Tetoválás? + Hétvégém

Tetoválás

{Igen vagy nem?}

Szóval, úgy döntöttem leírom rövidke véleményem erről a művészeti ágról, mert engem egy ideje már foglalkoztat a téma. Tetováló művésznek lenni szerintem elég nagy kihívás és nagyon jó kézügyességgel kell rendelkeznie annak, aki ezzel pénzt akar keresni – én érthető módon, a kevéske rajztehetségemmel sosem leszek az.

Viszont az, hogy magamra varrassak valamit csábít – és a továbbiakban ezt fejtem ki bővebben!

Egész kiskorom óta minden nyár arról szólt, hogy hennát kapok – ez számomra akkora öröm volt, hogy néha csak azért vártam, hogy a Balatonnál lehessünk, hogy elkészítethessem azt a mintát, amit magamon akartam tudni. Aztán tavaly beütött nálam az, hogy márpedig én szeretnék valamit örökké magamon viselni – valami személyeset.

Bár, az a személyes dolog még várat magára, ugyanis édesapám nem olyan lelkes az ügyben – márpedig tudom, hogy ő mesteri mintát tudna elkészíteni azokkal az elképzeléssekkel, amik a fejemben vannak – és nekem fontos lenne, hogy ő rajzolja meg, amit aztán majd magamra varrathatok. Ez amúgy egy elszálló pitypang és madártoll keveréke lesz amiből egy eddig még kérdéses szó bújik elő, s kettős jelentése van: megjelenik egyrészt az írás – a madártoll és szöveg megjeleníti az írás iránti szenvedélyem; a pitypang pedig azt, hogy mindig is eléggé szabadszellemű voltam/vagyok.

Szóval ez a tetkóterv még várat magára, de az nem jelenti azt, hogy nem lesz hamarosan mégiscsak tetkóm. Hiszen, tartom magam ahhoz, hogy szeretnék magamon látni valamit, valamit ami emlékeztet arra, hogy érdemes csinálnom azt, amit csinálok. Szóval, az első tetoválásom így fog kinézni:

 persze nem ilyen szemcsésen és nem azokkal a fehér részekkel, hanem szépen ívelt formában

Ennek is van jelentése, mert ahhoz tartom magam, hogy csak úgy magunkra varratni valamit nagyfokú hülyeség. Nem, nem vagyok hülye, tudom, hogy life-dream a megfelelő párosítás, de az egyrészt nagyon közhelyes lenne, másrészt nem fejezné ki azt, amit én szeretném, hogy kifejezzen. Kezdem az egyszerűbbel, a dream szóval: én egy örök álmodozó vagyok, aki az álmaiból merít ihletet és szeretné az álmait teljesíteni; viszont tudom, hogy az álmok nem mindig válnak valóra és gyakran elmenekülök az álmaimba, ahol minden/bármi megtörténhet. Az earth szó magyar jelentését nem kell magyaráznom, de arra kitérek miért cseréltem le a life szót rá: a földrajz miatt lett egyrészt, másrészt pedig szerintem ellentétben áll és mégse a dream-mel, fontosnak tartottam, hogy olyan szó legyen, ami segít emlékeztetni miért választottam a földrajzot, mint továbbtanulni kívánt tantárgyat és, mert imádom a világot; szeretném bejárni egyszer. Valamint, ha a dolgok úgy alakulnak, ezt szeretném majd továbbfejleszteni, majd.

A másik tetoválás az szerintem tőlem nem lehet meglepő, hiszen, aki ismer az tudja, hogy gyűjtöm a térképeket – meg nem mondom miért, hiszen én nagyon sokáig nem szerettem a földrajzot, talán azért, mert úgy gondoltam a történetekhez kell hitelesség a helyszín tekintetében is, így térképeket nézegettem – és habár nem értek hozzájuk, szeretem őket. Ő lenne hát a második tetoválás tervem:

Mindkettőt a csuklómra szeretném, vagyis inkább fölé egy picit – illetve az apu által tervezettet a vállamnál lévő hiányossághoz (van egy csont, ami nincs, szóval… mindegy, örököltem) –, nem egy csuklómra, hanem egyikre-másikra. Igen, tudom azt is, hogy a tetoválást nagyon sok helyen nem fogadják el és néha még a munkáltatók sem nézik jó szemmel – én viszont bízom benne, hogy két nem túl nagy, de sokat jelentő tetoválás felett elnéznek, illetve nem is túl látható, és az ingek/pulcsik elfedik.

És a tegnapom, mám, holnapom

Juhú, akkor most egy kis személyesség, mert hát ugyebár abból sosincs hiány – főleg nem egy személyes blog révén. Szóval mesélek egy kicsit a hétvégémről, ami a péntekkel kezdődik és a vasárnappal fejeződik be. Megosztom a történéseket, a terveimet és minden gondolatomat, ami eszembe jutott.

 Péntek 

Nos, ugyebár én eléggé letörtem a hét elején, s mire a hétvégéhez elértünk elértem a mélypontot is. Pénteken. Ez meglepő kedvességet eredményezett a tanárok részéről – az osztálytársaim szerintem azt se vették volna észre, ha fél fejem és nyolc kezem lett volna, tisztelet a kivételnek. ToZó még meg is kérdezte miért vagyok szomorú, ami kedves volt tőle, azonban mégis mit kellett volna mondanom neki azon kívül, hogy péntek van és iskola? Mégse mondhattam azt, hogy R. annak ellenére, hogy azt mondta pártatlan marad mégse beszélget velem és úgy érzem mégse pártatlan? Vagy, hogy „tűrnöm” kell azt, hogy P. „csapong”? (Magyarázat: P. A.-val és velem is jóban van, de mindenféle bántás nélkül, tudom, hogy A.-ra felnéz, engem meg csak egy kisgyereknek gondol, és ez nagyon szar, de tudom, hogy ezt valószínűleg csak én látom így, de hát én ezt tapasztalom.)

Igazából csak szeretnék valakit, bárkit, aki:

1. Elfogad olyannak, amilyen vagyok.
2. Nem hozza fel minden percben, hogy nekem könnyű tanulni – mert ez nem igaz.
3. Van nekem.

És ilyeneken gondolkozom és emiatt nagyon el tudok szomorodni, mert hiába érzek egy-két embert a barátomnak, nem érzem úgy, hogy bárkivel is megoszthatnék bármit, anélkül, hogy visszakapnám. Rengeteget gondolkozom, és nem értem miért néznek furcsának csak néhány dolgom miatt. Szóval ezért voltam szomorú – mert gondolkodtam.

Délután találkoztam Bencével és hazasétáltunk hozzájuk (egy bő 4 km-t sétáltam kevesebb mint egy óra alatt, ami jó teljesítmény így 23.-a előtt) és eltöltöttünk három órát, hogy nagyjából semmit se csináltunk. Vagyis hát, Bence főzött, beszélgettünk és teáztunk – nagyon nem volt eseménydús, de rég láttuk egymást, ez is jó volt. Igazán hiányzott.

Amikor hazaértem megkaptam a szokásos jó hétvégét üzenetemet – vagyis most a választ rá, mert én értem előbb „haza”… Na, mindegy, a lényeg, hogy elkezdtünk beszélgetni először is a tantárgyakról, aztán pedig arról, hogy szerintem fura lenne kémia tanárnak – mire természetesen megkaptam, hogy engem is fura elképzelni tanárnak, majd hozzátette, hogy vicces. Túllendülve ezen szóba jött a Harry Potter, aminek hatodik részét Sleepy éppen angolul nézte. Az én első kérdésem Severushoz (a.k.a. Piton) kapcsolódott, majd szépen sorban kibeszéltünk mindent. Például kiderült számomra, hogy szerinte én a Hugrabugba, míg ő a Griffendélbe kerülne. Azóta nem sok értelmes szó hagyta el a szánkat/kezünket, de varázsigékből jelesre felelnénk azt hiszem.

 Szombat

 Miután realizáltam, hogy anyám elmegy itthonról és csak holnap jön haza kezdtem felébredni. Aztán gyorsan írtam Briginek, hogy mi lenne, ha vasárnap találkoznánk, hogy ünnepeljük az ő névnap-szülinapját. Délután kiderült, hogy a vasárnap neki nem jó, de mi lenne, ha ma mennénk el – szóval ma elmentünk fánkozni és aztán beültünk a mekibe és csacsogtunk. Úgy volt, hogy este még tanulok és írok és sorozatot nézek és olvasok és ki tudja még micsoda, de most úgy érzem a varázsigék írogatásánál nem tudnék többet csinálni annyira fáradt vagyok.

 Vasárnap

 Tanulok, de az kérdéses mikor, hiszen este fog az agyam – ami csak annyit jelent, hogy sokáig fent leszek. Aztán jönnek a nagyszüleim is, illetve anyám is hazajön – azaz mindennek minimum el kell tűnnie a szeme elől, értem én ezalatt a mindent, merthogy különben veszekszik. Aztán meg, hogy mi lesz még azt én nem tudom, de biztos nem ússzuk meg ennyivel.