KönyvesKarácsony
Igen, már most írok egy karácsonyos bejegyzést – az, hogy
miért most, ki fog derülni. A képen a kézírásom látható, ami édesapám szerint
csúnya, bár az övére hasonlít – ezt mondjuk már megszoktam, mert nem ő az
egyetlen, aki ezekkel a szavakkal illeti szerintem egész normális írásom.
Szóval, most írom a bejegyzést, mert augusztus 31-ig
megírhatjuk a kívánságlistánk – s, mivel én megkaptam a két éve megvett 10envalahány
könyvet, így most ajándék ötlet nélkül maradtam szüleim számára. Ezt
orvoslásként elkezdtem felírni mire is vágyom – és természetesen, hogy megint
könyvek kaptak rajta szerepet. Édesapám meg is jegyezte, hogy „Már megint könyvek?”…
Nem terveztem karácsonyra könyvet kérni, de mikor anya azt
mondta, hogy gyerünk, gyerünk, írhatom a listám én nagyon megörültem – ilyenkor
jó pár könyvvel lehet gazdagabb, s sosem fordul meg a fejemben, hogy mit kéne
még? De idén ez egy kicsit máshogy alakult, mert amint elkezdtem leírni a
könyveket még vagy száz más is eszembe jutott.
Szóval, szeptember végéig írhatjuk a listát, mert onnantól
kezdve anyáék elkezdik a spórolásos-akciókereséses időszakot, aminek végén a
lehető legtöbb dolgot megkapjuk. És igazából tudom magamról, hogy ha pénzt
kapnék, akkor is a listámon szereplő dolgokat venném meg.
Beszéljünk kicsit arról, hogy mi is áll ezen a listán és
főképp, hogy miért – valamint, hogy még mit szeretnék a listán látni, de
hosszas keresgélés után sem találtam. Nem túl változatos, és nagyon valószínű,
hogy még fog felkerülni rá, mert nincs információm milyen eddig is már nagyon várt könyvek fognak még megjelenni addig.
Amik fent vannak a listán eddig, s egyhamar biztos nem
tűnnek el:
Tizekét könyv van
a listán, és mind vagy sorozat, vagy egy általam kedvelt írónő kezei közül
került ki – illetve kettő egyik sem, de az a pláne. Az Alfa egy sorozat – szerintem az egyik legjobb YA, fantasy sorozat –
utolsó része, éppen ezért természetes a helye a listán. Az Opál szintén egy sorozat tagja, azonban csak a harmadik része –
szintén fantasy, a földönkívüli-romantikus fajtából. A The Iron Queen – Vaskirálynő megint csak egy sorozatot képvisel,
szintén harmadik rész, s lezáró is egyben – fantasynak mondható, Szentivánéji
álom reprodukció. A sorok között egy
új sorozat része, s az írónő egy másik könyve miatt került fel a listámra – ez nem
fantasy, legalábbis a fülszövegből ez derül ki. A Párválasztó trilógia – A Párválasztó,
Az Elit, Az Igazi – is felkerült a listára, gyönyörű borítói miatt, amit
e-kiadásban nem tudok a polcomon tartani. A Reménytelen
nem sorozat, s egy nem régi olvasmányom miatt került fel a listára – az írónő stílusa
megnyert magának. A Keserkék egy
trilógia befejező kötete, amit igazán vártam – fantasy és egy már az első
kötetben feltűnt szereplő életét mutatja be. A Norvégia és Finnország
két útikönyv – képekkel, szép képekkel – amik azért lesznek meg, mert két olyan
országról van szó, ahova szeretnék eljutni. Az Álom két keréken egy romantikus, biciklis történet így mikor
megtudtam, hogy nem nyertem meg ezt sem a Blogturnén felírtam – ezért sem
látszik a listán.
Két poszter is
felkerült a listámra – két olyan poszter, amit valószínűleg csak egyedileg
lehet készítetni, legalábbis Magyarországon nincs lehetőség másra. Az egyik egy
Reign poszter – kicsit lejjebb van
egy bejegyzés erről a sorozatról –, ami mint filmes poszter méltó helyet
képvisel majd a falamon. A másik egy Alexander
Rybak poszter lesz – ha sikerül legyártanom jó minőségű képekből, illetve
valaki megszerkeszti nekem – és annak ellenére, hogy nem filmes egy exkluzív
helyet fog kapni.
Valamint még látható egy könyvespolc felírás is, ami – ha tényleg megkapom a könyveket,
akkor főleg – nagyon fontos. Kinőttem a szobám és ezt főleg a könyveimre értem,
egyszerűen már nincs hely hová pakolni őket – és édesapám már el is kezdte megtervezni
hogyan és hova fog kerülni az új polc.
Amit kerestem, de sehol sem találtam:
Világtérkép
foszforeszkálós falmatrica – ezt a plafonra szeretném tenni, mert a hold és
csillagok olyan elcsépeltnek tűnik.
Amit lehet megvalósítok:
Egyszerű világtérkép
falmatrica foszforeszkálós csillagokkal körülvéve, a plafonon – igen, ehhez
kellenek majd foszforeszkálós csillagok és egy olyan falmatrica is, meg egy
pontosabb terv apának… Bááár, most mondtam el apának ezt a B tervet és nem
tetszik neki, hogy fekete a világtérkép, így azt mondta, hogy „Biztos meg lehet
csináltatni foszforeszkálósra.” és ez azt jelenti, hogy valószínűleg lesz
foszforeszkálós világtérképem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése