Napló lapok | 02. nap

2019. 08. 20.

Oké, a mai nap a nagy semmivel telt. Nyomkodtam kicsit a metaoptikát aztán folytattam, amit tegnap elkezdtem (egy rendszerező módszert, hogy lássam, mely bejegyzések hol tartanak és mik vannak készen). Aztán nagyjából tényleg ennyi. Nem olvastam, nem írtam könyvértékelést.

Hm, ja, a napom legfőbb részét az tette ki, hogy beszélgettem Párommal a jelenlegi munkahelyemről. Illetve az ő jelenlegi és jövőbelijéről. Meg természetesen arról, hogy mit csinálunk a héten és milyen feladatok várnak ránk. Illetve megegyeztünk arról is, hogy habár a nyár gyorsan elszaladt, az őszt még kihasználjuk a városban való sétálgatásra.

Számomra meglepő, hogy milyen gyorsan eltelt ez a nyár. Igazából hiányzik az, hogy mondjuk kicsit úgy legyek, hogy a naptáram, az excel meg néhány információ, hogy lássam: mikor mik lesznek. Például a szabadságaim száma (ami még számomra is rejtély, de remélem, hogy lesz 4 nap, amiket ki tudok venni a két ünnep között majd, a nagy család miatt).

Erről jut eszembe: szerintetek mire elég 20 nap? Így a közoktatásban nagyon sok lehetőségem nincs, szóval érdekelne, hogy vajon mire lesz elegendő 20 nap. Mondjuk az, hogy esetleg 2 hétre elmehetek majd nyáron szabira nagyon vonz.

Azt hiszem, a megszokottság hiányzott a nyárból. Minden, ami miatt eddig húztam a szám, most hiányzik. A 2 hét Balatonon történő nyaralás a semmittevéssel és mégis utazásokkal. A későig fentmaradásokkal és a sok írással, olvasással. Azt hiszem, ezek hiányoznak nagyon.

Holnap munka, pénteken visszajönnek a tanárok. Holnap mondhatni a gépem elől nem fogok kimozdulni, mert fel kell vinnem 50 ember adatát a fénymásolókhoz. Mennyire fogják utálni ezt az egészet. Nem tudom, melyik vezető lesz bent, remélem a főfőnök, mert ezzel a kvóta dologgal kapcsolatban van kérdésem – amire nem voltunk felkészülve. De majd biztos megoldódik minden.

Úgy tervezem, hogy a nyár utolsó két hetét amúgy kihasználom arra, hogy elmenjek pl. a Lupára most már – eddig nem jött össze és ez azt jelenti, hogy ezen a nyáron eddig még nem fürödtem strandon. Illetve az úszást és a fallabdázást is szeretném beépíteni a hétköznapjaimba – nem akarok lusta lenni, s hátha jót fog tenni a blogos és szakdogás életemnek is.

Oh, szakdoga. Elolvastam az egységes tájékoztatót amiben az szerepel, hogy záróvizságra az mehet, akinek a záróvizsga időpontja előtt 2 héttel megvan az abszolutórium.  Nekünk a vizsgaidőszak januárban van, de a záróvizsga időszak is. Akkor most én nem diplomázhatok le januárban? Pedig már úgy kezdtem beleélni magam, hogy előbb túl legyek rajta, hogy a szülinapom már diplomásan teljen – aztán jöhet a névváltoztatás.

Na, mindegy. Ma még olvasok kicsit, aztán szeptembertől szerintem sajnos leredukálódik az olvasási lehetőségem – de aztán meg nagyon sok lesz. Kíváncsi leszek, mi lesz holnap – Párom esetében még inkább kíváncsi vagyok. És Páromról jut eszembe, hogy semmiképpen sem szabad elfelednem, hogy a kirát meg az adafort fel kell majd tennem és nem tudom, hogyan kell, mert eddig csak egyszer láttam, hogy hogyan megy és az tavaly év elején volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése