2014. február 2.

Egy hosszú bejegyzés egy nagyon jó napról

Igazából terveztem egy képes-szöveges élménybeszámolót, de a képeknél a mínusz egyediken van a felvállalhatók (illetve, kérdéses még néhány, tehát lehet még bekerülnek utólag) száma. Meg hát van egy kép, amit meg legszívesebben kitennék ide, de nem lenne túl szerencsés.
Szóval receptekkel (ott kép is lesz), Oktogon Bisztrós beszámolóval, Vörösmarty teres hülyének-nézős beszámolóval és az érzéssel, hogy nagykorú vagyok.
(Igen, tényleg, a Meglepetés szó elég sokszor előfordul benne, de hát ő egy meglepetés)

Január 31.


Eredetileg úgy volt, hogy átmegyek Bencéhez, de anyu bejelentette hétvégén, hogy ő kivett aznapra szabadságot és fixidőpontos dolog van. Tehát tegnap előtt reggel anyu elvitt Aldiba, hogy bevásároljunk, aztán elvitt a Lidl-höz, mert még nem tudom mit kellett venni - aztán telefonált és olyan szomorú lett. Azt mondta zselés körmös bigyót akart nekem csináltatni, de nem tudunk mégse menni, tehát menjünk inkább haza és játszunk a gépen.
Mit sem sejtve mentem be a házba (M&M's volt mindenhol) és aztán ért a sokkhatás meglepetés. Mind az öten, akikkel az étterembe mentem, ott voltak a nappaliban és ott vártak. És annyira meglepődtem, még énekeltek is - igen. Aztán megkaptam az ajándékaim - ezúton is köszönök mindenkinek, csodálatosak vagytok! - és a fennmaradó időig játszottunk.
Az étterembe eljutás még nem volt nagy gond, mert azért elég ügyesen kerülgettük az árusokat tudunk tömeg közlekedni. Sőőőt, semmivel sem volt gond. A kaja finom volt (kivétel a Carbonara és a desszertek) és még a pincérsrác is vette a poént - mondjuk 6 lánytól nem is tudom mit vártunk... Aztán én elkezdtem idegeskedni, nagyon. Azért aggódtam, mert az idegeskedésemmel féltem, hogy elrontom az egész hangulatot. De, hát, a meglepetés, amiről nem tudtam, az eléggé idegtépő volt. Főleg, amikor másodjára csengett a telefon és Panna nem volt ott, és...
Mindegy, elindultunk, mert ugyebár kint hideg volt (én tuti nem vártam volna magamra olyan hidegben, olyan sokáig, még akkor sem, ha én érkeztem korán) és nem szerettük volna, ha a meglepetés odafagy. Na, mindenesetre megérkeztünk a Vörösmarty térre és felmentünk a lépcsőn és akkor kezdődött a "hogyanégessükleKingátfelsőfokon" akció - a meglepetés átadása/megérkezése/odaérkezése közben.
Nos, ha valaki látott a Vörösmarty téren egy fekete ruhás, lila sapkás, rózsaszín sállal bekötött szemű lányt, akinek a táskáján egy 18-as karika volt - akkor az engem látott. Igen, én voltam az, akit először ketten, majd egy ember vezetett előre(?) és közben meg-megálltunk. Aztán Anna otthagyott és hátulról megtámadtak - azt hiszem sikeresen alakítottam a meglepődött embert ezek után. Azt mondták a többiek volt egy néni, aki azt nézte mit csinálnak velem, de én semmit se láttam - mert a szememet még kézzel is befogta a Meglepetésem, hogy biztos ne lássak semmit. Vicces lehetett, de én csak azt tudom, hogy először azt se tudtam ki vagyok, aztán magához húzott, aztán megpörgetett, aztán...
Olyan zavarban voltam, mert mindenki rám nézett, hogy mit csinálunk akkor - én meg még szédültem és nehezen tudtam levenni a szemem a Meglepetésemről (kicsit nehezen hittem el, hogy tényleg megtörtént, az a semmi, ami tényleg megtörtént). Aztán Meglepetés, hogy mentse a helyzetet átadta az ajándékom (nem akartam, pont ezt nem akartam, annyira, de annyira), aminek örültem, mert kb. első ránézésre tudtam mi az, de azt a profi csomagolást nem volt szívem kibontani. De most elárulom lila kés-villa-kanál, így egyben - túrákhoz jó lesz. Aztán puszit is kaptam, mert az jár, de azért megkérdezte - engem kicsit zavart, hogy a többiek néznek, de... Végül a Váci utca felé mutattam és elindultunk arra...
Meg kell mondjam imádok én minden embert (jó, nem mindet, de elég sokat) és azoknak mindig meg is mondom, de a Meglepetésemet nagyon. Igazából én nagyon szerettem volna, ha nem jön el (igen, közben azt is nagyon szerettem volna, ha eljön), de így is jó volt. Sőt. Imádom a meglepetéseket, a Meglepetésemet és mindent :)
Megmondom őszintén miért voltam hol szomorú, hol vidám - mert igen, néha elfelejtettem mosolyogni. Amiért én nem akartam annyira, hogy eljöjjön, hogy rettentően féltem, hogy nem érzi majd jól magát (értsd: csak nyűg vagyunk, vagyok). De az, hogy hátulról megtámadjon az a Meglepetés ötlete volt, tehát boldog voltam - meg megnyugodtam, hogy everything is fine. Ami még zavart az a Panna erőszakoskodása volt, amiért már a többiek is szóltak - egyszerűen nekem nem ment az egyik pillanatból a másikba átcsapó váltás. Hiszen ott volt Ő, meg én, meg a többiek hatan és ez olyan szinten zavarba ejtő volt, hogy én a csöndben-séta-nem-érdekel-senki mottót választottam. Persze beszélgettünk egy kicsit, de én lemaradtam.
Jut eszembe az vicces volt, amikor a Meglepetésem azt csinálta, amit én szoktam csinálni - de annyira vicces volt az egész, hogy mi, a hat lány úgy elkezdtünk röhögni, hogy... Ezek után én nem mentem oda a Librihez megnézni a kirakatot, pedig akartam, de ahogy Ő oda rohamlépett én inkább továbbhaladtam.
Ami miatt egy kicsit szomorú voltam az az volt, hogy gyorsan kellett elbúcsúzni Tőle. Jó, inkább azzal volt bajom, hogy a mozdulat megvolt, hogy elköszönjön rendesen (meg tudtam volna ölelni...), de mindenki minket nézett, ami...
Mindenesetre jó volt. Visszafelé - mert ugyebár Mekibe kellett menni fagyizni - több dolgot is megtudtam. Például, hogy Livi szerint is jó Meglepetés hátulról (mondjuk az tény, hogy mi ketten mindig össze tudunk röhögni ezen) és mindenki sajnálkozott, hogy nem tudták lefényképezni azt, amikor befogta a szemem és átölelt magához húzott - mert, hogy későn kapcsoltak. Nem baj, azon biztos még borzalmasan néztem volna ki...
Azon gondolkozom: tényleg megtörtént a tegnap előtt? Mindennel együtt? Jól érezték magukat a többiek?...

Receptek
(folyamatban)

Születésnapi torta, illetve kókuszkocka, amit KeresztAnyummal sütöttünk együtt - ez az első közös sütésünk.


Ajándékok 
/részlet/
Amit Anyu nem akart, Apu viszont igen

Csomagolásból ötös!

Igen, tudom, hogy el kellett volna forgatnom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése