Van az, hogy megfázunk - általában télen, de én vagyok olyan szerencsés, hogy mindezt nyáron teljesítsem. Persze, egy hét halál-élmény után remekül folytatom a vakációt, viszont az a hét katasztrófa. Tegyük hozzá, hogy egy kis lakásban, nagy meleg közepette (a legnagyobb kánikulában, naná) ez a teljesítmény még tőlem is hihetetlen volt.
Na, de kezdjük az elején!
1; Zsike néni nagyon köhögött (jó, ez nála annyira nem nagy újdonság), de emellett még meg is fázott. Ez szépen elterjedt a vízben és kiderült a baj neve: bronchitis.
2; Papa szintén megfázásos-bronchitis-es dologba lábalt bele.
3; Anyu valakitől elkpata a bronchitis-t, ami elég kellemetlen lett, tekintve, hogy csak egy hetet lehetett lent és akkor is el lett tiltva a víztől.
4; Én megfáztam - persze, mikor anyuék elmentek.
5; Mama is köhög és fújja az orrát - lehet, hogy neki van igazán köze a vírushoz (tekintve, hogy ő már nyár elején is fújta az orrát allergia gyanánt.)
6; Húgica belázasodott.
Akárhogy is, nekem felettébb gyanús, hogy az egész családon átment... talán mert MINDENKI EGY HELYEN VAN, mert annyira kicsi ez a rohadt ház, hogy nagyon még csak elkülönülni se tudunk=fertőzés, oh yea.
És, hogy miért nem jó nyáron, a nagyszülőkkel betegnek lenni?
1: Mert a Mama mindig jobban tudja.
2: Mert a Mama szerint le kell menni a vízbe, hiszen az jót tesz. (Mert már nem hideg / én pocsolyába nem olyan szívesen megyek/ és jót tesz /ezt meg kötve hiszem, tekintve a megfázásomnak/)
3: Mert a Papa mindent jobban tud.
4: Mert nincsenek itt a Szülők és így a kisebb gyermek anyabőr-illat hiányzik - a Nagyszülők szerint viszont nem kell sírni... (Végülis a láztól mindenhez olyan nagy kedvünk van, tééényleg.)
Én szerencsére csak megfáztam, de, hogy holnap én nem megyek el az orvoshoz az is biztos. Még képes lenne engem is megvizsgálni (és ő tuti megmondaná, hogy középfülgyulladásom van -> amit a fenti orvosok ugyebár nem kezelnek, mert én nem tudhatom mi bajom).
Szóval, mit tegyen az ember, ha még "gyerek", de idegesíti a nagyszülők hülye viselkedése.
Haza akarok menni
Elég finnyás vagyok -, bár már kevésbé mint életem eddigi részeiben. Tudom mit szeretek enni és mikor, tudom, hogy mihez vagyok szokva. Sőt, azt is tudom, hogy reggelizni akkor sem tudok, ha nagyon szépen néznek rám. Valamint azt is, hogy el-nem-mosogatott-tányérban nem szeretek enni. Emellett nem szeretem, ha tömnek. Nem szeretem a bogaras kajákat. -> A papa próbál mosogatni, de nem megy neki. Viszont, ha én elkezdem kapargatni a tányérom, akkor a mama rám szól, hogy mosogassak akkor én. És a mama töm minket - de szó szerint azt tenné, ha még mindig pisisek lennénk. Tejbegrízt sem azért nem főzök már, mert nem szeretem, hanem mert itt (Balaton) túl sokszor kellett bogaras grízből csinálnom.
Nem igazán bírom, ha megmondják nekem mit csináljak. Lássuk be, azért vagyok már annyira nagy és önálló, hogy tudjam mi a jó nekem. Valamint azt sem szeretem, ha írás/FB-ozás vagy bármi egyéb közben beletolják az arcokat a monitoromba.-> A papa rendszerint mondja, hogy még egyek és, hogy mit csináljak... A papa viszont állandóan belenéz a monitorba és figyel...
Habár társasági lény vagyok, azért én is szeretem a magányt, néha. Mondjuk, amikor írnék - na, akkor nem kéne velem szembe leülni beszélgetni, mert garantáltan nem leszek kedves.
Nem azért nem megyek a Balatonba fürödni, mert nem szeretek, hanem azért mert nagyon kínos, amikor két 60 év fölötti mamával megyünk (mert mama Zsike nénivel megy...) és aztán a mama leéget, mindenki előtt. Szóval, inkább kihagyom azokat az élményeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése