Tökéletesség

Szerintem nincs tökéletesség, de azért elgondolkoztam rajta... Mert néha kiejtem a számon ezt a szót és mindig elgondolkozom rajta. Mindenen gondolkozok - mostanában már túl sokat is. Szóval néhány betű, szó, mondat: tökéletes?

Szóval a mai tökéletlen napon felbuzdulva írok (azt hiszem szomorú vagyok):

Milyen a tökéletes...

...barát? Kedves, megértő, vicces, segítőkész, elfogad úgy ahogy vagyok. Elviseli a hülyeségeimet; rám szól, ha már megint túl sokat gondolkoznék; hülyének nevez, ha hülyeséget mondok. Nem néz idiótának, ha valamiről akkor hallottam életemben először; ha rossz emberbe szeretek bele. Benne van őrültségekben; visszaránt a nagyobb őrültségektől. 

...pasi? (Uh, pasiideálom megint előjön, great!) Magasabb nálam; okos, hogy tudjak vele beszélni; kedves; legyen azért valamennyire egy az érdeklődési körünk; gúnyolódó, mert én is az vagyok; vicces, hogy felvidítson és, hogy ne legyenek unalmas perceink; elfogadó, mert engem szerintem nehéz elfogadni. (És, hogy szóról-szóra ezt mondtam anyunak is szeptember 3-án reggel...) Persze, álomország tengerpartján még hozzá jönne, hogy legyen fekete hajú és kék szemű - de ez nem annyira létszükség, inkább csak vágyálom.

...nap/élet/mindenmás? Hát nem olyan, mint amilyen a mai volt... Kezdjük ott, hogy felkeltem és konkrét napi tervem volt. Angol tanulás, próba-torta sütés, irodalom házi írás, felkészülés a halálra holnapra. Ehelyett elszúrtam mindent úgy, ahogy van. Felkeltem és már akkor a sírás kerülgetett, aztán a "Ne gondolkodj, cselekedj!" stratégiát követve estére olyan sikeresen sikerült az eddig nagy nehezen fenntartott - nevezzük úgy - barátságot romba dönteni, hogy az valami hihetetlen. És az egészben a legszebb, hogy hozzá nem lehet face-to-face odamenni, hogy "Bocsi, igazán nem akartam semmit, meg tudom, nagyon idegesítő vagyok. Tudom az csak gúnyolódás volt, de azt is tudom, hogy igazából szerintem te nem is bírsz engem, szóval, ha megtennéd, hogy amikor elköszönök nem írsz vissza kérdést..." mert az extrém hülyén venné ki magát. Meg amúgy is, nyúl vagyok én hozzá... Szóval, kedden majd meghalok (nyolcszor mire eljutunk a végleges halálig) és onnantól kezdve le van a gond a "szervezzünk-Kingának-meglepit-mert-kihisztizte-ami-amúgy-nem-igaz" dolognak... I hate this...

Nem megy ez nekem... Kéne egy kis pihenés - távol az iskolától, távol a telefontól, és legfőképp a Facebook chattől... Mert most őszintén: kinek jó az, ha látszat barátság van? Nem, ez nem barátság ez valami, ami szépen lassan tönkretesz engem és nagyon rosszkor jött. Szerencsétlen vagyok, azt kell mondjam. És én csak szeretnék egy napot, amikor mindent szabad, következmények nélkül - uh, vagy valakit, aki azt mondja, hogy nem vagyok hülye (és akármennyire is imádom a barátaimat, tőlük ez nem lenne ugyanaz)... mondjuk anyutól, vagy...

Van egy személy, akit nagyon szeretek a maga módján - tipikus, kedves, gúnyolódó és látszatbarát. "Imádom" mind a három énjét, bááár... ez érdekessé teszi az életem, ha fogalmazhatunk így. Van ő, vagyok én és volt ma egy rossz nap. Egy rossz nap, aminek a végén sírással távoztam Álomország földjére (ha egyáltalán tudok aludni) és gondolatokkal mik megváltoztatták az eddigi napjaim. 

Nincs több beszélgetés - ideje elköszönni, visszatérni a valóságba. Otthagyni a tökéletest és keresni valami hasonlót... Ez megint nem jött össze, mert akkor írt amikor én éppen megnyugodtam, hogy mostmárnemfogírniésmindenhappylesz, de ehelyett most beszélgetünk és úgy nemindenhappy, de azért nem olyan vészes... Csak kicsit érzem úgy, hogy a megfelelési kényszerem mellé lassan becsatlakozik egy tőle-függ-a-kedvem érzés... No problem!

Egyszervolt hol nemvolt, élt egyszer egy lány... 

A nyár folyamán kiheverte, hogy a fiú, aki tetszett neki csak barátként akarja... 

Aztán ez a lány úgy döntött kinyitja a szívét és nyitott lesz... 

És ha megtalálja a tökéletest el nem engedi...

Volt egy mesékbe illő összetalálkozás...

Aztán volt csalódás, mert a lány...

MÁR MEGINT rossz emberbe szeretett...