Jubilálunk!

Van nekem egy bejegyzésem, amit nem tettem még közzé, de valahogy az nem is illik ehhez az igen érdekes alkalomhoz - igazából, de illik valamilyen szinten. Gondoltam írok egy másik bejegyzést, amiben mindenfélét összegyűjtöttem - azt a másikat meg még két másikkal teszem közzé, hahaha.
Először is, ez a 270. bejegyzés, amit erre a blogra felapplikálok - juhú, ez már nagyon soknak számít, közel 300, ami szerintem még ebben az évben meglesz. Ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy ennyi emlékben - igen, a könyvvélemények is azok - nem reménykedtem, mert sosem hittem volna, hogy képes vagyok egy naplót majdnem rendszeresen írni.
A másik pedig, hogy ez a 100. bejegyzés 2014-ben. Ennek az évnek az első pillanata egy telefonhívás volt ami félig-meddig megváltoztatta az utánakövetkező eseményeket. Aztán ebben az évben történt még előrehozott érettségi, veszekedések és asszem még szerelmes is lettem. Ez utóbbi már régóta kikívánkozik belőlem és az egyik bejegyzésben erről is lesz szó - hahaha, tanulságos mese lesz azt hiszem, én csak édes-mézes-cukormázos love storynak hívom, aminek az iskolában helye nincs.
Szóval, a századik bejegyzésem 2014-ben, még kell harminc és többet írtam, mint tavaly, és akkor meglesz a 300. bejegyzésem.
Juhú! 100!! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése