Csütörtökök

Hy everybody!

Egy hét múlva ilyenkor én már nagyon remélem, hogy már nagyjából legyalogoltam 52 km-t és nagyon remélem, hogy tényleg ott fogok tartani, hiszen az azt jelenti, hogy sikerülni fog szintidőn belül teljesíteni. Hogy miről is beszélek?

Október 23-án én Szomorról fogok indulni egy túrán, ami 52 km hosszú és 14 óra a szintidő – ez azt jelenti, hogy kb. este kilenc óra körül kéne beérnünk. A kéne most nem azért szerepel, mert lehetetlen a teljesítése, hanem azért, mert úgy van megbeszélve a „csapattal”, hogy aki Sleepy tempójába megy az legkésőbb 13 óra alatt teljesíti – bár Sleepy erőteljesen hajt a 12 órás teljesítésben. Én, aki kb. 8 óra alatt teljesített több mint 30 kilométert – pontosan nem tudom megmondani, de 35 körül volt – csak úgy a semmiből, remélhetem, hogy az 52 is menni fog. Motiváció többszörösen is megvan, hiszen nem akarok lemaradni, szeretném Sleepyvel teljesíteni és szeretnék szintidőn belül beérni, hogy kapjak oklevelet meg kitűzőt meg mindent.

52 km. Rohadt sok, és még nem igazán sétáltam ennyit, igazából régen sétáltam egyáltalán valamennyit – jó, nem olyan régen, de régen voltam hosszú túrán. Szóval van bennem egy adag félsz is, ami megint csak összetett. Először is ott van a kudarctól való félelem, ami egyre erősebb lesz. Másodszor pedig, azért mennyivel másabb elmenni egy tapasztalt túrázóval elmenni túrázni, mint a családdal? (Abban az értelemben, hogy tudom elvben egy túrára mit kéne vinni, és tudom mit viszek én.)

Na, ma megkerestem Sleepyt, hogy akkor most tisztázzuk azért személyesen is az infókat, majd megkérdeztem azért, hogy „Hol is van a Széna tér?”. Kérdésemre a válasz egy szemöldökfelhúzás, majd egy tipikus „nem-pesti” válasz jött: „Azt hittem te tudod, hiszen… pesti vagy.” Frappáns reagálásom öt szóból állt: „De hát, az Budán van.” Szóval párbeszédünk első részéből kiderült mennyire fáradt (bár inkább csak kialvatlan) vagyok, s ezután minden csak „jobb” lett. Mindenesetre Sleepynek volt kedves kérdése is, ami valahogy úgy hangzott, hogy minden megvan-e a túrára, vagy adjon valamit – megnyerő válaszom biztosan biztosította abban, hogy én túlélem a túrát, ugyanis közöltem vele, hogy térképem nincs, de az általában nem szokott lenni nálam. Innentől kezdve szóba került a húgom, s hogy milyen kérdésekkel fogja Sleepy megszívatni őt, aztán szépen eltértünk a túrától és jött a földrajz. Az viszont külön történet.

Jelenleg még azt se tudom miben megyek, nemhogy mi kerül a táskámba, a táskámba ami még egy nagyon jó kérdés. Lesz itt olyan vita kérem szépen, mint annak a rendje – hiszen jön Húgica, anya és én. Húgicát és anyát letudjuk egy táskában, mert anyucika szereti, ha fél távot viszi csak a táskát – azt meg egy táskával könnyű megoldani. Viszont én, aki képes elvinni a legkisebb itthon található táskát úgy, hogy minden – szerintem – szükséges cucc benne van. Ami meg nincs, nos, habár Sleepy anno azt mondta „ne hagyatkozz arra, hogy a társnál lesz, mert én már sültem így fel”, annak ellenére most nagyon nagyvonalúan írt a résztvevőknek – szóval ki tudja mi lesz itt. Mondjuk azon mindig meglepődök, ahogy rólam úgy beszél, mintha már vagy négyszer teljesítettem volna a távot és amikor azt kérdezem, hogy menni fog-e ez nekem rávágja, hogy szerinte igen.

Nos, ezt csinálom én jövő héten, EZEN a túrán fogok végig kutyagolni. Utána olvastam és vannak beszámolók, amik ajánlják ezt a nagy távot olyanoknak is, akik még 30-40 km-t sem gyalogoltak – és habár én azt a távot közel legyalogoltam, azért más volt. Jaj, de félek.

~o.O~

Két hét múlva csütörtökön pedig – jaj, ez annyira izgi – a blog két éves lesz. Ez még nem tudom mit jelent, hiszen nincs ötletem mivel készülhetnék. Ha belegondolok milyen régóta blogolok és ez a blogom csak két éves… Meglepő, hogy már ennyi ideje írok a jelentéktelen napjaimról. Két éves a blog, lassan egy éve ismeri ToZó az elérhetőségét…