2015. június 23.

Tanévzárás

Múlthét pénteken sikeresen lezárult egy újabb félév, de aztán valahogy eltűnt a tengernyi szabadidőm. Most, hogy sikerült visszatérni leírom az én éves visszaemlékezésemet – ahogy minden évben félévkor és évvégén meg kellett tenni az ofőnek.
Egy minden tekintetben tanulságos évet zártam, ami a jegyeimen és az idegállapotomon is nagyon jól látszik. Lehet nevetni, de én elégedett vagyok a teljesítményemmel, annak ellenére, hogy nem a valóságot tükrözi. Ez volt a negyedik év, amikor szinte belebetegedtem év közben az iskolába annyira akartam valamiféle elismerést – mint eddig, ez idén sem sikerült.
Ebben az évben segítettem a padtársamnak azzal, hogy lenézte rólam a dolgozatokat. Érdekes, mert a történelem tanárom közölte velem egyik délután – természetesen dolgozat után –, hogy nehogy azt higgyem, hogy nem látta, ahogy másolok P.-ről. Pofoncsapás volt, de ettől a tanártól nem az első (és nem is az utolsó).
Ebben az évben megtudtam, hogy csak azért nem lett 4/5 a történelem dolgozatom, mert én mindig írok a másik osztálytársam K. pedig végre írt – igaz, tudja ám, hogy rólam másolta, de én csak négyest érdemlek. Sőt, ugyanez a tanár adott nekem első dolgozatomra kettest, P.-nek meg hármast és mikor rákérdeztünk miért azt mondta a tanár, hogy nem szereti a rizsázást és én azt csináltam – mondanom sem kell, hogy P. kiről másolta a dogát, ugye?
Ebben az évben megtudtam, hogy én mindig csak egy jeggyel rosszabbat kaphatok, mint P. Valamint azt is, hogy minden tanár tudja ám, hogy én lesek őróla – fantasztikus érzés, a szívem repes. Megjegyzem minden dolgozat után el kellett viselnem, hogy P. öröm ujjong – vagy éppen hisztizve mutogatja a tanárnak a dolgozatainkat, hogy márpedig az enyém nem lehet jobb.
Ami a legszebb, hogy megtudtam, ha a tanár azt mondja „mindenki, aki megszólal órán az kap egy pluszpontot” akkor az rám nem vonatkozik. Így lehet az, hogy habár irodalom órán igyekeztem a maximumot nyújtani – az órába bekiabálás nélkül –, nem értem el semmit. Szomorú.
Érdekes, hogy P.-nek csak azért lett jobb az év végi átlaga, mert az ofő kihisztizte neki a példás magatartást – pedig én őszintén mondom, nem adtam volna meg neki. Nem azért, mert ha a dicséreteit (asszem kettő is volt neki ez évben) nézem akkor reális lenne, hanem az igazolatlanjai és a késései, az órába való belepofázásai és a többi.
Van viszont két dolog, amin nem tudok meglepődni, akkor sem ha húzzák a hajam és megfenyegetnek, hogy lepődj meg. Az egyik az, hogy az ofőm konkrétan semmibe vesz – nos, az utolsó előtti nap engem említett meg, mint „tipikusan az, akinek nincs az ég egy adta világon semmije” utalva ezzel a két igazgató dicséretemre és az egy szaktanári dicséretemre. A másik pedig, hogy én soha az életbe nem leszek elismerve a sulimban – jó, ez így nem igaz, mert az igazgató szimpatizál velem. Sosem fogok év végén se oklevelet, se könyvet kapni. Soha.
Nem szeretem az iskolám, egyre jobban nem – pedig én igazán nem szerettem volna sokat, csak egy picike elismerést. Amúgy a vak is észrevette már, hogy se Anm., se én nem kapunk semmit – akkor sem, ha meggebedünk. Mi nem vagyunk tanár kedvencek, de már csak egy év.

Az év végi jegyeim:
Magatartás 5
Szorgalom 5
Irodalom 4
Nyelvtan 4
Történelem 4
Etika 5
Angol 4
Német 4
Matematika 4
Fizika 3
Biológia 3
Testnevelés 5
Társadalomismeret 5
Média 3
Művészetek 4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése