Informatika - avagy ki fogok készülni

Annyira, de annyira várom már, hogy lehetőleg sikeresen letegyem az osztályozó vizsgát, majd azt követően az érettségit. Ugyanis rövid úton fogok kikészülni, ha ez tovább folytatódik. Én nem hiszem el, hogy az én hibám minden, meg én fogom fel rosszul a dolgokat. Anyám eddig le se szart, most meg, hogy kijelentettem "szóbelinél a kettes a cél" rögtön elkezdett velem veszekedni, hogy milyen hülye vagyok és stbstb - persze mamámmal karöltve (nahát, nem hiába anya-lánya).

Szóval, akkor miért is fogok kikészülni?

Történt, hogy tegnap reggel leültem a gép elé (mint az ezt megelőző szombaton), hogy kidolgozzak 6 tételt és közben tanuljam és minden szuper... amikor édesanyám szólított. Na most, teregetés - no problem, csak néhány kivételes esetben. Ez egy ilyen eset volt, ugyanis édesapám munkásruháját nem tudom kiteregetni, mert ahhoz legalább 10 cm kellene még (na meg édesapámnak nem jó, ahogy én teregetek, szóval...) és kiteregettem a többi részt, de mondtam anyámnak, hogy azt nem tudom kiteregetni és nekem amúgy is tételeket kéne kidolgoznom. Itt kezdődött a tegnapi nap fénypontja, ami ebédnél csúcsosodott ki. Ugyanis volt egy kisebb vitánk (és a családban az emberek nem szeretik, ha mások szembesítik őket az igazsággal) és azóta nem szól hozzánk.

De engem miért ugráltat édesanyám, amikor konkrétan kijelentettem neki, hogy ki akarok dolgozni 6 tételt, és az fontos és igazán megérthetné. Amikor neki kell vizsgára készülnie és tételeket kidolgoznia, akkor simán nyavalyog, hogy ő ezt nem tudja és segítsek neki - és ezért ez a hála? Hogy én készülnék a francos vizsgára és nem elég, hogy bent az iskolában szívás az egész, de még itthon is...

Ma viszont, amikor kijelentettem mamámnak, hogy szóbelinél a kettes a cél, hát rögtön felháborodott az anyám, hogy így meg úgy... De akkor kapják be! Hát én itt szenvedek, tanulnék a vizsgára és közben próbálok normálisan felkészülni az iskolára, és itthon is csak azt kapom, hogy "egész nap a gép előtt ülsz"... És ilyenkor mindig szarul érzem magam, mert el akarnék menni futni (kocogni), sétálni vagy kirándulni, biciklizni, de nem tudom ezt megtenni, mert szombaton ugráltatnak, vasárnap meg átjáróházzá avanzsálódunk.

Bent is ilyen remek a helyzet.

Az osztályfőnököm konkrétan kijelentette, hogy őt nem érdekli, hogy a német szóbeli vizsga azon a héten lesz, amin az osztályozóvizsga, mert az informatikát mi választottuk, hát akkor hajrá. És ezzel nem is lenne semmi gond, csak akkor nem lesz olyan perfekt a németem, mint ahogy azt ő elvárná. Meg ahogy a család elvárná...

Szóval az informatikának hamar vége kell hogy legyen, mert különben megőrülök... És én csak annyit szeretnék, ha a családom végre felfogná, hogy én próbálom a legjobbat kihozni magamból, de szóbeliknél hátránnyal indulok - és éppen ezért ötös gyakorlatra/írásbelire hajtok.

(Hogy fogom én megtanulni Tiborc panaszát keddre, ha jelenleg a perifériákról és RAM-ról, ROM-ról tudok csak beszélni?!)

The winds of change

#the #past

Egy két szó az iskoláról, meg arról, hogy jelenleg egyetlen egy személy az, aki nem a barátom, de igen (fogalmam sincs mi ő nekem, de erősen barátba hajló), aki képes volt megnyugtatni. Jó, igazából azzal, hogy nem értette, hogy miről próbálok beszélni, azzal sikerült lenyugtatnia a kedélyeket.

Iskola (meglepő téma...)

Jelenleg így néz ki a félévim (tudom, hogy az egész évest kell nézni év végén)

• Nos, nagyon örülök, mert megvan a a három jegyem a mai nappal  föciből, ami azt jelenti, hogy a következő heti dolgozat osztályozása az én esetemben eléggé lecsökkent. Ennek azért örülök, mert (most nagyon csúnya leszek, de szeretem az igazságot) a tanár (akit kedvelek amúgy) kicsit szétesett. Jó, nem kicsit, hanem nagyon és nem kicsit, hanem nagyon nem tudom a mostani órák anyagát. Ez azért rossz, mert a fejébe vette ez a drága (ami amúgy nem rossz ötlet), hogy nagy téma helyett kis témákban kér számon. Nem is lenne rossz, ha lenne egy jegyzetem, amiből képes lennék megtanulni ezt az egészet. De nincs, és nem tudom miért. Lehet, hogy a könyvből kéne kinéznem a dolgokat, de fogalmam sincs mit kéne. De megvan a három jegyem - ez már félig győzelem.
• Mint látható, irodalomból lerontottam és igazából I don't know how. De nem is érdekel addig, amíg ez a tantárgy nem lesz húdenagyonfontos. (Tudom, hogy érettségi tantárgy.)
• Angolból szeretnék belehúzni, nagyonnagyon, mert mindamellett, hogy most már teljesen beleszerettem a nyelvbe (lehet, hogy a német nyelv elleni ellenszenv okozta ezt...), nekem fontos.
• Igazából, azok a tantárgyak amik érdekelnek, azok mennek és oké, a többit meg egy minimum négyes szintre szeretném teljesíteni. Szeretném azt a fizika kettest onnan kirugdalni, mert lehet, hogy nem érdekel a tantárgy maga, de majd a sokadik-diplomámhoz kelleni fog egy része.
• A sűrű matek röpikkel nekem csak annyi bajom lesz, hogy a matek nem áll az első hármasban - és az informatika helyére nem fog bekerülni, még akkor sem, ha nagyon szeretne. A matek az matek, amit hiába ért az ember, ha a dolgozatban mást kérdeznek. Szerintem emiatt is nem szeretnénk mi sűrűn dolgozatot írni, mert nem tudjuk milyen feladatokhoz lesz kedve a tanárnőnek. Remélem TZ-t nem akar majd ebből az anyagrészből íratni...
• Jövőre talán a magabiztosságomon is kéne fejleszteni, mert néha olyan jókat mondok csak nem hangosan, hogy magamban örülök meg minden, de... Ugyanakkor félek, hogyha hülyeséget mondok akkor úgy néznek rám majd, mint ahogy a töri tanárom nagy általánosságban néz rám. (Nem tudom a tanároknál hogy megy ez, de engem nem motivál a minél keményebben/szigorúbban annál jobb módszer.)
• Soha többé nem fogom szerintem elmondani egy tanárnak sem mit gondolok róla (főleg nem angolul, I know I am stupid), vagyis nem úgy, hogy nincs rá egy kis időm (kis idő alatt értve legalább két óra), mert szerintem a fele nem érthető és azt se tudom a végére már mit akartam írni.
• Jajj, de a biológiának most nagyon örülök, mert csak nekem lett ötös a dogám. Vicces, mert teljesen abban a hitben voltam, amikor a tanárnő mondta, hogy csak egy ötös és egy négyes lett, hogy a négyes az enyém és az ötös Livié, de nem így lett.

