Okey, day!
Elég sok mindent csináltam az utóbbi napokban, kivétel az írás - sem ide, sem történeteket. Ennek talán az lehet az oka, hogy "A Szent Johanna gimi" nevezetű sorozat teljességgel beterítette a napjaim szabad részét. Igaz, én eleinte nagyon a sorozat ellen voltam, de így az utolsó után azt mondanám, hogy "Ide nekem az ötödik részt megint, mer' az végre olyan volt, amilyet a kezdetektől vártam". Nem szeretem, ha egy valamit ilyen sokáig húznak, de ebben az esetben talán kellett - habár néha a hajamat téptem Reni nyavalygásától.
Szóval, a SzJG elindított bennem valamit (Mit? Mit? Persze, hogy írást, csak nem azt, amit kéne...) csak ezzel két probléma van: 1) az írónő, mint magyar nem támogatja a fanficeket, mert szerző jogi... sértünk vele, vagyis ez kilőve. 2) nekem egyáltalán nem ilyesmiken kéne a fejemet törnöm, hanem mondjuk a saját regényeimen. Ettől függetlenül itt van a levegőben az, hogy nekem írnom kell valamit (olyan ötletem volt, mint szeptember 1-jei levelek Reninek és Corteznek).
Amúgy ez a SzJG egész érdekes, mert a fiú meg a lány egymásba szerettek már a legelején, csak ilyen kalandos úton-módon kerültek közelebb egymáshoz. Szerintem elkezdek írni valami light-os, sulis, szerencsétlenkedős történetet, aztán majd ha sikerült elvágnom a köldökzsinórt, akkor rendben leszek. Azért ötletek jöhetnének... Mert, nem akarok annyira hasonlót írni, de egyenlőre ötletem sincs, csak mániám.
Szóval, megírtam a portfóliómba az interjút, amit meg is osztok veletek, aztán majd írjatok, hogy milyen:
"-
Üdvözlöm, Ádám! A nevem Melczner Kinga és
szeretnék Önnel egy interjút készíteni.
-
Rendben, kezdhetjük.
-
Köszönöm! Az első kérdésem az lenne, hogy mi
volt a véleménye a Paradicsomról?
-
Igazán szép volt, a földet néha meg kellett
munkálni, de ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam ott. Az állatok
barátságosak voltak, a négy folyó és az Életfa életben tartott. De azért egy
ideig magányos voltam, amíg nem jött Éva.
-
Igen, Éva. Mit gondol, ha Éva nem lett volna,
akkor még mindig a Paradicsomban lenne?
-
Valószínűleg igen. Mindig is Éva volt a
merészebb, és a kíváncsibb. Azonban örülök, hogy bölcsebb lettem és végre értem
mi folyik körülöttem.
-
Akkor tehát nem hibáztatja Évát? Boldogok voltak
a Paradicsomban?
-
Nem, mert nagyon kedves és soha sem a rossz szándék
vezérelte. A Paradicsom egy olyan hely, ahol mindketten tudatlanok voltunk és
meg merem kockáztatni, hogy az érzéseink is csak a gyümölcsevés után
teljesedtek ki.
-
Akkor tehát az a napló, amit Mark Twain írt
hamis?
-
Ezt nem mondtam, csak nem fedi a teljes
igazságot. Éva az oldalbordámból van, ami akaratlanul is közelebb köt hozzá,
mint azt eleinte szerettem volna. Persze, amit Mark Twain írt, hogy nem
értettem kicsoda és mit akar tőlem, az igaz.
-
Beszéljünk egy kicsit arról, hogy milyen volt
eleinte itt, a Földön.
-
Elképesztően furcsa volt, mert minden
lepusztultnak és halandónak tűnt.
Tudja, a Paradicsomban a növényeket a négy folyó táplálta, akármennyire is
messze volt, itt viszont a növények kiszáradtak és Évával, nekünk kellett
gondoskodni róluk.
-
Értem. Meséljen egy kicsit a családjáról. Mi
lett Káinnal?
-
Káin volt az első gyermekünk és ezt egyfajta
csodának éltük meg. Tudja, akkor még nem tudtuk, hogy hogyan születnek az
emberek, hiszen Éva az oldalbordámból teremtett. Évának nagyon fájdalmas volt,
és közben még a környezettel is törődnünk kellett. Káin élete legnagyobb
hibáját követte el, amikor megölte Ábelt. Éva nem bírta feldolgozni, a mai
napig tilos kiejtenünk a nevét.
-
Igen, egy gyermek elvesztése az nagy veszteség.
Az utolsó kérdésem az lenne, hogy mit fog csinálni a hátralévő életében?
-
Őszintén mondom, hogy fogalmam sincs. Nem azért,
mert nincs dolgom, hanem azért, mert úgy érzem már eleget éltem. Isten azzal
büntetett, hogy meghalhatunk és mégse történt meg ez idáig. Szóval, köszönöm,
hogy részese lehettem az életnek a Paradicsomban, a Földön és az interjú
lehetőségét is nagyon köszönöm. Örülök, hogy találkoztunk!
-
Én köszönöm, hogy elkészíthettem az interjút! A
további szép napot! Viszlát!
-
Viszlát!"
