Karácsonyi készülődés - 2017

Sziasztok Unatkozó Utazók!


Egy gyors bejelentkezéssel tértem vissza hozzátok – már én is látom a fényt az alagút végén, nem is olyan sokára minden zh-mnak vége, tehát vissza tudok térni. De, hogy valami újdonságot is hozzak, egy karácsonyos bejegyzést hoztam nektek.
De nehogy azt higgyétek, hogy egy ajándéklistás bejegyzés készült – én most egy hosszú bejegyzésben mindenfélét összegyűjtöttem. Hogy mik is ezek azt lejjebb láthatjátok – ha nem érdekel egy rész, akkor csak ugorjátok át! (Oh, igen mint láthatjátok van tartalomjegyzék – ezt mindig is meg akartam csinálni és most sikerült!)


Tartalomjegyzék

Hangolódás karácsonyra
Karácsonyi előkészületek
Karácsonyi listák
Ajándékozás – kinek mit

Hangolódás karácsonyra

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de amióta már szeptember közepén mindenhova felkerül a karácsonyi dekoráció, nos azóta engem már nem igazán hoz lázba a dolog – szerintem megölték a hangulatot, a december (maximum november közepén kezdődő) izgatottság és várakozás teli hangulatot. Ennek köszönhetően én már nem érzem decembert olyannak, amilyennek kéne éreznem – és ezeken még az állandó karácsonyi-dal hallgatás sem segített. Aztán tavaly a párommal elkezdtünk karácsonyi dalokat hallgatni és ott volt az asztalán az általam készített mézeskalács adventi-mécsestartó – és ez segített. Szóval itt az én receptem a hangolódásra.
Először is keressetek olyan karácsonyi dalokat, amiket szerettek – ha nem szeretitek a hagyományosokat, akkor ne is erőltessétek magatokra! A jutyúbon rengeteg karácsonyi dalos összeállítás található – például ez, vagy éppen ez. Vannak olyanok, amik inkább a klasszikusokat gyűjtötték egy csokorba, de vannak olyan összeállítások is, amiknél inkább „maiak” vannak. Az én kedvenc karácsonyi dalaim – amivel tavaly páromat az őrületbe kergettem, és idén is kezdem:
-        Jingle Bells
-        Let it snow
-        Last Christmas
-        Happy Xmas
Másodszor találjatok valamit ki – akár családdal, akár a barátaitokkal, vagy éppen a párotokkal –, amit csak karácsonykor vagy a karácsonyi előkészületekkor csináltok. Más szóval teremtsetek saját karácsonyi hagyományokat. Valakinél a bejgli sütés az, ami ezt a hangulatot megteremti – és lássuk be az otthoni bejgli mindig sokkal szórakoztatóbb és finomabb, mint a bolti/cukrászdai. De az is lehet, hogy az otthonotok karácsonyi ruhába öltöztetése lesz az, ami kifejezetten meghozza a hangulatot. Vagy mezei egyszerűséggel a párotoknak való ajándék keresés és a meglepetés megtartása, hogy aztán boldog mosollyal adhassátok át azt, ami boldog mosolyt eredményez – vissza lehet hozni ám az izgatottságot, a várakozást.
Harmadszor ne gondoljátok túl a dolgokat – igen, én, aki mindig mindent túl gondol, mondom most ezt. Ha valami nem úgy alakul, ahogy azt szeretnétek – mert mondjuk, elkapkodják a bögrét amit kinéztél – akkor sem lesz semmi gond! Ez ideje a karácsony az ajándékozásról szól és inkább az értéke a befolyásoló és nem maga az ajándék. Ez néha szomorú, néha pedig teljesen érthető. Tegyétek a szívetekre a kezeteket és mondjátok azt, hogy nektek sosem fordult meg a fejetekben, hogy a karácsony egy olyan időszak, amikor végre kapsz is valamit. Nekem évekkel ezelőtt édesanyám mondta az alábbiakat „A karácsony arról szól, hogy szeretve vagytok. De arról is, hogy amiről év közben lemondtatok azt most megkapjátok.” És ezt nem úgy kell érteni, hogy mindent – de egy nagyobb gyerek már tudja, hogy valamiről le kell mondania, mert mindent nem kaphat meg; és karácsonykor sem kap meg mindent, csak kicsit többet.
Negyedszer nézzetek képeket. Komolyan mondom, hogy nekem az utóbbi időben a képek nézegetése kezdi visszahozni azt a hangulatot, amit mindig is akartam decemberben. És nem mellesleg egy csomó ötletet meríthettek – akár dekorálás, akár csomagolás szempontjából. Az én pinterest táblám például így néz ki:

Karácsonyi előkészületek

Ha van már hagyományotok, akkor sokkal könnyebb minden. Hogy előkészüljetek – és ötleteket gyűjtsetek – jó ötlet egy kicsit adventi kirándulni. Én minden évben elmegyek, mert forrócsokit lehet inni és a tömegben heringezni – bár idén szerencsénk volt. Ha megtehetitek, menjetek ki Bécsbe vagy Prágába – mert bár szépek a magyar vásárok, de egészen másmilyen a kinti nyüzsgés és élet, ráadásul cuki bögréket is lehet kapni, ha isztok valamit.
Aztán jöhet az igazi készülődés.
Ajándék
Ha nem szeretnétek úgy járni, hogy szenteste előtt jöttök rá, hogy nincs csomagolópapírotok, akkor jobb, ha elkezdtek gondolkozni. Ki kap ajándékot? Ajándékszatyorba vagy csomagolópapírba tekerve adod át? Van-e elegendő csomagolópapír és ajándékszatyor?
Programok
Fontos, hogy a legtöbb esetben egy karácsonyi időszak nem feltétlenül a semmittevésből áll. Minél nagyobb a család annál több helyre kell menni vagy éppen annál több vendég várható. Ezt azért is jó előre tisztázni, mert nem mindegy, hogy 24-től egészen 26-ig kéne főznöd vagy éppen csak egy napot kell a konyhában töltened. Valamint kell a pihenésre is időt hagyni – hiszen máris nagyon közel van egy másik ünnep, aminél a pihenés nem jellemző.

Karácsonyi listák

Elmondanám, hogy én hogyan is tartom észben kinek mit szeretnék ajándékozni – bár meglepő módon csak páromnál van ilyen listám.
Habár tudom kezelni az adatbázis szerkesztőt is, azért sokkal jobban átlátható szerintem egy Excel dokumentum – azt még az is átlátja, aki nem tud adatbázisozni. Ha több embernek külön listát írsz akkor ott vannak a munkalapok, amiket még színezni és átnevezni is tudsz – szóval az Excel jó. Ráadásul, ha táblázatként csinálod a drive fiókban azt meg tudod osztani azokkal, akikkel akarod, hogy tudjanak róla.
Kezdjük azzal, hogy mire is jó a lista?
Talán nem okozok meglepetést, ha azt mondom, nekem nincs külön karácsonyi listám. Nekem ajándék listám van, ami azért praktikus, mert így bármilyen alkalomra lehet találni valamit a listán – persze jó időről-időre frissítve eljuttatni a listát az illetékeseknek, mert különben lennének meglepetések. Szóval arra jó a lista, hogy mindenki találjon rajta valamit, amit gondol ajándéknak.
Mit tartalmazzon mindenképpen a lista?
Én magának a tárgynak a nevét szoktam először feltűntetni, majd a típust/témát, ezek után az árat és végül az elérhetőséget is belinkelem – a cég nevére, ahol a legolcsóbban kapható (utána szoktam nézni azért én is). Ahol van szállítási költség azt oldalt jelzem – mert ha mindenhová beleszámolnám az hamis eredményt eredményezne, mert a szállítási költség ha egyben rendeled meg egy adott helyről a dolgokat, akkor ugyebár nem többszöröződik meg.
Mi az, amit én még megteszek a listában?
A saját listámban jelöltem azokat, amiket az aktuális eseményre – azaz jelen esetben karácsonyra – nagyon szeretnék, illetve amik nem annyira fontosak jelenleg. Valamint van egy számolásom, ami automatikusan számolja, hogy összesen mennyibe kerülnek a dolgok a listán; illetve egy manuális számolásom, ami meg a fontosakat tartja számon – erre majd egy szumha függvényt szeretnék, de még nem értem rá vele foglalkozni.
A párom listája kicsit más, mert nála fontos a téma – ugyanis egy Star Warsos dolognak minden alkalommal helye kell, hogy legyen. Ráadásul nála a kreatív ajándékok és a sütik is felkerülnek a listára – így tudom, hogy legutóbb mit csináltam, és azt nem fogom megint csinálni. Itt is vannak számolások, amik azért kellenek, hogy lássam, mennyibe kerülne az aktuálisan kinézett akármi.

Ajándékozás – kinek mit

Az egyik legnehezebb dolog talán a karácsonyban, hogy kitaláljuk, kinek milyen ajándék lenne a megfelelőbb. Ez talán két esetben nagyon nehéz: ha valakit nagyon jól ismerünk, és ha valakit alig ismerünk. A családoknál egy idő után szokott lenni egy limit – azaz, hogy mennyit költenek egymásra a tagok, hogy ne legyen sértődés sehol. Illetve vannak olyan családok is, ahol a nagycsaládos eseményen csak a gyerekek kapnak ajándékot – ami jellemzően a nagymama unokái, minden esetben, hiszen ők a család alja, hacsak nincsenek dédunokák.
Szülőknek
Ismered a szüleid, tudod, hogy minek örülnének, és mégsem tudod, hogy mit adj nekik? Ismerős a helyzet. Először is azt kell eldönteni, hogy egyben kapnak ajándékot vagy külön-külön. Nekik tökéletes ajándék lehet egy wellness utazás – persze olyan, ami belefér a keretbe, esetleg nagyszülők segítségét kérni –, vagy egy éttermi kupon. Persze könnyebb dolga van az embernek, ha a szülei gyűjtenek valamit (táska, toll, könyv, Coca-cola, Kinder…). A lényeg, hogy ők akár egy csokinak is örülnek, vagy a gyerekek kisebb korban rajzokkal ejtik ámulatba a szüleiket.
Testvéreknek
Nekik a csoki és egy ajándékutalvány a tökéletes. Komolyan, ha bárki is azt hinné, hogy személytelen, nos az nem tudja mennyire meg tudja könnyíteni a testvérek dolgát. Bár én idén semmit sem adok, mert a húgom lassan két éve folyamatosan a semmivel lep meg karácsonyra és szülinapomra is. Az ajándékutalvány azért is jó, mert elég csak kiválasztani a megfelelő helyet – a kedvenc ruhaboltját, vagy könyves birodalmát gyarapító helyet, vagy a szépítkezés-mánia kiéléséhez a legmegfelelőbbet – és rábízni, hogy azt veszi meg, amit ő szeretne.
Nagyszülőknek
Ők mindig olyanoknak örülnek, amiket az unokájukhoz – azaz hozzád – köthetnek. Mindig jó ötlet valami fényképes dolgot kitalálni, mondjuk bögrét vagy hűtő mágnest. De örülni tudnak egy finom bornak /pezsgőnek és egy kis bonbonnak is.
Párodnak
Amikor már a többedik – ez akár lehet a második is – alkalommal karácsonyoztok együtt bizony eszedbe juthatnak olyan dolgok, hogy milyen jó is lenne mondjuk, ha közös ajándékot kapnátok. Ezt a férfiak nem annyira szeretik, mert mindenkinek az ugrik be róla, hogy akkor valami csajos vagy éppen tök fölösleges dolgot kapnának. De saját példát mondok, hogy eloszlassam ezt a tévhitet: jövőre mi közösen vesszük meg a karácsonyi ajándékunkat a másiknak, mert együtt meg tudunk venni egy drágább dolgot is és nem lesz balhé, hogy a másik mégis mennyit költött – természetesen mellé azért valamivel meglepjük a másikat, de a „fő” ajándék az közös.

A következő bejegyzésben bemutatom nektek, hogy én miket kaptam idén karácsonyra és, hogy minek miért is örültem nagyon – ha a listán volt, ha nem. Tehát a következő írás rólam visszatér a személyesebb részre – remélem azért valakit majd érdekelni fog és esetleg ötletet kap szülinapra/karácsonyra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése