2015. október 18.

Elég volt!

Mikor az iskolában egy teljesen hülye matektanár vijjogó hangját kell hallgatnod, miszerint Te vagy a hülye és ő neki nincs lelkiismeret furdalása – pedig az osztály megkérte, hogy gyakoroljunk még, mert nem minden megy – nos, akkor arra vársz, hogy itthon minden rendben lesz.
Szó szerint rosszul vagyok, ha meglátom a matektanárt, mert az egész énje visszataszító. Ilyenkor szokta Szépszemű azt mondani, hogy ne álljak az emberekhez negatívan, de a matek „tanárnőnek” ez a második éve velünk. Ha az egész osztály kettest ír, akkor mi vagyunk a hülyék és „ebből látszik mennyire figyelünk órán, s mennyire oldjuk meg a házikat”. Nem tudom, ki mennyire van benne az iskolai életben, de általában a tanár azt mondja „Ne félj kérdezni, érted vagyok!” Szundinál úgy néz ki, hogy „Ne kérdezz, nem érek rá!”.

Az ilyen ember minek megy tanárnak? A táblának magyaráz, jobb esetben minden feladat típusra veszünk egy példát – rosszabb esetben, s általában ebből van több, nem –, a dolgozatban nehezített és több kérdéssorral találjuk szembe magunkat – hiszen, ha órán három példát tudunk megoldani, evidens, hogy dolgozatban simán megy a kilenc. A tanárnő minket szid, ha nem megy valami és akkor is, ha elszámol valamit és kijavítjuk. (Próbálja meg neki valaki elmagyarázni, hogy hol rontotta el… Másodpercenként fogja mondani, hogy „én nem rontottam el”.)
Nos, ez a „tanár” kitalálta, hogy amit pénteken vettünk abból ő bizony irat szerdán dogát, mert csütörtökön nem tudni mikor lesz a megemlékezés, s így legalább egy kettest írhatunk, megint. A fun fact: az anyagot senki sem tudja, mert ha a Héron képletet akarja valaki alkalmazni azt nem fogadja el – a szögek a mániája, amit nemhogy mi, de ő maga se tud normálisan számolni.
Kiakadtam, mert az utolsó évünk ez, érettség tantárgyról beszélünk és összeegyeztethetetlen a napi dolgainkkal a „tanárnő” jelenléte. Mert én figyelek, jegyzetelek – még meg is szólalok órán és azok jók szoktak lenni – de a dolgozatnál amikor fellebbeznék jön a tipikus reakció „Te vagy a hülye, nem én!”. Szóval, kiakadtam. De legyen még egy húzása és én megteszem azt a lépést, ami mindenki szerint fölösleges – mert ugyebár én csak egy senki vagyok az osztályban, és gyerekes, és komolytalan és nem is tartozok igazán oda.
Aztán hazajöttem és először is szembesültem azzal, hogy az egyetlen helyiség, amiről azt hittem az enyém, az én birodalmam, nos, oda bárki bármikor beléphet. A saját szobám nem is az enyém igazán… Meg azt is a fejemhez kaptam, hogy szerdát mondtam porszívózásra és sehol, mire mondtam anyámnak, hogy vagy szerdán vagy szombaton szoktam és múlthéten rohadtul addig nem mentem sehova míg ki nem takarítottam – de ugyebár ami elvárt, az észrevétlen.
Aztán ma jöttek nagyszüleim, ami minden vasárnap elérkezik és általában elrontja az ember kedvét. Szóval jöttek a kérdések hozzám: hol lesz a szalagavató, milyen ruhám lesz, milyen hajam lesz, hol tart az osztálytánc, hol tart a keringő… Szóval minden ilyen finomság. Először az osztálytáncot kérdezte, amin eléggé fel tudom húzni magam, mert sehol sem tartunk és nem bírta kedves mamám felfogni, hogy nem fogunk jelmezt kölcsönözni. Mindenképpen megpróbált a mama ötleteket adni – vagyis inkább ellentmondást nem tűrő erőszakoskodást képzelt el, mint javaslatok.
Aztán kérdezte mi lesz 19-én, mire mondtam, hogy hát megyek ruhapróbára és körmöshöz. Aztán kérdezte minek megyek körmöshöz, nem kell az… Mondtam neki, hogy szalagavatóm lesz. Ami utána következett az viszont teljesen betette nálam a dolgokat… Előkerült ugyanis a haj téma.
Tudni kell a mamámról, hogy szerinte melíroztatnom kell a hajam, s ha egy hónapj nem voltam újra fodrásznál már le is szól érte. Most elmeséltem neki a terveim (dupla fonás, szőkítős festék, ami kikopik idővel – és végre anyám belement), mire felcsattant, hogy minek festetnem és azzal csak ronda leszek és a melír sokkal jobb; hogy én ronda vagyok összefogott hajjal és, ha kidobja a hullámokat a hajam akkor minek összefogni. Azt eddig is tudtam, hogy szerinte ronda vagyok, de most közöltem vele, hogy nem érdekel a véleménye mert rohadtul az én napom lesz és nem ő fogja nekem megmondani, hogy mit hogyan csinálhatok – jobb lenne, ha felfogná ő nem az anyám és nem vagyok olyan mint ő.
Aztán előkerült az is, hogy én el szeretnék költözni. Mondta is a mamám rögtön, hogy hülye vagyok és a rezsit fizetni kell és minek akarok elköltözni, meg én mindig azt mondtam, hogy soha nem akarok elköltözni. Javítottuk is ki, hogy az a húgom volt, aki ezeket mondta és én amióta megvilágosodtam el akarok innen költözni. A mamám persze folytatta, hogy és miből fizetném, diákmunkából, amire azt mondta, hogy az kevés és 50-70 ezer a rezsi és különben is minek akarok elköltözni. Felidegesített és legszívesebben a szemébe mondtam volna, hogy fogja be és ne próbálja nekem az észt osztani, amikor nem is ismer.
Anyám közben azt mondogatta, hogy én még nem nőttem fel és ezért viselkedek ilyen undokul. Pedig csak rohadtul elegem volt már mindenből. Mire anyám mondta, hogy „de neked mindig ilyen a stílusod, még Marci is megjegyezte, hogy nem érti miért”. Szóval jelenleg ott tartok, hogy nem érzem magam szépnek, rosszul vagyok, ha a matek „tanárnőre” vagy a mamámra gondolok és mind emellett már azt se tudom, hogy Marci minek van velem, ha nem ért meg – szeretem őt, tudom, hogy ő is engem, de ezzel csak alapot ad anyámnak.
Felnőttem, de itthon elnyomásban élek, éppen ezért nem vagyok egyre többet itthon – ilyenkor viszont jön a sértődés. Anyámnál megint előjött az, hogy elmondja, mennyire önállótlannak gondol és életképtelennek. Az iskolában egy senki vagyok, s ráadásként barátaim sincsenek bent – maximum haverok, vagy közeli ismerősök.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése