Mert Ő megérdemli!

Interjú alanyom nem más, mint Liv, akinek többek között a fejléceim nagy részét és blogjaim hátterét, valamint kisebb képeket köszönhetek.

Az ötlet onnan jött, hogy elkezdtem olvasni a Vergiss mich című történetét és tetszik - pedig nem vagyok egy foci rajongó. És tudom, hogy sokan szeretik az írásait - tehát egy kicsit azt akartam, hogy jobban megismerjétek. Na, nem olyan alap infókkal, amiket össze-vissza megoszt és maximum két sorosak a válaszai: kicsit bővebben kifejtős válaszokat vártam, és meg is kaptam őket. 

Akik esetleg nem ismernék Liv blogját annak itt van az elérhetőség:

Castle of glass

Olvassatok Tőle!

És akkor az interjú:

Mikor kezdtél el írni és minek a hatására?

Tavaly érettségi előtt kezdődött minden. Magyar írásbelire „tanultam” – már ha azt tanulásnak lehet nevezni, hogy egyszer elolvastam a tankönyvben Örkényt, és reménykedtem, hogy ő lesz benne –, és igazából én annyira utáltam ezt a tantárgyat, és annyira untatott, hogy bármi mással szívesebben foglalkoztam, mint a tanulással. Kellett találnom valamit, ami leköt, ha már a tételek nem tették ezt. Zenét hallgattam; már akkor is nagyon szerettem a Simple Plan Get Your Heart On című albumát, és naphosszat szólt a Jet Lag meg a Summer Paradise. És az utóbbi hatására kezdődött az én SP-m.

Miért pont a foci a témád?

Mert abban úgymond otthonosan mozgok, és szerintem ez fontos. Mármint úgy értem, hogy én alapjáraton elég realista vagyok, két lábbal állok a földön – biztos ezért utáltam különben a magyart – és szeretem, ha a dolgok körülöttem valamennyire valóságosak. Még 2006-ban kapott el ez az egész fociőrület, és azóta töretlenül tart, sőt egyre jobban és jobban szeretem a csapataimat, és így egyre több dolgot tudok meg róluk meg magáról a fociról. Ismerem a szabályokat és az újságoknak meg az internetnek hála elég sok mindent tudok ezekről az emberekről. Így már csak hozzá kell tennem a saját kis részemet, és készen is vagyok.

Szerinted a történeteid miben különböznek a többi hasonló témájútól?

Az enyémek rosszabbak?? :D Nem tudom, tényleg, nem nagyon szoktam magamat hasonlítgatni másokhoz. Mindegyik történet különböző, jó esetben nem találsz két egyformát, és mindegyiket másért szeretik az olvasóik. Van amit a stílusáért, van amit a cselekményért, a szereplők miatt, és még sorolhatnám. Majd egyszer eláruljátok mi volt olyan nagy szám az SP-ben?

A fejléc készítés régebb óta a hobbid. Még mindig szereted csinálni?

Igen, persze, de csak hobbiszinten. Tök jó unaloműző az is, bár sokszor előfordul, hogy belekezdek egybe, aztán félbehagyom, mert nem tetszik, ami addig kész van belőle (amúgy ez egy-egy résszel is így szokott lenni). Örülök neki, ha az emberek megkérnek, hogy csináljak nekik fejlécet, de azt még jobban szeretem, ha elő is állnak saját ötletekkel, és nem bízzák az egészet rám, mert abból általában semmi jó nem szokott kisülni.

A fejléc készítésre és a történet írásra hogyan osztod be az időd?

Az a nagy baj velem, hogy soha, semmire nem osztom be az időmet. Nem nagyon tervezgetek előre, mindig azzal foglalkozok, amivel éppen muszáj, vagy amihez kedvet kapok. Előfordul, hogy ha valaki kér egy fejlécet vagy képet, azt mondom neki, hogy majd megcsinálom, ha lesz rá időm, erre egy óra után már küldöm is neki, mert épp úgy tartotta kedvem, hogy megcsináljam. A részekkel meg nem sietek – és ezért nem is nagyon ígérgetem őket – de szerencsére az olvasók türelmesek, és nem zaklatnak, hanem elfogadják, hogy jó munkához idő kell. :D