Díj

Vajon mi történik akkor, ha egy személyes blog díjat kap? Hát, válaszok. Habár ez a blogocskám éppen átalakításokon esik át és csak remélhetem, hogy egyszer végre nyugodtan feltehetem a megírt bejegyzéseket - amik igazából még nincsenek, de készülnek - azért megnyitom, nehogy azt higgye az a maradék kis olvasóközönségem, hogy eltűntem.

Készülnek bejegyzések is, de most itt egy díj, amit Livitől kaptam. 

Blogszülinap

2 éves a blog

{2012. október 30. a blog megnyitja kapuit; 2012. október 31. az első bejegyzés}

Nos, elértük ezt a mérföldkövet is, amit én amúgy nem is nagyon figyeltem. Az ilyen „x éves blogom, juhé” dolgok sosem kötöttek le igazán, vagyis csak ezen a blogon nem figyelem, mert nem érzem társadalomközpontúnak. Úgy is gondoltam, hogy itt a szünet, ami alatt blogszületésnap van és akkor itt az ideje átalakítani megint egy kicsit a dolgokat – de a lépések nem úgy jöttek ki, úgyhogy ez marad jövőbeni tervnek. Október 30. szép őszi nap, blogszületésnap, Sleepy anyuja-születésnap, már-csak-egy-nap-október.

Két év alatt elég sok minden változott a blogon, például összeolvasztottam a könyves blogommal így megnövekedett a bejegyzések száma. Megpróbáltam kicsit rendszerezni a blogot nem sok sikerrel ugyan, de még nincs veszve minden. Eltűntek a barátaimról szóló posztok – csak elvétve írtam róluk – mivel ott gyökeres változás állt be. Szerelmes lettem, Brig is szerelmes lett – az, hogy melyikünk szívott nagyobbat remek találós kérdés. Sokat gondolkoztam, túl sokat. Megtanultam kódokat szerkeszteni – ami remek, ha valakinek van blogja és nem ér rá a tucatnyi design blog, tucatnyi elfoglalt emberkéire „várni”.

2013-tól egy tanárom is olvashatja a blogom, ami egy kicsit arra ösztönzött, hogy azért valahogy úgy írjak, ahogy „lehet”. Egy másik tanáromról meg gyakorlatilag egy életrajzi könyvet tudnék írni – hm, nem is rossz ötlet, még beleveszek pár tanárt és kiadatom a „Diák szemmel tanári életrajz” könyvet… nem, inkább mégse. Viccet félretéve: egy tanár látogathatja a blogom (Panna azt mondta, hogy majd ha vége a sulinak, akkor az egész tanári karnak mutassam meg, mert érdekeseket írok… hát marhára) és egy pedig elolvashatott egy bejegyzést, amit ide szántam.

"Felkészülésből jeles"

Nos, ugyebár én csütörtökön egy hosszabb sétára megyek, amivel egyre több gondolat jár - kezdve ott, hogy anyám most nagyon hisztis és így beszélni se lehet vele ergo még nincs megbeszélve semmi. Na, ez nem is lenne gond, mert már fel vagyok készülve a veszekedésekre, de a többi nehezítő körülmény már jobban aggaszt.

Hogyan (ne) készülj fel egy túrára?

1. Fázz meg! Nincs is jobb, mint percenként fújni az orrod különben megfulladsz. És, garantáltan több kalóriát égetsz a "hegyre fel" lépéseknél.

2. Üsd be a térded! Ha szeretnéd felmérni fájdalomküszöböd akkor remek lehetőség ez a verzió. Ügyelj, hogy másnap kék színű legyen az említett testrész és arra is, hogy csak két perc után (de onnantól kezdve állandóan) kezd érezni, hogy fáj. Nagyon hasznos, ha mazochista vagy, illetve szereted a nehezítő körülményeket.

Csütörtökök

Hy everybody!

Egy hét múlva ilyenkor én már nagyon remélem, hogy már nagyjából legyalogoltam 52 km-t és nagyon remélem, hogy tényleg ott fogok tartani, hiszen az azt jelenti, hogy sikerülni fog szintidőn belül teljesíteni. Hogy miről is beszélek?

Október 23-án én Szomorról fogok indulni egy túrán, ami 52 km hosszú és 14 óra a szintidő – ez azt jelenti, hogy kb. este kilenc óra körül kéne beérnünk. A kéne most nem azért szerepel, mert lehetetlen a teljesítése, hanem azért, mert úgy van megbeszélve a „csapattal”, hogy aki Sleepy tempójába megy az legkésőbb 13 óra alatt teljesíti – bár Sleepy erőteljesen hajt a 12 órás teljesítésben. Én, aki kb. 8 óra alatt teljesített több mint 30 kilométert – pontosan nem tudom megmondani, de 35 körül volt – csak úgy a semmiből, remélhetem, hogy az 52 is menni fog. Motiváció többszörösen is megvan, hiszen nem akarok lemaradni, szeretném Sleepyvel teljesíteni és szeretnék szintidőn belül beérni, hogy kapjak oklevelet meg kitűzőt meg mindent.

52 km. Rohadt sok, és még nem igazán sétáltam ennyit, igazából régen sétáltam egyáltalán valamennyit – jó, nem olyan régen, de régen voltam hosszú túrán. Szóval van bennem egy adag félsz is, ami megint csak összetett. Először is ott van a kudarctól való félelem, ami egyre erősebb lesz. Másodszor pedig, azért mennyivel másabb elmenni egy tapasztalt túrázóval elmenni túrázni, mint a családdal? (Abban az értelemben, hogy tudom elvben egy túrára mit kéne vinni, és tudom mit viszek én.)

Na, ma megkerestem Sleepyt, hogy akkor most tisztázzuk azért személyesen is az infókat, majd megkérdeztem azért, hogy „Hol is van a Széna tér?”. Kérdésemre a válasz egy szemöldökfelhúzás, majd egy tipikus „nem-pesti” válasz jött: „Azt hittem te tudod, hiszen… pesti vagy.” Frappáns reagálásom öt szóból állt: „De hát, az Budán van.” Szóval párbeszédünk első részéből kiderült mennyire fáradt (bár inkább csak kialvatlan) vagyok, s ezután minden csak „jobb” lett. Mindenesetre Sleepynek volt kedves kérdése is, ami valahogy úgy hangzott, hogy minden megvan-e a túrára, vagy adjon valamit – megnyerő válaszom biztosan biztosította abban, hogy én túlélem a túrát, ugyanis közöltem vele, hogy térképem nincs, de az általában nem szokott lenni nálam. Innentől kezdve szóba került a húgom, s hogy milyen kérdésekkel fogja Sleepy megszívatni őt, aztán szépen eltértünk a túrától és jött a földrajz. Az viszont külön történet.

Jelenleg még azt se tudom miben megyek, nemhogy mi kerül a táskámba, a táskámba ami még egy nagyon jó kérdés. Lesz itt olyan vita kérem szépen, mint annak a rendje – hiszen jön Húgica, anya és én. Húgicát és anyát letudjuk egy táskában, mert anyucika szereti, ha fél távot viszi csak a táskát – azt meg egy táskával könnyű megoldani. Viszont én, aki képes elvinni a legkisebb itthon található táskát úgy, hogy minden – szerintem – szükséges cucc benne van. Ami meg nincs, nos, habár Sleepy anno azt mondta „ne hagyatkozz arra, hogy a társnál lesz, mert én már sültem így fel”, annak ellenére most nagyon nagyvonalúan írt a résztvevőknek – szóval ki tudja mi lesz itt. Mondjuk azon mindig meglepődök, ahogy rólam úgy beszél, mintha már vagy négyszer teljesítettem volna a távot és amikor azt kérdezem, hogy menni fog-e ez nekem rávágja, hogy szerinte igen.

Nos, ezt csinálom én jövő héten, EZEN a túrán fogok végig kutyagolni. Utána olvastam és vannak beszámolók, amik ajánlják ezt a nagy távot olyanoknak is, akik még 30-40 km-t sem gyalogoltak – és habár én azt a távot közel legyalogoltam, azért más volt. Jaj, de félek.

~o.O~

Két hét múlva csütörtökön pedig – jaj, ez annyira izgi – a blog két éves lesz. Ez még nem tudom mit jelent, hiszen nincs ötletem mivel készülhetnék. Ha belegondolok milyen régóta blogolok és ez a blogom csak két éves… Meglepő, hogy már ennyi ideje írok a jelentéktelen napjaimról. Két éves a blog, lassan egy éve ismeri ToZó az elérhetőségét…

Tetoválás? + Hétvégém

Tetoválás

{Igen vagy nem?}

Szóval, úgy döntöttem leírom rövidke véleményem erről a művészeti ágról, mert engem egy ideje már foglalkoztat a téma. Tetováló művésznek lenni szerintem elég nagy kihívás és nagyon jó kézügyességgel kell rendelkeznie annak, aki ezzel pénzt akar keresni – én érthető módon, a kevéske rajztehetségemmel sosem leszek az.

Viszont az, hogy magamra varrassak valamit csábít – és a továbbiakban ezt fejtem ki bővebben!

How are you?

Tegnap volt egy naaagy gála műsor a 25 éves német testvériskolai kötelék miatt. Igen, ez egy ilyen jubileum (tudok én még mondani dolgokat, amik 25 éve történtek but I won't) és mindenki teljes extázisba volt, a német tanársereg és mindenki alig várta, hogy megnézhessék mit tudnak ezek a magyarok kihozni ebből a szép eseményből.

Én, mint ruhatáros kezdtem, majd lett belőlem kulcsos és végül mindenes - it was so funny... khm... nope. A végén már azért könyörögtem, hogy valaki adjon egy széket, amire leülhetek, mert teljesen kikészített a mindenhol ottlevés. Például a büfések nem nagyon szóltak az ott ólálkodó diákokra, hogy nem kéne mindent felzabálni az állófogadás előtt - így én intézkedtem, azaz éltem a "ha bármi van,a mit nem tudtok megoldni szóljatok" kéréssel, amit a büfébe beosztott tanár mondott. Nem sokról maradt le, és nem teljes szívemből hívtam ki, de ránk nem hallgattak. A teremben amúgy semmi levegő se volt, ezért tízpercenként kimentem - azok, akik az ablakokhoz közel ültek néha felálltak és odamentek az ablakhoz, viszont nem mindenkinek adatott meg ez a lehetőség.

Nagyon jókat nevettünk, és nagyon elfáradtunk. Én amúgy se sokáig bírom a tömeget - mármint azt a fajtát, amikor mindenki egy helyre tömörül -, és ez meg is látszott, mikor kiálltam a lépcsőfordulóhoz egyedül, hogy akkor majd ott nekem jó lesz. Odajött először Máté, akivel alig pár percet beszéltünk, amikor Sleepy is felfedezte a lépcsőforduló adta nyugodt-evési lehetőségeket, azaz beállt mellém. Innentől kezdve nekem nem kellett volna messze mennem, ha enni akartam volna - nem voltam éhes, úgyhogy csak egy pogácsát loptam a tányérjáról - mert az ő tányérja mindig tele volt. Pasi... Jaj, erről egy kicsit (mert Panna kérdezte miről beszéltünk, mire nem a valóságnak megfelelő választ kapta |nem Panna, nem a kiskecskék születése volt a téma|) beszéltünk: a dehidratáltságról; az alvásról, amiből neki kevés jutott, mert készülnie kellett az órákra/dolgozatjavítás; a délutáni alvásról, amire ő szoktatott rá engem, és felhúzta úgy a szemöldökét, ahogy szokta; MaZsoról, mert egyetértettünk abban, hogy kedves, de furcsa szerzemény; a telefonomról, mert küldött anyámnak egy SMS-t; a kajalopásról, mert lusta voltam elmenni és féltem, hogy valami tanárszerzemény elfoglalja a helyem ééés nagyjából ennyi, ja meg a pezsgőzésről, amit egyikünk se ivott. (Megjegyezném, hogy meglepődött szerencsétlen mikor odamentem elé és kezet fogtam vele, hát az a nézés mindent megért.)

Fél háromtól, negyed kilencig öröm volt mosolyogni és beszélgetni, hogy tudjam: másnap úgyse változik semmi, csak nem felelünk. Ez jó volt, de mondjuk ennyi volt jó a mai napban. Meg persze a csoki. És akkor most kicsit kitérek a mára.

Először is a mai megfigyeléseim (ráérek na, és szeretek figyelni):

1. az iskola nem alkalmas egy bográcsozás előkészítésére, mert minden hagymaszagú lesz;
2. MaZso ma kevésbé volt lelkes és lovagias - kihalnak a lovagok?! - pedig ő eddig mindig az a kettő volt.
3. Sleepy valószínűleg - tipp! - a hátsózsebében tartotta a tollat, ami szabadjára engedte a tintát (ejnye én! hát hová téved az én szemem? Ja, hogy a lépcsőn előttem ment fel...)
4. ToZó kb. annyira volt lelkes a mai délutáni programja miatt (ami nem tudom mi), mint amikor a "dolgozatíratós" szettje van rajta (értsd: ha az az öltözék van rajta tuti, hogy dolgozatot irat).

Szóval, ma amúgy szerintem a szokásosnál is hangosabbak voltunk, de ez abból is adódhatott, hogy tegnap későn értünk haza és nagyon fáradtak voltunk. Szóval amúgy se tudtak volna velünk mit kezdeni a tanárok, de így még jobban kiakasztottuk őket - vagyis csak azokat, akik nem vettek részt az ünnepségen. Szóval ilyen volt ez a nap, röviden... hosszan... na az hosszú lenne.

Elegem van

Elegem van

{Őszinte és kegyetlen}

Elgondolkoztam, sokszor, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést és miután visszajött a gépem – sikeres újraélesztés, oh yeah – úgy döntöttem nem írom meg. Aztán R. írt, és felhozta, felhozta azt a témát, amit én nem akartam – mert miért akarna bárki is beszélni olyanról, amivel valaki mást is szóbahozhatna, nem jó értelemben?

Azt mondtam tavasszal, hogy akkor nem írok a barátaimról bejegyzést, mert ők nem szerettek volna a részesei lenni – szóval kb. az életemnek se, de ez más kérdés. És most eljutottam odáig, hogy A. konkrétan bebizonyította, hogy nem a barátom – a szomorú, hogy R.-rel annyira össze vannak nőve, hogy nem egy, hanem két barátomat is elveszítem.

Bejegyzés arról, hogy igenis van lelki terror, nem vagyok hülye és nem lehet palira venni. Elképesztő részletességgel.

Én és a technika

Előre is elnézést kérek a hibákért, de tabról nem éppen két perc minden egyes szót perfect leírni. 

Szóval, történt az, hogy tegnap rendetlenkedett a gépem, de gondoltam múló szeszélye a drágamnak. Hát, a szomorú helyzet, hogy nem reagál az újraélesztésre és kezd megőrűlni (igen, én tényleg egy emberként kezelem a gépem), ami egy számomra szönyű dolgot jelent: Dániel.

Mivel technikai tudásom a saját ilyesfajta ketyeréimre nem alkalmazható - mivel nem szeretnek engem - így kénytelen vagyok másra hagyni. Márpedig ami azon a gépen van minden kell, de tényleg. Rajta vannak a történeteim - a befejezett és a még fel sem került -, a verseim és minden emlékem. Továbbá mindenem, de tényleg, minden rajta van, amit kell csinálni illetve kellett... Az, hogy azokat hogyan és mire varázsoljuk rá - mert több kilobájtnyi adatot nem olyan egyszerű átpakolgatni.

Majd jelentkezem!

Rövidke bejegyzés

Itt a szeptember vége, szóval jönnek az újabbnál újabb évadpremierek, amiket már úgy vártam - igen, ez egy kicsit a sorozatokról fog szólni.

Mivel elég türelmetlen vagyok, ha sorozatokról van szó, így általában angolul megnézem - ha máshogy nem, hát a képekből megértem mik történnek. A következő körben pedig feliratosan is megtekintem, hogy például a Grey's Anatomyból a szakszavakat, illetve a Bonesban is akadnak szakszavak, amik megértéséhez kevés az én angol tudásom.

Ma tehát megnéztem a GA legújabb részét, ami finoman szólva sem nyűgözött le, mert Meredith utolsó jelenete eléggé felbosszantott. Viszont a Bones premier megnézése után tíz perccel is csak ültem a gép előtt és zokogtam - a húgom természetesen éppen hazaért és jól ki is röhögött. Van nekem egy függőben lévő beszámoló/vélemény szerűségem a Bonesról, de most nem tudom hogy fejezzem majd be, mert a jövőheti lesz valószínűleg az utolsó, amit megnézek.

SPOILER! Volt egy fogadalmam miszerint, ha Sweets meghal, én kaszálom a sorozatot - most vegyes érzelmekkel tele vagyok. RIP Sweets SPOILER!

Jubilálunk!

Van nekem egy bejegyzésem, amit nem tettem még közzé, de valahogy az nem is illik ehhez az igen érdekes alkalomhoz - igazából, de illik valamilyen szinten. Gondoltam írok egy másik bejegyzést, amiben mindenfélét összegyűjtöttem - azt a másikat meg még két másikkal teszem közzé, hahaha.

Először is, ez a 270. bejegyzés, amit erre a blogra felapplikálok - juhú, ez már nagyon soknak számít, közel 300, ami szerintem még ebben az évben meglesz. Ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy ennyi emlékben - igen, a könyvvélemények is azok - nem reménykedtem, mert sosem hittem volna, hogy képes vagyok egy naplót majdnem rendszeresen írni.

A másik pedig, hogy ez a 100. bejegyzés 2014-ben. Ennek az évnek az első pillanata egy telefonhívás volt ami félig-meddig megváltoztatta az utánakövetkező eseményeket. Aztán ebben az évben történt még előrehozott érettségi, veszekedések és asszem még szerelmes is lettem. Ez utóbbi már régóta kikívánkozik belőlem és az egyik bejegyzésben erről is lesz szó - hahaha, tanulságos mese lesz azt hiszem, én csak édes-mézes-cukormázos love storynak hívom, aminek az iskolában helye nincs.

Szóval, a századik bejegyzésem 2014-ben, még kell harminc és többet írtam, mint tavaly, és akkor meglesz a 300. bejegyzésem.

Juhú! 100!! :D

Gyors bejelentkezés

Nos, már a második hét végét koptatjuk és már van három jegyem: kettő angol nyelvből, egy angol emeltből. Ebben a második hétben a fizika tanár idegrohamot kapott, mert már hetek óta iskola van és miért vagyunk kamaszok és le vagyunk maradva. Mondta ezt úgy, hogy a harmadik órán a harmadik leckét kellett volna vennünk, ha értettük volna az első két leckét - így viszont tényleg "le leszünk maradva".

A biosztanárnővel nincs különösebb baj, csak most kitalálta, hogy minden óra elején felel valaki. No most ez egy kicsit unfair helyzet, hiszen biokémiát tanulunk, ami enyhén szólva se sétagalopp. Ennek ellenére egyik napról a másikra kell tudnunk táblázatokat kívülről, mintha nem lenne más - nem azt mondom, hogy lehetetlen megtanulni, de azt igen, hogy lehetetlen, ha például internet/számítógép szükséges hozzá, ami lehet hogy valakinek nem állt éppen rendelkezésére. No, mindegy - vagy nem annyira!

Ja, ma finoman szólva is letámadtam az ex-földrajztanárom (neki is kéne találni vmi nevet, mert NagyP és ToZó-t könnyebb és rövidebb...), mert tegnap tett nekem egy szívességet és hát kíváncsiságom legyőzött. Szóval megtudtam a tanárok hogyan tudják megnézni a dákok jegyeit és megtudtam, hogy ötös lett az angol 1-4. dolgozat - kaptam gratulációt, aminek örülök, mert már tavaly is ő volt az, aki velem örült a sikereimnek (kivétel földrajznál, mert annál a 11. ötösöm már sok volt...). Szóval vele beszélgettem egy egész szüneten át, ami valahogy pihentető volt - nem azért, de sokkal jobban élveztem a társaságát mint A.-ét és R.-ét ma... ez valószínűleg azért volt, mert velük most nem volt téma, míg az ex-földrajztanárral igen. Amúgy égett az arcom, de nem volt gond, ezt már asszem megszokhatták tőlem - négy éve képes vagyok vagy magamat vagy másokat totál zavarba hozni.

ToZó hozta a formáját, most éppen "élien" volt - bár a dark/nesst még magyarul se tudnám megfogalmazni. Azért, na, ToZó az ToZó holnap egész biztos fagyos hangulatot fog teremteni - ismerve a csoportot tuti azokat fogja felszólítani, akik semmit se tudnak a feladatokhoz szólni, vagy senkit sem. Én inkább a senki felé hajlanék, mert péntek és hétvége és... de tudom, hogy erre little esély van.

Még beszéltem NagyP-vel, mert a húgom ugyebár hozzá jár infóhoz és "lángész" belőle - szóval nekem kell segítenem. De a húgomnak azt mondta, hogy örül, hogy taníthatja - persze, mert mindenki azt hiszi, hogy a húgom én, pedig nem. ToZó is "de ő nem is szőke"... hát akkor a falat kapartam volna legszívesebben... Nem hasonlítunk annyira és másban is vagyunk jók. Mindegy, szóval húgom mint egy klón...

Itthon aztán tényleg segítenem kellett a húgomnak. Meg kell mondjam ennek örültem, mert az informatika az egyik, amit a jövőben tanítani szeretnék és ráadásul a számrendszereket kellett elmagyaráznom, ami azért pluszban is jó, mert azt az érettségiig én is csak nyögvenyelősen tudtam és kicsit aggódtam, mi lesz ha nekem azt tanítanom kell, de nincs itt probléma. A húgom nagyjából érti a dolgokat, de amiben nem tudok segíteni: megtalálni a logikát. Már számtalan verziót mutattam, de még nem érzett rá az ízére így kicsit féltem.

Amúgy ma feltettem az Ajánlok menüpontba a könyveket is, úgyhogy már azok is elérhetőek, bár most jutott eszembe, hogy egy könyvértékelést még nem tettem fel.

Azért remélem mindenki jól van és nem adta fel a második héten! Tudom, hogy vírusok tömkelege támadja az immunrendszert, de legyetek erősek!

Kezdőd tüdőgyulladás és egyéb finomságok!

Hát, azt nem állítanám túlzottan, hogy van két szónál hosszabb mondat, amit ki tudok mondani fulladásroham nélkül, de most már legalább ez csak beszéd közben fordul elő - lélegezni azt tudok, köhögés nélkül is. Csak, hát a suli nem vár...

Megkérdezte a dokinéni, hogy szeretnék-e pihenni maradni mire anyám rávágta, hogy "Nem, szeret iskolába járni!" szóval azért, mert a húgom már itthon van betegen és ő meg itthon van és tanul. Szóval nekem irány nulla házival a suli - mert ugye az itthon töltött pár percben csak ebédre volt idő, aztán irány az orvos és hatkor hazaestünk. Gondoltam ha itthon leszek majd megcsinálom az elmaradt dolgokat, de úgy fáj a fejem, hogy ezt a pár sort is kínszenvedés leírni.

De várom a mesém, ami csak nem akar érkezni, pedig beszéltem a mesélőmmel, hogy akkor ma kapok - nesze semmi, fogd meg jól. Oké, tudom, hogy két napos séta után - no meg 8 óra alvás után - még mindig kialvatlannak érzi magát, de otthon volt már mióta és tuti aludt. Nincs mesém, nincs még házim és életerőm se nagyon - szomorú.

Szóval most félhullaként teng-lengek és még várok egy kicsit, aztán szerintem bealszom. Csak este ne lenne ez a túlzott fuldoklás...

UPDATE: Kaptam mesét, kicsit rövidebb lett, mint ahogy azt egy hosszú túrához illik, de estimesének tökéletes volt. Sőt, most még tippek-trükkök részletek is el lettek rejtve benne. Imádom ezeket a meséket!

Eltelt az első hét

Igazából nem terveztem ennyi iskolás bejegyzést - mégis így alakult -, de asszem ezt még megemlítem. Szóval, végre hétvége - és most nem feltétlenül azért végre, mert annyira szörnyű lett volna a bent töltött idő... Ma reggel rám tört a köhögés - igen, az orrdugulás és minden után már köhögök, ami szörnyű.

Az első hét amúgy nem volt rossz, csak keddtől kezdve én tompának és kedvtelennek éreztem magam - persze az első hetet nem hagyhattam ki, ééés ezzel még voltak páran az osztályból. De túléltük, még azt is, hogy az igazgató kedden ide-oda ugrált történelemből - és meglepetést okozott a másik helyettesítő kilétével.

Kaptunk már házit, kaptunk jegyet - yes, ToZó, the class and the irregular verbs - és eddig egész jól alakulnak a dolgok. Várom már a jövőhetet és kíváncsi leszek meddig marad ez a nyugi - mert jelenleg még nyugalom van.

Hagyma leves: csókolózás vagy nátha ellen?

Igazából tudom, hogy a fokhagyma az, aminek áthatóbb az illata - én nagyon szeretem - de a hagymás ételekre is mindig megjegyzik, hogy "ezek után nem csókolózol. Hát, hagyma ide vagy oda én amúgy sem csókolózom, ugyanis partnerhiányban ez a cselekvés fölösleges és nem üti fel a fejét.

Amit viszont remélek, hogy két bögrésleves után - igen, tudom, de most hirtelen ez volt a leggyorsabb megoldás - elkezd enyhülni ez a kínzó orrdugulás. Ja, igen: megfáztam. Tegnap hangom nem igazán volt nap végére, aztán este elkapott a levegőhiány. Ez engem mindig is idegesített, mert így a rossz közérzet mellé még párosul a tompaság is - nos, ez az, ami egyik tanárt se érdekli. Illetve van, aki felteszi a kérdést, hogy akkor minek jöttem be. Azért járok be még ilyen állapotban is, mert nincs lázam és így anya azt mondja, hogy mennyek csak. Ráadásul most nagyon nem szeretnék kimaradni és remélem hétvégén elmúlik, mert nem akarom kihagyni az órákat, év eleje van.

Jaj, azt azért le akartam írni, hogy a matektanár - új van - az kérte, hogy mutatkozzunk be és mondjuk a hobbink, aztán mondta, hogy ha megtisztelem, akkor szívesen olvasna tőlem... Szívesen mutatnék neki valamit, csak az a baj, hogy ilyen térre nincs mit - a háttérben folyó regényötletemet meg még csak meg se merem említeni. Szóval majd meglátjuk, hogy mi lesz, lehet eszembe jut valami.

Ezennel megnyitom a...

... 2014/215-ös tanévet

Back to school

{Bejegyzés az új tanévről}

Itt egy újabb lehetőség, hogy mindenki megfogadja – most bizony tanulni fog, ez persze az első két hétben működik is, aztán elkezdődik a tanárok részéről a bekeményítés, a diákok részéről meg a figyelemmegoszlás és ez együttesen fejetlenséget okoz.

Jelenleg már a fejünk fölött lebeg egy dolgozat és már most tudjuk, hogy szeptember másodikától kőkemény tanulás – habár ilyenkor a tanárok még elnézőbbek, hiszen nekik is véget ért a szünet. És ezek után következik a belerázódás – amit jobb, ha első héten mindenki megeszközöl, utána ugyanis már senki sem olyan elnéző – egészen a „mindjárt téli szünet és karácsonyig”, és utána mindenki tudja mi a tanárok kedvenc mondata: Szünet után már nem szívesen foglalkoznak a javítással, addig tegyünk meg mindent. Aztán, ha a villámdoga az utolsó nap nem sikerül jól, az már a te gondod…

Az én első napom tele volt meglepetéssel és kicsit úgy érzem a mókuskerék már tegnap elkezdődött. Hiszen ki beszél egy tanárával arról, hogy ki mit vár? Természetesen én, és ez már kicsit sem zavar.

Én ezennel megkezdtem az utolsó előtti évem, ami már számít – igen, az elmúlt két napban napi százszor megkaptam, hogy most mindenből kitűnőnek kell lennem – és összeszorítja a gyomrom, ha arra gondolok: jövőre ilyenkor már javában csak az érettségire tudok gondolni.

Ebben a bejegyzésben feltűnik: az ex-informatika tanár, az ex-földrajz tanár, a történelem tanár, az angol tanár és a new tesitanár – ők legalábbis egy leheletnyivel többet szerepelnek majd, csakúgy mint az új tanárok. És ez enyhén személyes hangvételű, ami... na, majd olvasás után!

A bejegyzés tartalma:

Egy hét 31 óra

Továbbtanulásból elégtelen

Meglepetéseké a világ

Minden egyéb

Egy kicsi a húgomról

(Frissítve szeptember 2-án)

Sosincs túl korán...

KönyvesKarácsony

Igen, már most írok egy karácsonyos bejegyzést – az, hogy miért most, ki fog derülni. A képen a kézírásom látható, ami édesapám szerint csúnya, bár az övére hasonlít – ezt mondjuk már megszoktam, mert nem ő az egyetlen, aki ezekkel a szavakkal illeti szerintem egész normális írásom.

Szóval, most írom a bejegyzést, mert augusztus 31-ig megírhatjuk a kívánságlistánk – s, mivel én megkaptam a két éve megvett 10envalahány könyvet, így most ajándék ötlet nélkül maradtam szüleim számára. Ezt orvoslásként elkezdtem felírni mire is vágyom – és természetesen, hogy megint könyvek kaptak rajta szerepet. Édesapám meg is jegyezte, hogy „Már megint könyvek?”…

Nem terveztem karácsonyra könyvet kérni, de mikor anya azt mondta, hogy gyerünk, gyerünk, írhatom a listám én nagyon megörültem – ilyenkor jó pár könyvvel lehet gazdagabb, s sosem fordul meg a fejemben, hogy mit kéne még? De idén ez egy kicsit máshogy alakult, mert amint elkezdtem leírni a könyveket még vagy száz más is eszembe jutott.

Szóval, szeptember végéig írhatjuk a listát, mert onnantól kezdve anyáék elkezdik a spórolásos-akciókereséses időszakot, aminek végén a lehető legtöbb dolgot megkapjuk. És igazából tudom magamról, hogy ha pénzt kapnék, akkor is a listámon szereplő dolgokat venném meg.

Nézzünk szembe a tényekkel...

... jövőhéttől újra az iskolában töltjük napunk nagy részét!

Örülök? Fogjuk rá. Képes lennék még jobban örülni? Nem nagyon. Miért? Az egy nagyon hosszú mese. Miért? Mert az a helyzet, hogy jelen pillanatban is közel állok a viszályhoz. Kivel? Anyámmal.

Minden év elején, mióta középiskolás vagyok arra érek haza nyár végén, hogy meg van véve x db négyzethálós és x db vonalas füzet - sima, egyszerűek voltak, amik az első héten tökéletesen megtették a hatásukat. Most viszont, hogy a húgom is követi az előre kikövezett útját a gimnáziumba én háttérbe szorulok. És ez baj! Miért? Mert anyám nem vesz füzeteket mondván nem tudom, hogy a HÚGOMNAK milyen kell... Igen! Gondolom leesett mindenkinek mi is itt a probléma - nem tudom mi kell a húgomnak így én se kapok addig semmit.

A baj eddig nem volt olyan nagy, csakhogy: pár perccel ezelőtt megkérdeztem édesanyám, hogy mégis mikor vesszük meg a tanszereket, mire közölte velem, hogy JÖVŐHÉTEN. Mondjuk úgy, nem fogadta jól a "Jövőhéten én már lehet, hogy két dolgozaton is túl leszek és gondolom az én tanáraim a házi feladatokkal sem várnak amíg a húgom megtudja milyen füzetek kellenek neki..." válaszom, de sikerült meggyőznöm az "Öt ilyen, öt olyan füzet" elvemmel, így még ezen a héten talán sikerül füzetekhez jutnom... Talán sikerült még ezen a héten megkapnom és akkor megcsinálhatom a nyelvfüzetek szótár-részét kialakítani és így tovább... Meg most ténylegesen szeretném fel is díszíteni őket, például a föciszakkörös füzetemet egy földgömbbel, a nyelvfüzeteket zászlóval és valami egyszerű - már úgy értem számomra egyszerű - ábrával is megajándékozni. Miért? Mert rájöttem, hogy sokkal szívesebben nyitogatok olyan füzeteket, amikben van valami szép - és a rajztanárom ellenére, aki egyszer megsúgta nekem, hogy "nincs ehhez kreativitásod".

Szóval, lesz füzetem és lesznek tanszereim, csak a tolltartómat nem mossa ki anya, ami baj, de majd utánaolvasok és megpróbálkozom vele én... hátha sikerül. Ha nem, akkor szomorú leszek, hiszen három éve már a társam és egykor a húgom keresztanyukájától kaptam, így hiányozna.

Az angol házim jól halad a teljes készenléthez, bár terveztem, hogy a fogalmazásokat a füzetembe írom... de füzet hiányában marad a lap... Az sem rossz, csak nagyon kell figyelnem a bekezdésekre és minden apróságra, amire normális füzetben aligha felejtenék el...

És mit csinálok a hátralévő egy hétben? Leginkább befejezem a Reign című sorozatot - naaaagyon jó, történelmes és ezen belül Stuart Máriáról szól. Befejezek egy könyvet, aminek a címe A tigris küldetése; és tervezem elkezdeni az egyik történetem. Az elmaradt könyvértékelésekről és helyértékelésekről, valamint minden egyébről nem is beszélve...

Kezdetnek beállítottam minden napra egy kész bejegyzést, de tervezek egy bejegyzést írni két aktuális kedvenc pasimról - igazából minden színész/zenész, akit egyszer megkedvelek azok a szívemben is maradnak és egy fokkal jobban figyelek rájuk, de ez most más lesz. Valamint valószínűleg elkészítem az én Top5-ös lányos kihívásra a válaszaim, hátha egyszer valaki engem is felkér - bár ennek kevés az esélye.

Addig is, én most eltűnök, de folyamatosan itt leszek. 

Mindenről, és semmiről

Heyho!

Mint azt az oldalra feltévedők - az a minimális szám - valószínűleg észrevették megváltozott a modulsáv - vagyis több oldalacska került az "On the Blog" felirat alá. Igen, ez azt jelenti számotokra, és számomra is, hogy itt az ideje egy kis felvilágosításnak - mert anélkül lehet, hogy furcsaságokba ütköznétek.

Rólam: Ez a menüpont nem változott, még mindig rólam lehet olvasni. Talán az alcímek megjelenése változott egyedül - már, ami a szöveget illeti. Ugyanis új kép került ki, 12 hónappal később ugyanott jártam - csak az új kép jobban tetszik. (A Tatás beszámolóban lesz a többi kép!)

Az oldalról: Semmit sem változott, még mindig ugyanaz található benne.

Ajánló: Oké, ez változott. Nagyon sokat. És rengeteg kódolás volt, és azt hittem - a végsőkig hittem -, hogy működik, de ez nem teljesen igaz. Aki feltéved arra a részre ne ijedjen meg, hogy eltűnik az oldalsáv - ugyanis nem eltűnik, csak a kódként kezd viselkedni és alulra helyezi magát. Amúgy ebben a menüpontban ezek találhatóak: könyvek, filmek, sorozatok, Design/kritika blogok - vélemény -, Beszéljünk a(z)..., Places. Az utolsó azért angol, mert valahogy hülyén hangzott, hogy "helyek".

Egyebek: Ez egy új menüpont, amit azért hoztam létre, hogy egy másik blogomat kvázi átköltöztethessem erre a blogra - tehát a Blogregények szerkesztése című blogom "tartalma" itt lesz elérhető. Valamint ide került a Challenges menüpont is oldalról. 

NagyTestvér: Ez a menüpont is eredetileg oldalt kapott helyet, de most már az Unatkozó Egyetemista is megkapta méltó helyét.

További blogjaim: Erről azt hiszem nem kell semmit mondanom - oldalról került egy saját aloldalra és így kicsit bővebben beleláthattok.

Amik változtak úgy az utolsó bejegyzés óta:

1. Bubis lett a bejegyzés - már úgy értem buborékalakú a középső modul.

2. A dőlt, félkövér és aláhúzott betűk színe - ezt a színekhez próbáltam igazítani, mert a zöld háttérben nehezen kivehető volt a piros és narancssárga.

3. Kikerült a csere modul oldalra Ők nem unatkoznak néven, tehát bátran kérhet bárki cserét - elvileg nem harapok.

4. A moly.hu-s widget átmenetileg le lett véve, mert az oldal nem működött megfelelően és így bezavart a blogban is.

A kész bejegyzéseknek szánt dolgok várakoznak a felkerülésre, úgyhogy nemsokára minden felkerül. Mint, ahogy a ma felkerült Blogok Birodalma poszt is - egyel lejjebb. 

Itt vagyok, ragyogok!

Augusztus 9-én sikeresen megérkeztünk Budapestre – igen, letelt az a három hét, amit a Balatonnál töltöttem. Igazából erről lesz bejegyzés, csak még nem nagyon tértem magamhoz – kicsit fáradt vagyok és a levegőváltozás is kicsit megterheli a szervezetem.

Szóval, aki nyomon követte az oldal „Nyári bejegyzések listája” modulját láthatta, hogy azalatt a három hét alatt sem állt meg az élet hiszen azért írdogáltam erről-arról, amiket nemsokára megosztok. Viszont, mivel van még elmaradásom (2-3 könyvkritika, 5 szórakozóhely, 4 hely, 5 sorozat kritika, 1 bejegyzés a nyárról…) így egy kicsit kétségbe vagyok esve – alig két hét és újra elkezdődik a rémálom, ráadásul még annyi mindent akartam csinálni. |Tantárgyaim listájáról a bejegyzés végén egy képecske látható.|

De, hogy mit is terveztem még?

1. Tata: Azt hiszem ezt nem kell magyaráznom. Ide vissza akarok menni, és már van társaságom is, csak még időpont nincs.

2. Túra: Bár ez már megint befuccsolni látszik, hiszen információ hiányában én holnap aligha hiszem, hogy felkelek. Pedig rettentő jó lehetőség lett volna találkozni új emberekkel és gyakorolni egy picit az angolt – ha már olaszul nem tudok. Nem lesz, pedig aki szervezi is szeretné ha lenne valaki, aki mg tud angolul – hát, ilyen a mi szerencsénk.

3. Írás: Nagyon nem jutott rá időm, de azért valamit szeretnék alkotni, a bejegyzéseken kívül.

4. Befejezni, amiket elkezdtem: Nem csak könyvek, hanem a blog újabb funkcióit létrehozni; valamint régieket gatyába rázni. A háttérben már nagy munka folyik, de néha úgy érzem sose lesz kész.

Szóval van egy pár dolog még és az idő meg vészesen fogy. De remélem ez a pár nap elég lesz arra, hogy kiheverjem az évet – igen, még odáig se sikerült eljutnom – és megcsináljak mindent, amit elterveztem.

Az az etika és társadalomismeret - a megnézett adatok alapján - egyáltalán nem csábít, hiszen a "Levegőt sem vehetsz!"-tanárral lesz... A művészetekről még nem hallottam, de igazából el sem tudom képzelni az mi...

Már megint egy nyaras bejegyzés...

  A címből ki lehet találni miről is lesz szó – ezért nem kezdek bele a magyarázásába. Ilyenről legutóbb EBBEN a bejegyzésben olvashattatok – szóval azokat a részeket alig fogom érinteni valamicskét.

  Amiért mégiscsak létrejött ez a bejegyzés azt úgy fogják hívni, hogy „Nyári bejegyzések listája” – ezt nem is olyan sokára a modulsávban is hirdetni fogja egy képecske az elérhetőségét. Szóval első körben erről a bejegyzésről lesz pár szó. Másodkörben meg a nyári szünetről és néhány zeneszámot is sikerült beapplikálnom…