How are you?

Tegnap volt egy naaagy gála műsor a 25 éves német testvériskolai kötelék miatt. Igen, ez egy ilyen jubileum (tudok én még mondani dolgokat, amik 25 éve történtek but I won't) és mindenki teljes extázisba volt, a német tanársereg és mindenki alig várta, hogy megnézhessék mit tudnak ezek a magyarok kihozni ebből a szép eseményből.

Én, mint ruhatáros kezdtem, majd lett belőlem kulcsos és végül mindenes - it was so funny... khm... nope. A végén már azért könyörögtem, hogy valaki adjon egy széket, amire leülhetek, mert teljesen kikészített a mindenhol ottlevés. Például a büfések nem nagyon szóltak az ott ólálkodó diákokra, hogy nem kéne mindent felzabálni az állófogadás előtt - így én intézkedtem, azaz éltem a "ha bármi van,a mit nem tudtok megoldni szóljatok" kéréssel, amit a büfébe beosztott tanár mondott. Nem sokról maradt le, és nem teljes szívemből hívtam ki, de ránk nem hallgattak. A teremben amúgy semmi levegő se volt, ezért tízpercenként kimentem - azok, akik az ablakokhoz közel ültek néha felálltak és odamentek az ablakhoz, viszont nem mindenkinek adatott meg ez a lehetőség.

Nagyon jókat nevettünk, és nagyon elfáradtunk. Én amúgy se sokáig bírom a tömeget - mármint azt a fajtát, amikor mindenki egy helyre tömörül -, és ez meg is látszott, mikor kiálltam a lépcsőfordulóhoz egyedül, hogy akkor majd ott nekem jó lesz. Odajött először Máté, akivel alig pár percet beszéltünk, amikor Sleepy is felfedezte a lépcsőforduló adta nyugodt-evési lehetőségeket, azaz beállt mellém. Innentől kezdve nekem nem kellett volna messze mennem, ha enni akartam volna - nem voltam éhes, úgyhogy csak egy pogácsát loptam a tányérjáról - mert az ő tányérja mindig tele volt. Pasi... Jaj, erről egy kicsit (mert Panna kérdezte miről beszéltünk, mire nem a valóságnak megfelelő választ kapta |nem Panna, nem a kiskecskék születése volt a téma|) beszéltünk: a dehidratáltságról; az alvásról, amiből neki kevés jutott, mert készülnie kellett az órákra/dolgozatjavítás; a délutáni alvásról, amire ő szoktatott rá engem, és felhúzta úgy a szemöldökét, ahogy szokta; MaZsoról, mert egyetértettünk abban, hogy kedves, de furcsa szerzemény; a telefonomról, mert küldött anyámnak egy SMS-t; a kajalopásról, mert lusta voltam elmenni és féltem, hogy valami tanárszerzemény elfoglalja a helyem ééés nagyjából ennyi, ja meg a pezsgőzésről, amit egyikünk se ivott. (Megjegyezném, hogy meglepődött szerencsétlen mikor odamentem elé és kezet fogtam vele, hát az a nézés mindent megért.)

Fél háromtól, negyed kilencig öröm volt mosolyogni és beszélgetni, hogy tudjam: másnap úgyse változik semmi, csak nem felelünk. Ez jó volt, de mondjuk ennyi volt jó a mai napban. Meg persze a csoki. És akkor most kicsit kitérek a mára.

Először is a mai megfigyeléseim (ráérek na, és szeretek figyelni):

1. az iskola nem alkalmas egy bográcsozás előkészítésére, mert minden hagymaszagú lesz;
2. MaZso ma kevésbé volt lelkes és lovagias - kihalnak a lovagok?! - pedig ő eddig mindig az a kettő volt.
3. Sleepy valószínűleg - tipp! - a hátsózsebében tartotta a tollat, ami szabadjára engedte a tintát (ejnye én! hát hová téved az én szemem? Ja, hogy a lépcsőn előttem ment fel...)
4. ToZó kb. annyira volt lelkes a mai délutáni programja miatt (ami nem tudom mi), mint amikor a "dolgozatíratós" szettje van rajta (értsd: ha az az öltözék van rajta tuti, hogy dolgozatot irat).

Szóval, ma amúgy szerintem a szokásosnál is hangosabbak voltunk, de ez abból is adódhatott, hogy tegnap későn értünk haza és nagyon fáradtak voltunk. Szóval amúgy se tudtak volna velünk mit kezdeni a tanárok, de így még jobban kiakasztottuk őket - vagyis csak azokat, akik nem vettek részt az ünnepségen. Szóval ilyen volt ez a nap, röviden... hosszan... na az hosszú lenne.