Bűnös vágyak

LisBeth - Bűnös vágyak (Zayn Malik)


Mivel nem kértél a designról kritikát, így erre nem térek ki. Habár a történet messze áll az általam kedvelt besorolástól azért üdítő élmény volt olvasni.
Amit már a prológusnál is láttam az megnyugtatott: sorkizárt szöveg. Tudod, van az a pillanat, amikor ránézel valamire és azt mondod „Na, ez igényes! Folytatom az olvasást/nézést!” és amikor a blogodra léptem ezt tapasztaltam.
Elolvastam az egészet, azonban a kritikában csak tessék-lássék kiválasztott fejezeteket fogok kiemelni, mert a kritikának a célja az lenne, hogy a régebbi fejezetekhez képest hozzá tudjuk – mindketten – hasonlítani az újakat. Remélem így is elégedett leszel a kritikával, semmivel sem szeretnélek megbántani, csak segíteni.

Prológus:
„Újabb tanév vette kezdetét, az a hír járja, hogy az új srácért mindenki odavan.” -> értem, hogy miért váltottál múltból jelen időre, de ez így nincs rendben. A helyedben vagy átjavítanám múlt időre a „járja”-t is, vagy betennék egy „máris’-t az az elé. Ezzel a két megoldással elkerülheted az időbeni ugrálást.
„- Túl hamar ítéled el az embereket. – forgattam meg a szemem, miközben berendeztem a szekrényemet a hátralévő egy évre.” -> Te is belefutottál abba a hibába, amibe nagyon sok mindenki. Ugyanis, ha így írod a mondatot, akkor az „embereket” után nem kell pont. Vagy vedd ki a pontot, vagy írd át „megforgattam a szemem’-re, mert akkor viszont kell a pont.
Találtam elgépeléseket is, amikor például „akarom”-ot akartál írni helyette „akarok” lett. A bejegyzésed tagolása nincs teljesen rendben, mert két mondat után nem igazán szoktunk új bekezdést kezdeni – azt akkor használjuk, amikor új gondolatba kezdünk, vagy nyomatékosítunk.
Helyesírási hibával nem találkoztam, a fogalmazásod érthető és könnyen pergő. A szereplőkről nem sokat tudunk meg, csak néhányuk kinézetéről és nevéről esik szó – valamint a főszereplő lány gondolataiba látunk bele. A nekiütközéses jelent elég sablonos, de örülök, hogy Te nem rögtön szerelmi szálat írtál belőle, hanem egy komorabb elviharzást a fiú részéről.
01. fejezet:
Központozásilag ugyanazok a hibák előfordulnak, de gondolom, ez azért van így, mert nem szóltak neked, hogy hogyan is kéne a párbeszédeket megszerkeszteni. Ezzel nincs gond, a következőkben biztosan figyelni fogsz rá.
Felfigyeltem arra, hogy néha múlt, néha pedig jelen időben írsz. Ebbe bele szoktak kötni az olyanok, akik esetleg jártasabbak a dologba, mert ezzel az író tudását próbálják tágítani: célszerű egyeztetni az igeidőt, mert különben akaratlanul is egy kicsit összecsapottnak tűnik az írásunk illetve az olvasót is zavarhatja.
Zayn karaktere érdekes számomra, mert sikerült hoznod azt a fajta viselkedést, amit egy ilyen családból kikerülő fiatal fiúnak el tudtam képzelni. Mégis valami fura vele kapcsolatban, de nem tudom megfogalmazni mi.
25. fejezet:
A szokásos hibákat itt is felfedeztem, de helyesírási hibával csak kevéssel találtam szemben magam. A vessző használata nekem se az erősségem, de a Word elég segítőkész tud lenni ilyen téren.
Évadzáró:
A hosszúsága meglepő, mivel egy epilógus nem szokott ilyen hosszú lenni – de ez jófajta meglepetés volt. Központozásilag nincs rendben, de ha esetleg időd adódik, akkor az egészet nézd át és az alapvető hibákat, amiket például a prológusban is írtam, azokat javítsd ki.

Nos, az új részeket is elolvastam, de mivel alapvetően ugyanazokkal a hibákkal találom szembe magam így nem térek ki részletesen rájuk. Azt kell mondjam, hogy a hibák ellenére megfogott a történeted.
A cselekményszál egyértelmű és átlátható, a szereplők emberiek és viselkedésük életszerű. A fejezetek nem egy halom párbeszédből állnak, hanem van cselekmény is, ráadásul jól kifejtett és részletes leírásokkal. Tetszett, hogy nem egy tömeg-romantikus történettel állok szemben. Tetszett a történeted, kívánok neked sok sikert a továbbiakba valamint néhány tanácsot.
1. Szerezz egy bétát magad mellé, aki megfékezik az elírásokat és ráncba szedi a bekezdéseket.
2. Minimum kétszer (de az a jó, ha többször) olvasd át a fejezetet, mielőtt kitennéd. Még így is előfordulhatnak elgépelések, de kisebb az esélye.

2 megjegyzés:

  1. Kedves!

    Nagyon szépen köszönöm a kritikát, megpróbálom kijavítani a hibáimat, a bekezdések azóta számomra is érhetetlenek, miért gondoltam azt akkor, amit, s már így is kiküszöböltem pár hibát. :)
    Jó volt ismét egy véleményt olvasni a történetemről.

    Sok puszi,
    Lis <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!

      Ez a bekezdéses a kezdő blogger/írópalánta koromra emlékeztet, amikor még azt se tudtam egyáltalán mi az a bekezdés és mikor rájöttem csak random nyomkodtam. :D
      Az újabb fejezetekben látom a javulást, de még ott is előfordulnak a prológusban említett bakik (kivétel a bekezdések tagolása).
      Hajrá a továbbiakban! :)

      Ölel:
      Stella

      Törlés