Művészi fotó lett :D

#the #future

Úgy döntöttem, hogy megváltozok - anyám, hogy én mennyiszer eldöntöttem már ezt. Sajnos úgy érzem a barátaim nem is a barátaim. És sajnos azt hittem, hogy ha a legkedvesebbel megbeszélem a dolgot, akkor minden rendben lesz. Sajnos úgy látszik, hogy a barátomnak "értelmezési és/vagy rövidtávú-memória gondjai" (néha nem érzik az emberek az idézőjeles dolgokat) vannak, mert az egészet úgy kezdtem, hogy "tudom (néha) mindig idegesítő vagyok..." és a kedves beszélgetés végére oda lyukadtunk ki, hogy én tényleg egy idegesítő ember vagyok és az én hibám az, hogy eltávolodtunk egymástól. Engem nem zavar túlzottan, hogy miért gondolják rólam, hogy idegesítő vagyok és ez a miért volt az, aki megnyugtatott és annak ellenére, hogy szerintem nem fogta fel teljesen amit írtam, olyat írt, amit nem neki kellett volna. Mindenesetre akkor innentől kezdve gyökeres változtatás, és nem a miért kigyomlálásával fogom kezdeni, mert ő, ha elfoglalt, vagy nem akar beszélgetni nem azt írja, hogy "Mennem kell, jöttek" (ezzel hazudik), hanem, hogy "Elfoglalt vagyok". 

Sokszor elgondolkozom mi lenne velem, ha mindent be kéne magolnom és olyankor rájövök, hogy képtelen lennék rá. És talán emiatt nem tudom teljesen átérezni R.helyzetét, mert ő azt mondja, hogy neki ezt kell csinálnia. Én megpróbáltam megérteni, de nézzük a tényeket: annyira taszítjuk egymást az egykori klikk (értsd: én és ők), hogy hihetetlen. És igen, én szemét vagyok biztosan, de nem vagyok tömeggyártmány és én igenis kedvelek másokat. Azt hihetné az ember, hogy én milyen kis hülye, koromnak nem megfelelő (abba az értelemben, hogy nem nézek ki a koromnak megfelelően) vagyok és igazából ez nem teljesen igaz.

Lehet, hogy nem nézek ki tizennyolcnak és nem úgy viselkedem néha, de olyan emberekkel vagyok körülvéve a nap nagy részében, akik hihetetlenül gyerekesek is tudnak lenni. Nagyon furcsa ez nekem, és lehet, hogy más vagyok, de sosem szerettem kitűnni a tömegből. El kell tudni viselni az árát, mert ezzel a lépésemmel azt eredményeztem, hogy mindenki a kis naiv lánykának néz. A helyzet az, hogy én megelégeltem, hogy koravénnek néztek és kaméleon lettem, és nem bánom csak néha rossz érzés.

Nem tudom, hogyan kéne viselkednem, de ez van. A napokban tudtam meg anyutól, hogy ők gondolkoztak rajta, hogy egy tehetséggondozó iskolába küldenek, mert kár lenne elpazarolni a tehetségemet, de aztán inkább mégse, mert tudták, hogy az kiölné a lelkemet. Nagyon, nagyon hálás vagyok nekik azért, amiért nem erőltették ezt és oda járhatok ahova járok. És azokkal az emberekkel, még akkor is, ha nem mindig érzem úgy - mert ezek az emberek fejlesztenek, formálnak.

Nem tudom, hogy milyen változást akarok, mert eddig megvoltam ezzel az énemmel, de úgy látszik valamit rosszul csináltam. Szóval elkezdek magolni, hogy átérezzem R. helyzetét, aztán nem fog érdekelni senki más csak a klikk. És talán még arra is rájövök R. miért mondta azt, hogy úgy nézek rá mint egy véres rongyra, amikor ő néz rám úgy. De nem tudom...

I don't know anything :(

"Do you have any problem with me or with my work?"

!A következő bejegyzésben az iskolai élet "másik oldaláról" lesz szó, ami azt jelenti, hogy túl sok pozitívum nem lesz. Ez a mai esti beszélgetésnek következménye. Szóval a "másik oldal" képviselőinek... No!