról kéne szólnia az életemnek, hogy reggeltől estig mást se csinálok csak takarítok. Arról is ejtek pár szót – mert ha az anyámnak elege lehet, akkor nekem is –, hogy milyen majdnem felnőtt nőként degradáló szavakat hallani. Felhozta, hogy neki tizennégy éves kora óta főznie kellett magára és legszívesebben mondtam volna neki, hogy „Igen? Én is főznék, de amikor annak idején kedvem volt akkor meg lett mondva, hogy mi mire van félretéve.” és ezzel körülbelül egy végtelen mély árkot húznék magunk köré.
Egész kiskorom óta vagy azt hallgatom, hogy mit csinálok rosszul vagy, hogy más gyerekek mit csinálnak. Mivel én vagyok a nagytestvér így a kistestvér összes bűne is rajtam csattant – hiszen ő kicsi volt, „nem csinálhatta” (bár a húgomnak mindig sokkal könnyebben bocsátanak meg). Már kiskoromban is mondták, hogy minden meglátszik az arcomon – de akkor úgy látszik mégsem. Ha dühös vagyok akkor két dolgot tudok tenni 1. csúnyákat, nagyon csúnyákat mondok vagy 2. elkezdek sírni. Igen, nyugodtan lehet gyengének nevezni, hiszen ez megfutamodás, de a másik véglet igen súlyos következményekkel járna.
Irigykedve nézem azokat a korombelieket, akiket a szüleik támogatnak és nem csak a rosszat látják. De, ha a mi családunkba elmondod ezt, akkor visszakapod, hogy „ti sem szoktátok megköszönni, hogy főztem” (megjegyzés: MINDEN ÁTKOZOTT ROHADT ebéd után megdicsérjük, hogy finomat főzött).
Anyám azt hiszi, hogy nem veszem észre, hogy mi történik apával – hogy mennyire aggódik, hogy állás nélkül marad – és, hogy nem veszem figyelembe. De rohadtul téved ugyanis az édesapámért mindent megtennék – képes voltam bevállalni a bűnbak szerepét most is, csakhogy ez nem volt elég. Rég nem arról van szó, hogy nem teregettem ki…
Ja, igen! Hétfőn későn értem haza és amikor anyám hazaért megkérdezte, hogy kiteregettem-e, mondtam neki, hogy nem mert nem tudtam a mosógép elindításra vár-e vagy kipakolásra… MEGSÉRTŐDÖTT és itt jött az, hogy nem szólt hozzánk, tehát a húgommal úgy döntöttünk akkor elkerüljük. Aztán ma kiderült, hogy igazából már rohadtul elege van - és hogy csapkodtam aznap (nem igaz, szándékosan semmit nem csapok be) és, hogy az üzenet ellenére nem tettem amit kért (amit meg nem kaptam meg).
Hétfőn eljutottam arra a pontra, hogy el akarok költözni ma pedig arra, hogy nem akarok itt élni. Sajnálom, hogy nem születtem egy tökéletes – robot – gyereknek. Sajnálom, hogy ennyi fájdalmat okozok az anyámnak és, hogy ekkora teher vagyok a szüleimnek.
„Menj be az iskolába és próbáld túlélni a napot, hogy aztán otthon megint a negatívat kapd.”

Ezek miatt (mivel az életkedvem gyakorlatilag a nullával egyenlő) ezért a blogon határozatlan ideig nem lesz friss – se a többin, mivel nem tudnék mit írni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése