Új
év, de vajon miben változik ez az előzőtől?
Igazából volt egy fogadalmam, amit rögtön még elsején
sikerült nem betartanom – azért látszik mennyire „ellent tudok mondani” néhány
dolognak. Na, mindegy ezen már késő lenne búslakodni (és igazából ezen búslakodni
nem igazán tudok). Jól kezdődött ez az év, hiszen végül is az utolsó dolgot,
amit nagyon szerettem volna sikerült megszereznem.
2013
– búcsúzom
Könyvek terén eredményes
(POLC ITT), írás terén
lagymatag, túrázás terén alakuló, barátok terén felemás és minden más esetén változó – ilyen volt az én évem.
Szerintem minden téren azért elég jó volt ez az év. A 10.
osztály második féléve és 11. osztály első féléve mintha csak egybecsúszott
volna – tekintve, hogy nagyjából minden tantárgyból ott folytattuk a könyveket,
ahol előző év (tanév)végén abbahagytuk. Szóval tanulás szempontjából ez nem
volt valami nagy változás. Írni nem nagyon volt időm, viszont a barátaimmal
több időt töltöttem el… Jó volt.
2014
– Hello!
Nem fogadok meg semmit, mert abból úgyse lenne semmi. Ez
mindig így van – hiába fogadok meg bármit is…
Na, mindegy! Felhívtam Sleepyt – mert annyira felhúztam
magam azon, hogy nem adott egyértelmű választ, hogy megtettem. Na, ja, érdekes
egy „beszélgetés volt”… Ő beszélt, én próbáltam normális szavakat megválogatni
(olyan problémám volt, hogy nem tudtam, hogy válaszoljak). Azt mondta ne
aggódjak, mindjárt hatodika és találkozunk -> erre felmordultam, majd leesett
mit mondott és végül örültem, de azért hozzátette mikor rájött, hogy megemlítette
az iskolát, hogy még rengeteg nap van a szünetből.
A szilvesztert amúgy Reginél töltöttem és jó buli volt – bár
én szokásosan a sarokban-megbújó-csöndes-társ voltam. Tényleg jó volt a buli,
csak két személy volt az, aki kicsit megborította a dolgokat. Köszi Regi, amúgy
fantasztikus volt! :)
Itt az új év, kész állok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése